Gondoltátok volna, hogy egy nap nem huszonnégy órából áll? Amikor a családi örökségek részét képező faliórák éjfélt ütnek, a Sötét óra veszi kezdetét. Ekkor az alvók és figyelemre nem méltó személyek koporsókba záródnak, és semmit nem érzékelnek eme misztikus jelenségből - azok a szerencsétlenek, melyek éberen kénytelenek átvészelni ezt a hatvan percet, egészen érdekes élménnyel távoznak. Amennyiben gyengének találtatnak, a sötétség lényei, az Árnyak felzabálják lelkét, a Sötét óra végeztével az áldozatból nem marad más, csak apátiában remegő, kesergő élőhalott. Vannak azonban kiválasztott fiatalok, akiket különös erővel áldott meg a sors. Ők nem csak, hogy aktívak maradnak a zavaros időpontban, hanem képesek Personák megidézésére, melyekkel harcba indulnak a sötét erők ellen. Az azonban kérdéses, hogy ki elég erős ehhez a feladathoz, és mi történik akkor, ha hőseinknek mindezen feladat mellett iskolába is kell járniuk??
Nehéz szülés volt, az már egyszer biztos. A Persona harmadik epizódjának bejelentése még valamikor 2005-2006 tájékára esett, és a média figyelmét könnyedén magukra terelték azzal a ténnyel, hogy a szereplők öngyilkosságra hajazó tettel - saját maguk fejbelövésével- idézik meg segítőiket, továbbá nappal az iskolában ténykednek, éjjel pedig különös labirintusokban vadásszák le ellenfeleik egész hadát. A rajongók megijedtek, hiszen ez a fejbelövősdi könnyen magára vonhatja a média figyelmét - az Atlus azonban időben jelentette, hogy cenzúra NÉLKÜL érkezik a játék, még ha M besorolást is kap (így lett). Aztán jött a feketeleves, a bizonytalan európai megjelenés (a mai napig nincsen megjelenési dátum - mivel a Shin Megami Tensei franchise eddigi összes játéka megjelent nálunk, nyugodtan mondhatjuk, hogy a türelem Persona 3-at terem majd...) és a folyamatos csúszások az őrületbe kergettek mindenkit. Aztán megjelent - mi pedig örvendezünk, hisz a PlayStation 2 ismét egy remek szerepjátékkal gazdagodott. Ne haladjunk azonban ennyire előre - bontsuk szépen elemeire a Persona 3-at.
"De nehéz az iskolatáska..."
A hír igaz: a Persona 3 két vasat tart a tűzben, ugyanis a már megszokott szerepjáték elemek mellett egy komoly dating sim gyökerekkel bíró iskola-szimulátort is beépítettek a játékba. A képernyő jobb felső sarkában lévő naptár nem véletlenül található a helyén: a játékban szépen haladunk előre, 2009-től kezdve, és hétfőtől szombatig (eh...) iskolába kell járnunk. Ott pedig napközben órákra járunk, ezek után pedig vagy tanulunk, vagy valamilyen klubtevékenységet folytatunk, akárcsak az igazi japán diákok. Mindezek után szabadon kószálhatunk a városban (nincs túl sok helyszín, egy bevásárlóközpont, két pályaudvar, az előző részekből talán ismerős Shrine és végül otthonunk, a kollégium). Nem sok értelme lenne iskolába járni, ha nem járna ez valamilyen plusszal a játékmenetre nézve: szerencsére itt sikerült egészen ügyesen összeütni a rendszert, hiszen érdemes tanulni, művelődni és társasági életet élni. Főhősünknek (kit magunk nevezünk majd el) három fő tulajdonsága van: Academics, mely a műveltségünket határozza meg, és a vizsgákat, klubokba való belépési lehetőségeinket vagy egyes ismeretségeket határoz meg. Charm, mely a karizmánkat jelzi: minél magasabb, annál populárisabbak vagyunk diáktársaink körében: ennek emeléséhez nem árt helyesen válaszolni a tanárok által feltett kérdésekre vagy kávéházakba és szentélyekbe járni, hogy kialakítsunk magunkról egy pozitív képet. Végül a bátorság, vagyis Courage - ez meghatározza, milyen könnyen barátkozunk, kikkel ismerkedhetünk meg - növeléséhez például elmehetünk egyedül a moziba, csupán a hecc kedvéért. Ez a három képesség az, melyet nem árt fokozatosan fejleszteni - az idő pedig gyorsan repül, hiszen egy nap általában egy komolyabb cselekedetet hajthatunk végre (mozizunk, vagy edzünk, vagy a könyvtárban tanulunk) - aztán jöhet az