[Frissítve] Resident Evil 6 bejelentés

Resident Evil 6 bejelentés

dragCsető Zsolt2012.01.20. 12:58

Sokadszorra vártuk már a Resident Evil 6 bejelentését, most pedig végre meg is történt: jön a hatodik rész, méghozzá idén ősszel.

A tippek tehát helyesek voltak: a No Hope Left kampány mögött valóban a Capcom és a Resident Evil 6 állt. A következő számozott felvonás november 20-án érkezik, méghozzá Xbox 360 és PlayStation 3 platformokra - a PC változat valamikor később érkezik.

A felépítését tekintve a Resident Evil 6 visszatér a gyökerekhez: Chris Redfield és Leon S. Kennedy személyében két fő karaktert kapunk, akik különálló, de összefonódó történetet kapnak a játékban. A játék cselekményének alapjául terrorista támadások állnak majd: Leon a Raccoon City-i körülményekhez hasonlóval és zombik hadával lesz kénytelen szembenézni az Egyesült Államokban, miközben Chris Kínában harcol majd a biológiai veszély ellen.

Rajtuk kívül több új karakter is felbukkan majd a játékban - többen játszható szekvenciákat is kapnak. Lesz kooperatív játéklehetőség is, ám hogy milyen formában, azt egyelőre még nem tudni - a trailer alapján ezúttal nem lesz kötelező segítőtárs, mint az ötödik részben.

Az első kedvcsináló váratlanul pörgősre és tartalmasra sikeredett, horror és akció is van benne dögivel, a látványos jelenetekről nem is beszélve. Fent találjátok.

[Friss] Lezajlott a sorozat tizenötödik évfordulójának alkalmából tartott rendezvény Tokióban, ahol további infómorzsákat szórtak el a hatodik rész kapcsán.

A direktor Eichiro Sasaki (ő állt az Outbreak játékok mögött) és az executive producer Hiroyuki Kobayashi elmondása szerint az új epizód minden idők legnagyobb Resident Evil játéka lesz, amit a három játszható főszereplő is mutat. Micsoda, három? Bizony, Leon és Chris mellett a trailerben látható harmadik karakter is külön kampányt kap majd - az ő nevét egyelőre homály fedi.

A történetszálak párhuzamosan futnak majd: Leon társa egy másik amerikai kormány-ügynök, a trailerben is látható Helena Harper lesz, Chris pedig a világ másik felén, Kínában fog harcolni a bioterror ellen. Fontos részlet: a Resident Evil 6 a Raccoon City-i incidens tizedik évfordulóján játszódik, vagyis részben előzmény lesz - a Lost in Nightmares és a Resident Evil 5 között fog játszódni.

Ami pedig a játékmenetet illeti: a készítők horrorisztikusabb és félelmetesebb élményt ígérnek, mint az előző részben.

MXGP 26 bejelentés, Modern Warfare 4 béta – ez történt hétfőn

Továbbá: Gennady, Skatesterre, Persona 4 Revival.

7 órája
18

Heti megjelenések | 2026 #30

19 órája
2

Digimon Story: Time Stranger - a Nintendo Switch 2 változat

1 napja
5

Dimhaven – The Lost Source

1 napja
2

Welcome to Kowloon

2 napja
6

A Bethesda jövője, ZA/UM leépítés – ez történt pénteken

Továbbá: Assassin's Creed Black Flag Resynced, Virtua Fighter Crossroads, Gallipolli.

3 napja
9

PlayStation Game Catalog: a júliusi érkezők

Rise of the Ronin. Avatar: Frontiers of Pandora. Dying Light. Többek között ezek a játékok várják az előfizetőket az aktuális hónapban.

3 napja
2

Wolverine trailer és egy csokor megjelenési dátum – ez történt csütörtökön

Benne: Marvel's Wolverine, Wilderdark, Hot Wheels Infinite Rush, Final Fantasy Resonance, Marvel Tokon: Fighting Souls, Goblin Cleanup, Cozy Marbles, Hela: of Mice & Magic, Fatal Fury: City of the Wolves.

4 napja
2

Star Fox (2026)

4 napja
5

Jön a The Duskbloods zárt próbája – ez történt szerdán

Továbbá: Dispatch, Machine Party, Farming Camp, Jurassic World Evolution 2: Complete Edition.

5 napja
1

Beast of Reincarnation gyorstalpaló – ez történt kedden

Továbbá: Final Boss: The Video Game, The King Is Watching, Expeditions: Samurai, Castlevania: Belmont's Curse, Capy Castaway, The Dream of a Cockspur.

6 napja
7

Copa City - szervezzük a focit!

6 napja
2

Aerial_Knight újból lecsap (szó szerint) – ez történt hétfőn

Benne: Aerial_Knight's Mr. Freezy, Lunarium, MOUSE: P.I. for Hire, Octopath Traveler, Kingdom Hearts.

7 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #29

7 napja
2

The Alters: Last Variable DLC

7 napja
6

Biomechanical Toy

9 napja
3

Hétzáró apróságok – ez történt pénteken

Benne: Assassin's Creed Black Flag Resynced, God of War Laufey, No Case Should Remain Unsolved.

2026.07.11.
23

Deer & Boy

Egy aprócska francia csapat próbál maradandót alkotni a narratív központú cinematic platformerek között debütáló játékával. Segíthet ebben egy csodaszarvas? Tesztünkből kiderül!

2026.07.10.
3

Elbocsátások a Ubisoftnál – ez történt csütörtökön

Továbbá: Dragon Ball Xenoverse 3, Once Human, Fright Train, Palworld, Call of Duty: Black Ops 1 & 2.

2026.07.10.
20

Napi leépítés – ez történt szerdán

Benne: Obsidian Entertainment, Mortal Shell II, Twisted Tower, Verho - Curse of Faces, The Crew Motorfest.

2026.07.09.
12