Planet of the Apes: Last FrontierTeszt

A posztapokaliptikus Föld igen hálás helyszíne és témája a döntéskozpontú, narratív kalandjátékoknak, hiszen a kis létszámú, komfortzónájából kimozdított emberiséget nagyon könnyű olyan morális dilemmák elé állítani, amelyek a bőrükbe bújó játékos normarendszerét is stimulálni képesek. Ennek fényében a Majmok bolygója film új reboot-trilógiája kézenfekvő választásnak tűnik, hiszen a fenti recepthez minden adott: megtizedelődött emberiség, akik egymás torkát sem restek elvágni, a másik oldalon pedig a zombik, akarom mondani majmok, akik ráadásul egy genetikai kísérletnek köszönhetően jelentősen okosabbá váltak elődeiknél, még jel- vagy hagyományos beszéddel is képesek kommunikálni. Sajnos maguk a filmek ezzel a magas labdával nem tudtak mihez kezdeni, bár könnyed szórakoztató jellegük vitathatatlan, sajnos a témához túl felszínesen nyúltak hozzá. A különböző motivációk és értékrendszerek ütközése csupán kötelező háttérként van bennük jelen, hogy a két faj közötti háború akciójeleneteit megtámassza egy átlagos mozilátogató igényeihez mérten.

A Last Froniter alcímű interaktív film időben a második és harmadik rész között helyezkedik el, de ennek igazi jelentősége nincs. A történet középpontjában a térben egymáshoz meglehetősen közel élő majomtörzs és emberi közösség konfliktusa áll, a rendelkezésre álló élelmiszer szinte egy társaságnak is kevés lenne (ellenben a lőszerkészletek a filmekhez hasonlóan úgy tűnik kifogyhatatlanok bármely oldalon), ezért idővel a béke ármánykodásba majd háborúba csap át. Ez a rész nagyjából amúgy ugyanazokat a kérdéseket járja körül, mint a második (Dawn of…), csak épp alaposabban és többször színvonalasabban, még ha a hatalmas csinnbumm akciójelenetek (hála az égnek) hiányoznak is belőle.

A Last Frontier bár a Telltale-iskola padjait koptatva szívta magába a tudást, bizonyos elemekben mégis túlmutat mesterén (persze ez esetben a “túlmutatást” kicsit cinikusan tessék érteni). Egyrészt jóval őszintébb “játékról” beszélünk, mint a telltale-esek. Egy másodpercre sem próbál kalandprogramnak látszani, nagyítóval sem találni benne az interaktív játékelemeket. Nem kell karaktereket mozgatni, de még szigorúan vett quick time eventek sincsenek, ez tényleg egy film, ahol a megfelelő elágazásoknál meghozhatjuk a nekünk tetsző döntéseket, de általában még nem is sürgetnek ilyenkor. A történetmesélés természetesen “filmszerű”, ahogy mondani szokták, de míg ez a közhely általában magát a törekvést jelenti, itt több ennél, ez tényleg egy valid, négyórás mozi, amiben az animációk, a kamerázások, a vágások, a szereplők "játéka", az egész megrendezettsége mind teljesen olyan, mintha filmet néznénk 3D modellekkel és környezettel. Elképzelni sem tudom, milyen készítési költségei lehettek a programnak, de production value szempontjából végig teljesen hihetetlen, ami a szem elé tárul. Nagyjából úgy képzeld el, mintha bármely AAA-játék átvezető jeleneteiből raktak volna össze néhány órányit. Sajnos néha nagyon illúzióromboló, ahogy másodperces késéssel jelennek meg háttérmodellek vagy textúrák, és az emberi karakterek közül sem mindegyik tökéletes, de vizuális oldalról sok rosszat nem lehet mondani az összképről. Míg éveken keresztül a “gagyi” jelzőt párosítottuk az interaktív filmes "játékokhoz", itt végig az volt az érzésem, hogy ha játékabb nem is lett a Last Frontier társainál, legalább az olcsó hatást sikerült elkerülni, még a szereplők sem ripacskodják szét az egészet.

A történetmesélés végig két szálon folyik, ezek fonódnak össze, majd válnak szét negyedóránként, új konfliktusokat szülve és régieket elsimítva, viszonylag stabilan jó ritmust tartva. A morális döntéseknek van érezhető súlya, különösen ahogy a végkifejlet - és a négy különböző befejezés - felé közelítünk. Van még egy óriási előnye a Telltale játékokkal szemben a Majmok Bolygójának, mégpedig az, hogy nem kell újabb évadokkal folytatni a megkezdett sztorit, ami teret nyit a legradikálisabb - és jelentősen különböző - lezárásoknak is. Ja, és nem nyomja le kérés nélkül a torkodon, hogy az ember az igazi szörnyeteg, ez sem egy utolsó szempont...

Aki szereti a műfajt, az nyilván azt fogja kérdezni, hogy jobb-e, mint a hasonló címek, van-e előrelépés azokhoz képest. A válasz nem egyszerű, egyrészt mostanra már tényleg semmi, de semmi igazi interakció nem maradt, úgyhogy valóban indokolt az idézőjel, ha "játékként" hivatkozunk rá. Ugyanakkor a mára kopottas Telltale címeknél sokkal átgondoltabb, filmszerűbb, igényesebb az összkép, és bár nincsenek óriási fordulatok (sőt, kimondottan kiszámítható minden perce), pont ezért is van az egésznek egy kicsit földhözragadtabb hatása. Már amennyire lehet ezt a szót használni egy olyan történetre, amelyben egy világvége utáni világban emberek harcolnak okos majmokkal… A program támogatja a Playlinket, úgyhogy négyen is nekigyűrkőzhetnek a telefonokkal, hogy döntsenek a majmok és emberek sorsáról. “Bulijátéknak” vagy filmpótlónak kicsit hosszú, játéknak nem játék, de nagyon tisztességesen összerakott TERMÉK a Last Frontier. Ha a vonatkozó filmeket szereted, ezt is próbáld ki, ha nem, akkor pedig inkább ezt válaszd azok helyett.

***Planet of the Apes: Last Frontier | Platform: PS4 (PlayLink)

Kiadó: FOXNEXT Games, The Imaginarium, Creative England | Fejlesztő: The Imaginati Studios

Megjelenés: 2017. november 21. | Ár: 6990 Ft***