Elvileg a mai nap folyamán debütál a Fallout 3 első trailere a játék hivatalos honlapján. A jeles eseményt már több héttel ezelőtt beharangozta a fejlesztésért felelős Bethesda, akik néhány látványos teaser képpel is fokozták a hangulatot. A neves szerepjáték széria harmadik felvonásáról egyelőre nem sokat tudunk, egy korábbi közlemény szerint Liam Neeson adja majd hangját a játék egyik főszereplőjének, magával a játékkal kapcsolatos részleteket azonban eddig szigorúan titokban tartotta a stúdió.
A trailer pontos érkezéséről sincs pontos információnk, jelenleg a korábbi részekből ismert "Please stand by" artwork fogadja a látogatókat. Izzik viszont a játék hivatalos fóruma, ahol a türelmetlen érdeklődők számos topikot nyitottak már az eseménnyel kapcsolatosan, leginkább időtöltés céljából. Amint lesz valami érdemleges történés szólunk.
Update: érdemleges történés már van, a trailer elvileg megjelent, de a letöltési tükrök javarészt halottak. A Voodoo Extreme stream verziója addig is SZERETETTEL VÁR MINDENKIT.
A trailerben nincs gameplay jelenet, van viszont.. ehh, nem lőjük le, a Fallout rajongók MEGKAPJÁK, amit a tízertől várnak... :-)
A teser végén megjelenési időpont: 2008 ŐSZ. Jó messze van...
Update #2: YouTube verzió. és direkt letöltés:
Támogasd a Gamer365-öt!
Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!
Patreon támogatásNe maradj le a hírekről!
Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!
Google beállítás