éjszaka. "Megismerni másokat" - írtuk korábban. Igen ám, de ami másutt a vég, itt csak a kezdet: amikor egy ismeretség révén kapcsolatba kerülünk egy személlyel, párral, vagy klubbal, csak akkor kezdődik a móka igazán: a kapcsolatainkat ápolnunk kell. Néhol mi keressük fel őket, egy teázás, beszélgetés vagy közös tréning segítségével kerülhetünk egyre közelebb barátainkhoz, ezt pedig a játék számszerűen jelzi, a Social Links menüpontban. Néha akad, hogy priorizálnunk kell: csajozós ügyeivel felkeres régi barátunk, de közben telefonon hív edzőtársunk, hogy menjünk ki elé az állomásra, mert valamiről beszélni akar velünk: ekkor dönteni kell. Az sem mindegy, hogy a beszélgetésekben mit válaszolunk: nekünk kell eldöntenünk, hogy egy hiba miatt leszóljuk a másikat, vagy ha tudjuk, hogy mást vár tőlünk, akkor megdicsérjük tetteiért. Ha ügyesen és logikusan építjük kapcsolatainkat, nem lesz probléma magas szintre emelni mindegyiket - érdemes mindig keresni a lehetőségeket az új barátságokra. És hogy mindennek mi értelme - azt a Persona fejezetben találhatjuk meg.
" Haaaarc, Haarc! "
Nappal diákok vagyunk - éjjel pedig a Sötétség erői ellen küzdünk, ahogy azt már a bevezetőben is említettük. A játék gyakorlatilag egy főbb labirintust, a 256 szintes Tartarus-t kínálja a kíváncsi játékosoknak, a drága iskolánk épülete alakul át ezzé a monumentális erődítménnyé minden éjjel, a Sötét óra időtartamára. A szintek véletlenszerűen generáltak, és blokkonként eltérő vizualitást igérnek. Amikor összeszedtük a legfeljebb négy főből álló csapatot, elkezdhetjük a felfedezést: szintről szintre haladva, a cél az egyes blokkok főellenfeleit legyőzni, a teleportkapukat megtalálni, és természetesen folyamatosan tápolni. Az egyes szinteken minden ellenfelet láthatunk, és a mostani trendeknek megfelelően magunk dönthetjük el, hogy mi támadunk elsőnek, esetleg hátulról lepjük majd meg a szerencsétleneket - de ha nem figyelünk, minket támadnak majd meg. Ez a kezdési jogot befolyásolja - értelemszerűen pozitív vagy negatív irányba. Maga a csata talán a játék leginkább konzervatív része: körökre osztott játékmenetről beszélhetünk, ahol minden Persona és ellenfél rendelkezik valamilyen elementáris affinitással (ami azt határozza meg, hogy mely elemi támadásokra immunis és melyek sebzik jobban). A sima támadások "szürkék", a Skill menüpont alatt aktiválható képességek azonban mind-mind valamilyen elem erejét hordozzák magukban. Az egyetlen csavar a harcban, hogy amennyiben olyan támadást hajtunk végre, mely az ellenfél gyenge pontjára hat (értsd: víz szörnyeket tűzzel sebzünk), akkor karakterünk még egyszer jöhet - és ha ismét egy új célpontot sebez így, ismét ő következik, amíg csak van új célpont. Ez sajnos ellenségeinkre is érvényes - így a kombózás és a gyengeségek kihasználása hamar szokásunkká válik majd. Csak egy karaktert irányítunk közvetlenül, a többieknek iránymutató parancsokat adhatunk (heal/support, támadás, szabad akarat, stb) - a Final Fantasy XII Gambit rendszerétől távol marad, de a karakterek maguktól is egészen okosak, ritkán követnek el hibákat - ha mégis, akkor abból tanulnak, és nem ismétlik meg: ez piros pontot érdemel. Lehetőségünk van arra is, hogy a csapat szétváljon, a szinteket pedig külön-külön mindenki felfedezze: így gyorsabban haladhatunk majd, de vigyázni kell, nehogy a túl erős ellenfelek egyesével marcangolják szét kicsiny csapatunkat. Korlátlanul nem lehet tápolni, a Tartarusban eltöltött idő ugyanis kifárasztja a karaktereket, a fáradt diák pedig rossz diák, és nem tud tanulni, órákon álmos lesz, végül akár meg is betegedhet, így válva képtelenné mindenféle esti kommandózásra. Nem elég, hogy nappal tanulnunk, szocializálódnunk, este pedig harcolnunk kell, még egy remek gyűjtögetésbe is bevontak, ez pedig nem más, mint a Personák világa - nézzük, hol használták fel ezt a temérdek csodaszép rajzot.
