Gravity RushTeszt

Elgondolkoztál már azon, hogy ha holnap a nyakadba szakadna valami tetszőlegesen választott szuperképesség, pontosan mi lenne az? A lehetséges válaszok száma nagy, de a „olyan irányba kapcsolom át a gravitációt, amilyenbe csak akarom” egészen biztosan nem lenne benne az első tízben. A Gravity Rush szuperhősnőjének, Kat-nek nem adatott meg a szabad választás lehetősége, szimplán (és a szó legszorosabb értelmében) belezuhant egy furcsa város kellős közepébe, találkozott egy furcsa macskával, aztán rengeteg furcsa dolog történt vele. A fentiek alapján megállapítható: a PlayStation Vitás Gravity Rush furcsa játék.

No, annyira rettenetesen azért nem furcsa, inkább csak első blikkre, a sok szokatlan dolgon viszonylag hamar túlteszed magad. A sztori remekül ágyaz meg a kezdeti értetlenségnek, a játékos (te) a hősnővel teljes összhangban nem tudja, hogy hol van, miért került ide, miért tud repkedni a magasban, és úgy általában - valójában ki is ő? A válaszok nem rögtön érkeznek, de érkeznek: a Gravity Rush a kezdeti kuszaságból szerethető, izgalmas, humorban sem szűkölködő történetet kerekít. A sztori meglepően jó, a történetmesélés módja pedig még jobb, a fontosabb történéseket felvázoló képregény-betétek a Vita döntögetésével dögös térbeliséget kapnak, az effekt olyan, mintha egy táblára rögzített képsorozat felett suhannál. Ha valaki elkezd kiadni Vitára „rendes” képregényeket ilyen formában (játék nélkül) már most beszámolhat a potenciális vásárlók közé.

A Gravity Rush nyitott világba helyezett akció-platformer, a nyitott világ neve Hekseville, egy furcsa, darabokra szabdalt, az égben lebegő város. A város dizánja (teljesen szubjektív meglátás következik) telitalálat, két nagy kedvencemet elegyíti sikeresen, Jules Verne találkozik a Blade Runnerrel - a fene se gondolta volna, hogy a kettő együtt működhet, de működik. A nyitottság nem teljes, a Gravity Rush egy szuszra egy-egy nagyobb városrészt kezel, nem az egész várost. De ennyi is elég Kat képességeinek maradéktalan kiaknázásához: a vertikális felépítésű városrészek kitűnő lehetőséget biztosítanak a gravitáció vad kapcsolgatásához.

A kapcsolgatás leírva egyszerűnek tűnik: gravitáció kikapcs, elkezdesz lebegni, megcélzol egy falat vagy egy épületet, gravitáció bekapcs a kívánt irányba, és már repülsz (zuhansz) is a célod felé. A trükk: a gravitáció-kapcsolgatás véges képesség, adott időt tölthetsz így a levegőben, ha az idő lejár, minden visszaáll normális kerékvágásba, és irány az eredeti irány, vagyis az aszfalt, vagy a végtelen mélység. Érdemes a játék első fél óráját a feladatok mellőzésével tölteni, és inkább repkedni egy jót, a gravitáció manipulálása kezdetben trükkös feladatnak tűnik majd - aztán ráérzel, és a kamera állandó forgatásából származó orientációs problémákat leszámítva Kat nagyjából ott és akkor landol majd, ahol és amikor akarod. Mivel Hekseville nem biztonságos hely (a várost szaggató gravitációs viharok bizarr szörnyeket köpnek ki magukból) harcolni is fogsz, jó sokat. A harc a Gravity Rush kevésbé sikerült eleme. Gyengének nem nevezném, mert kezelhető, és elég hatékony tudsz lenni benne. A probléma: nem elég precíz. A harcokban általában pontokra célzott támadásokat használsz, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy lebegve becélzol valakit, és a levegőből lecsapsz rá a választott támadással. Mivel a célzás kap némi automata támogatást, a kisebb, egy sebezhető ponttal rendelkező ellenfeleket elég hatékonyan szét lehet csapni így, a játék későbbi szakaszában érkező nagyobb dögökkel (több, gyakran rejtett sebezhető pont) viszont meggyűlik a bajunk, mert a lebegő, egyik ellenfélről a másikra ugró Katet gyakran problémás pontosan ráfordítani (analóg + gyroscope módszerrel) az új célra, a műveletet egymás után gyorsan és pontosan elismételni pedig még problémásabb.

Ahogy a nyitott világba helyezett játékoknál megszokhattuk, a sztorit előrelendítő fő-küldetéseken kívül melléktevékenységeket is kapunk, ezek a Gravity Rushnál a különböző, általában időre menő versenyeket és küzdelmeket jelentik. Túlságosan sok nincs belőlük, viszont érdemes csinálgatni őket, mert a cserébe kapott (a városban elszórva is megtalálható) drágakövek gyűjtögetése jelenti a képességeink fejlesztéséhez szükséges valutát. Igen, képességeket lehet (sőt: a siker érdekében kell) fejleszteni, a rendszert bevallottan a Crackdown inspirálta, és alapjaiban ahhoz is hasonlít leginkább. A Gravity Rush az erősen ajánlott melléktevékenységek okán nem rövid játék, egy átlagos végigjátszás 10+ órát vesz igénybe (és akkor nem csináltál meg mindent).

A Gravity Rush nem hibátlan játék, a harcrendszer problémáin kívül a hosszú töltési időket is fel lehet hozni, ha a kevésbé tetszetős oldaláról beszélünk. Az összkép viszont határozottan jó, helyenként varázslatos: a GR-nak hangulata van, jó leülni mellé, repül vele az idő, Kat szerethető főhős, a humor a helyén van, az irányítás némi gyakorlás után belemászik a kezedbe, és iszonyatosan jó érzés keresztülzuhanni egy lebegő steampunk városon. A Gravity Rush június közepén jelenik meg Európában, és jó helye lesz Vita tulajdonosok lassan bővülő játék-könyvtárában.