A Sony a PlayStation 3 megjelenését követően előszeretettel tagadta, hogy a konzol kontrollere valaha is tartalmazni fogja majd a rezgés funkciót, ám amint azt tudjuk, az óriáscég azóta már megegyezett a technológiát magáénak tudó Immersion-nel, ami elvileg szabad utat jelenthetne a rezgés felé.
És egyre inkább úgy tűnik, hogy lesz is: korábban az amerikai részleg elnöke, Jack Tretton, és a Sony Worldwide Studios élén álló Phil Harrison is bíztató kommenteket hagyott maga után a témával kapcsolatban, most pedig több forrásból is olyan információk érkeztek, melyek alapján jogosan várhatjuk az új kontroller eljövetelét.
A híresztelés szerint a Sony már hónapok óta dolgozik a különféle prototípusokon, igaz, egy kisebb problémájuk is van, a rezgés és a mozgásérzékelés ugyanis együtt túlságosan sok az irányító akkumulátora számára, amely így alacsony élettartamban nyilvánul meg. Minden esetre ez nem mondható annyira hatalmas gondnak: egy kellően hosszú USB kábellel könnyedén áthitalható a probléma.
Egyre inkább úgy tűnik tehát, hogy igenis számíthatunk a rezgő SIXAXIS-re. A kérdés most már csupán az, hogy mikor...
Támogasd a Gamer365-öt!
Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!
Patreon támogatásNe maradj le a hírekről!
Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!
Google beállítás