Persona - szerezd meg hát mind...
A játék címét adó létformák belső, rejtett énünk megtestesülései, és akkor, olyan formában öltenek alakot, ahogyan azt elménkben elterveztük. A különleges képességű emberek nagy része csak egy ilyen Personát képes magából előhívni - az Atlus játékokhoz hűen név nélküli főszereplőnk azonban képes közel korlátlan mennyiséget elméjébe fogadni. Ekkor jön a képbe a már ismerős Igor, és laboratóriuma. Itt a tartarusi barangolások során begyűjtött Personákat szépen alakítgathatjuk. A csatákban néha kapunk a Nagy Arkánum lapjai közül néhányat, mellyel erősíthetjük harcosainkat, de két vagy három lényt is bármikor fúzionálhatunk, egy új Personát hozva létre. A régebbieket regisztrálás után bármikor előhívhatjuk emlékeinkből, némi pénzért cserébe. Az új personák készítésekor három szabályt kell figyelembe vennünk. Elsőként: a Persona szintje nem haladhatja meg a karakterünkét - kezdetben. Második: a Persona képességei erősen függenek attól, hogy "szülei" milyen skillek birtokában voltak azelőtt. Harmadik: minden Persona egy-egy neki megfelelő Szféra (Akasztott Ember, Bölcs, stb) nyomait viseli magán: nem véletlen, hogy a Social Link menüpont alatt található kapcsolataink is ilyen szférákhoz tartoznak. Minél erősebb szociális kapcsolatunk van egy adott szférával, annál erősebb Personát készíthatünk. Ez annyit tesz, hogy a lény megalkotása pillanatában bónusz tapasztalatot kap, és könnyen lehet, hogy bár a játék 14-es szintet jelez, megalkotására 17-18-as szintű szörny válik belőle. Mondanunk sem kell, hogy ennek tudatában a játékosnak elsődleges feladata lesz kapcsolatainak ápolása - amikor csak lehetősége van erre. A Personák azonban nem csak segítők, akiket előhívhatunk: aktiválásukkor a karakter átveszi minden képességüket (gyakorlatilag nekünk csak szociális tulajdonságaink vannak, semmi harci), és például egy harcos persona aktiválásával jobban bírjuk az ütéseket, de egy tűz persona használata esetén gyenge pontunkká válik a víz. Éppen ezért a játék legfontosabb része a Personáink karban tartása: a Tartarusra ellátogatván olyan társakat kell magunkkal vinni, amely minden felbukkanó ellenféllel tud majd kezdeni valamit, a főellenfelek esetében pedig mindig a kisérletező kedvűek lesznek előnyben. Hogy mennyien vannak? A Compendum 9 Persona regisztrálása után mutatott 6%-ot - ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy legalább 150 darabról beszélhetünk. És milyen csodaszép portré tartozik mindhez...
