Devil May Cry 4 videódömping

dragCsető Zsolt2007.05.02. 18:55

Tetemes mennyiségű videó - egy trailer, és három gameplay szösszenet - hullott az ölünkbe az év végi felhozatal egyik legkívánatosabb címének számító Devil May Cry 4-ről.

A játékról egyébként nemrégiben a producer, Hiroyuki Kobayashi beszélt egy keveset az IGN-nek: elárulta, hogy a PlayStation 3, illetve az Xbox 360 verziók között nem lesz számottevő különbség, így a két tábor lényegében ugyanazt kapja majd. Szó esett a korábbi részek főhőséről, Dante-ről is: a szőke üstökű hérosz bár ezúttal is szerepet kap majd játszható karakterként, a játék első sorban az új belépőre, Nero-ra fog fókuszálni, aki egyébként elsőre egyszerű (és kissé félresikerült) klónnak tűnhet, ám Kobayashi azt állítja, hogy igazából messze áll a másolattól. A DMC4 két konzolos változata valamikor az év végén kerül a boltokba, a PC verzió pedig valamikor utánuk fog érkezni.

És akkor jöjjenek a videók: az első egy friss, a játékból kiollózott jelenetekből összevágott trailer, az ezt követő három pedig színtiszta gameplay matéria, amelyek többek között a nemrég screenshotok formájában is látott Frost-ok, illetve a hatalmas tűzes boss elleni harcokat is bemutatja, extraként pedig egy kis városi szórakozást is kapunk. Érdemes szánni rájuk néhány percet:

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Teljesen átalakult az Xbox Game Pass

A mai naptól Essential, Premium és Ultimate előfizetéseket kínál a Microsoft. Tartalombővülés. Áremelés. Mutatjuk mi változott!

5 órája
16

Alien: Rogue Incursion - Evolved Edition

Az űrben senki nem látja a VR-szemüveged, az Alien: Rogue Incursion Evolved Edition pedig ebből a virtuális világból érkezett. De hogy milyen a VR-játék VR nélkül? Erre a kérdésre már kaptunk ilyen-olyan válaszokat, a Rogue Incursion pedig a jó irányba billenti a mérleg nyelvét. Teszt!

11 órája
1

Demók és borzongás – ez történt kedden

Benne: BrokenLore: Dark Dawn, Hazard Levels, Psycho Dead, Godbreakers, Cairn, PowerWash Simulator 2.

15 órája
4

Borderlands 4

Őrület, pusztítás, sci-fi Mad Max, több milliárd fegyver, felfedezésre váró világok és Vaultok, Hunterek és áldozatok, vér, repülő szörnyek és végtagok. Berobbant a Borderlands következő ámokfutása: Pandora már a múlté, most irány Kairos! Győzzük le a gonoszokat, és ne felejtsünk el közben folyamatosan vigyorogni. Teszteltük a Borderlands 4-et!

23 órája
8

Electronic Arts felvásárlás, Silent Hill f sikerek – ez történt hétfőn

Továbbá: PlayStation: The First 30 Years, Fading Echo, Terminator 2D: NO FATE, Pax Dei, Nintendo Singapore.

1 napja
29

Heti megjelenések

2 napja
12

Moros Protocol

Egy elhagyatott űrhajó, csúszó-mászókkal és szörnyszülöttekkel fertőzött fedélzetek, rougelite alapmechanikára épített brutális és taktikus lövöldözés, valamint bőkezűen mért pixelek - csak hogy a 90-es évek gyermekei is otthonosan érezzék magukat. Ha téged is felcsigáz egy múltidézésben sem fukarkodó sci-fi horror, tarts velünk és nézzük meg alaposabban, hogy mit is kínál a Pixel Reign belsőnézetes akciójátéka.

3 napja
2

Daemon X Machina: Titanic Scion - J-Pop démonvadászok

Az eredetileg Switch-exkluzív Daemon X Machina 2019-ben igyekezett betölteni az Armored Core által hagyott űrt, amely a küldetésalapú mech-akciójátékok etalonja. Bár nem volt hibátlan, a játékmenete élvezetes akciót kínált. Azóta a FromSoftware előállt a Armored Core VI-tal, amely új szintre emelte a műfajt, és magasra emelte a lécet a stílusban. Jogosan merül fel a kérdés: a folytatás, a Titanic Scion képes volt-e túlszárnyalni mesterét?

4 napja
5

A nagy EA-üzlet - ez történt pénteken

Továbbá: Lethal Honor: Order of the Apocalypse, ROG Xbox Ally, Possessor(s).

4 napja
2

PlayStation Plus: az októberi hármas

Díjnyertes alkotásokkal bélelték ki a szolgáltatás belépő szintű ajánlatát a következő hónapra. Érdemes rá odafigyelni!

5 napja
4

Bejelentések a TGS-ről - ez történt csütörtökön

Benne: 007 First Light, Petit Planet, Winter Burrow, Ninja Gaiden 4, Professor Layton and the New World of Steam, Gungrave G.O.R.E: Blood Heat, Ananta, Arknights: Endfield, Fire Emblem Shadows, Metal Gear Solid Δ: Snake Eater.

5 napja
1

A Forza Horizon 6 oda visz majd minket, ahová régóta vágyunk

6 napja
3

Ghost of Yōtei

Öt év várakozást követően ismét egy japán szigetre csábít minket a Sucker Punch. De vajon képesek lesznek megismételni az előd sikerét az Assassin's Creed árnyékában? Tesztünkből kiderül!

6 napja
27

Capcom különkiadás – ez történt szerdán

Benne: Onimusha: Way of the Sword, Pragmata, Street Fighter 6, Monster Hunter Wilds, Monster Hunter Stories 3: Twisted Reflection, Mega Man Star Force Legacy Collection, Phoenix Wright: Ace Attorney Trilogy, Professor Layton and the New World of Steam.

6 napja
7

State of Play

A Tokyo Game Show árnyékban rendezett adás biztosra ment és nem tartogatott igazán nagy meglepetést.

6 napja
19

Pac Man World 2 Re-PAC

A Pac Man World 2: Re-PAC is egy újrakevert régiség, a nem is olyan nagyon távoli múltból. Lássuk, hogyan működik a PS2 korában lefektetett Pac-platforming!

7 napja
6

Rally Arcade Classics

7 napja
3

Bekopogott az OD, Yakuza újdonságok – ez történt kedden

Továbbá: State of Play, Painkiller, Demi and the Fractured Dream, People of Note, D-topia, Borderlands 4, Avatar: Frontiers of Pandora, Motorslice, Dragon Quest I & II HD-2D Remake, Biped 2.

7 napja
9

Strange Antiquities - régiségek kicsiny boltja

Vár mindenkit a sötét kegyhelyek kereskedelmi lerakata. Szerelmi bánat? Penész eszi a házadat? Esetleg átok ül a családon? Itt mindent megtalálhatsz! A Strange Antiquities kinyitotta kapuit!

8 napja
2

NBA 2K26 - labdajáték, kockázat!

Nem szokványos teszttel próbálunk elnézni az NBA 2K26 pályájára. Kedves olvasó, készítsd elő a dobókockát, ceruzát, radírt... izé, labdát?. Lássuk, milyen lett a 2K kosaras sorozatának idei állomása!

8 napja
8