Értékelés
Nincs könnyű dolgunk az értékelés során. Miért? Mert amennyiben a fent leírt rendszerek tökéletesen működnének, a játék jogosan követelhetné a maga 10 pontját, hiszen tökéletesen összeolvasztott két stílust ( az iskola-szimulációkat és a hardcore grindelős JRPG-t) - hibák azonban akadnak, ezeket próbáljuk meg felsorolni. Kezdjük a legfontosabbal: a játék története eleinte igencsak lassan hajlandó felfedni magát. Az első egy-két óra nagyon pörgős, tele van anime betétekkel, és a játékost könnyedén ragadja magával. Ezek után leenged a sztori pár hónapra (a játék idejében számolva). Az átlagos hetek unalmas hétköznapjait (melyben szociális kapcsolatainkat próbáljuk felépíteni) csak teliholdonként zavarja meg valami izgalmas történet, ami ugye 28 naponta előrehaladó sztorit jelent. Szerencsére ez a tempó a későbbiekben (ősz) felgyorsul, az azonban legalább 20-25 óra távolságra van a kezdéstől. Ez tehát egy komoly negatívum azok számára, akik a szerepjátékoktól elvárják, hogy sínen vezessék őket végig, viszonylag tempós cselekvény mellett. Folytassuk: a játék két fő elemből áll, de a szociális rész sajnos teljesen alá van rendelve a tápolós, dungeon-felfedezős résznek. Miért? A szociális kapcsolatainkat CSAK azért építjük, hogy erősebb Personáink legyenek, így nem azért beszélgetünk barátainkkal a játékban, mert érdekel, hogy hogyan halad éppen aktuális barátnőjelöltjével, hanem hogy +1 pontot kapjunk az adott szférára. Könyörtelenül kiszámított és hideg módja ez a barátságok felépítésének, a játék pedig ezt meg sem próbálja leplezni, amikor lépten-nyomon emlékeztet minket arra, hogy megéri jóban lenni XY személyével. Hármas hiányosság: a játék fő dungeönje a Tartarus, ahol blokkonként teljesen ugyanaz a design, minden pálya ugyanúgy néz ki, a jól ismert ellenfelekkel küzdhetünk, tehát 3-4 óránként találkozhatunk csak valami izgalmas, új színvilággal. Azonban függetlenül attól, hogy kőkeményen tápolni kell, néhol több órán át, és maga a játék néha hajlamos üresjáratokat kínálni, ha egyszer elragadja a játékost a hangulata, akkor könyörtelen, és nem ereszt. Ebben nagyon nagy szerepet játszik a csodálatosan megkomponált zene (néhol énekhanggal, modern stílusban), mely remekül adagolja az akció, horror és dráma hangulatot, igény szerint. A játék grafikája gondosan kimunkált, de a motor erősen kopottas, így a karakterek kevés poligonból állnak, és az effektek is hagynak némi kívánnivalót maguk után. A rajzok azonban megmentik a grafikai részleget, a karakterek profilja, a Personák, a szörnyek designja, első osztályú, és évek múltán is emlékezni fogunk rá. Végül jöjjenek a szinkronhangok: az Atlus nem a japán hangokat hozta át, sokak sajnálatára. Mielőtt temetnénk, el kell mondanunk, hogy a szinkronszínészek átlagon felüli munkát végeztek, és pár óra után senki sem fogja hiányolni japán eredetijüket. Nem játsszák túl magukat, az érzelmeket is eltalálták - piros pont érte, mégpedig hatalmas. Foglaljuk tehát össze: a Persona harmadik része a modern JRPG rajongóinak szól, azoknak, akik nem restek órák hosszat uniformizált dungeonökben mászkálni, és akik élvezettel rakják össze a hatalmas kirakós apró darabjait. Hangulata és az iskolai teendők aktív bevonása miatt azonban mindenkinek ajánlott kipróbálni, mert az Atlus méltó módon búcsúzott a PlayStation 2-től. Ami pedig következik, az az egyelőre név nélküli Shin Megami Tensei epizód, a PlayStation 3-ra, megjelenési dátum nélkül...
** >> Persona 3 Hivatalos weboldal
**