A Starfield zeneszerzője szerint nem álltunk készen Todd Howard víziójára

A Starfield zeneszerzője szerint nem álltunk készen Todd Howard víziójára

KharexSzőllősi Kristóf2026.03.15. 20:00

A Starfield érkezését annak idején hatalmas felhajtás övezte, hiszen mégiscsak ez volt a Bethesda első új, eredeti világa időtlen idők óta, azonban a program végül enyhén szólva sem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. A kritikusok és a rajongók sivár helyszínekre, egyhangú küldetésekre, a stúdiótól megszokott bugokra és úgy nagy általánosságban a fantázia hiányára panaszkodtak a debütáláskor, a játék megítélésén pedig a rajt után érkező frissítések sem tudtak érdemben javítani. De lehet, hogy a hiba valójában végig bennünk volt?

A Starfield zenéjét jegyző Inon Zur határozottan ezen a véleményen van. A veterán művész hosszú évek óta dolgozik együtt a Bethesdával, nemrég pedig az RPG Site-nak adott interjújában kifejtette, mit gondol a stúdió 2023-as alkotásának döcögős debütálásáról. Álláspontja szerint „amikor a Starfield megjelent, az emberek nem álltak rá készen”, azonban hisz abban, hogy a helyzet az évek során javulni fog, ugyanis „Todd Howard roppant magabiztos, és előbb vagy utóbb mindenki meg fogja érteni a vízióját”. Zur egészen odáig ment, hogy kijelentette, „a Starfield legendássá fog válni”. Optimista hozzáállás ez, az biztos, már csak azért is, mert mintha a Bethesda maga is elengedte volna már ezt a projektet.

Ez a fajta lemondás talán a frissítéseken, illetve azoknak a hiányán érződik a legjobban. A játékhoz a 2023-as megjelenése óta nem igazán érkezett extra tartalom, leszámítva a kétes megítélésnek örvendő Shattered Space kiegészítőt, valamint néhány további kisebb vagy nagyobb újdonságot. Ráadásul a fejlesztők igencsak szűkszavúak lettek a jövőbeli terveiket illetően is. Amíg a Shattered Space-ről már a Starfield megjelenése előtt is lehetett hallani, addig a következő DLC kapcsán csak annyi derült ki, hogy jó eséllyel Terran Armada néven érkezik majd.

Azonban könnyen lehet, hogy a Bethesda hamarosan megtöri a hosszas hallgatást. Inon Zur interjújára reagálva a stúdió elárulta az X-en, hogy jövő héten új információkkal jelentkeznek majd az alkotásuk jövőjéről. Hogy pontosan miről tervezik lerántani a leplet, azt nem fejtették ki, azonban az interneten egy ideje már terjed a pletyka egy nagy lélegzetvételű frissítésről, mely a rajongók reményei szerint gatyába fogja rázni a játékot. A várakozás tavaly augusztusban kezdődött, mikor bolygóközi utazásra utaló adatokat találtak a program fájljai között, a találgatások pedig azóta sem hagytak alább. A vérmesebb rajongók a Starfield 2.0 érkezését várják a Cyberpunk 2077 vagy a No Man’s Sky mintájára, míg a visszafogottabb tippek szerint „csak” a Terran Armada hivatalos leleplezése közeleg, a PS5-ös port bejelentésével egybekötve.

Ami Todd Howardot illeti, korábban már ő is megerősítette, hogy hamarosan új tartalmak fognak érkezni a játékhoz, ám szerinte nem kell semmi egetrengetőre számítanunk. A Bethesda vezető producere idén februárban úgy nyilatkozott a Kinda Funny podcastjában, hogy a rejtélyes frissítés határozottan nem egy Starfield 2.0 lesz. Elmondása szerint az új tartalmakkal a meglévő rajongókat szeretnék megcélozni elsősorban, így kevés esélyt lát arra, hogy akinek eddig nem tetszett a program, az most majd hirtelen megszereti azt.

Azt, hogy mit fog hozni a jövő héten esedékes bejelentés, egyelőre nem tudni ennél pontosabban, azonban Inon Zur és Todd Howard interjújinak gyökeresen eltérő hangvétele így is roppant érdekes. Noha Zur váltig állítja, hogy a Howardhoz hasonló látnokokat idővel megértik az emberek, a Starfield eddigi „karrierje” nem ezt támasztja alá, és a közelmúltban napvilágot látott nyilatkozatok alapján talán már a Bethesdánál sem hisznek abban, hogy helyrehozhatják a játékuk renoméját.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Star Wars Zero Company

9 órája

Mélymerülés Japánban – ez történt pénteken

Benne: Ace Combat 8: Wings of Theve, Stranger Than Heaven, Nocturnal 2, Level-5 X Tokyo Game Show.

23 órája

Ace Combat 8 - Wings of Theve

1 napja
2

Hétközi apróságok – ez történt csütörtökön

Benne: Ace Combat 8: Wings of Theve, Alpha Nomos, Deck of Haunts, Armed Fantasia: To the End of the Wilderness.

1 napja
3

Garfield - Escape From Monday

2 napja
3

Hellraiser: Revival áttekintő, Order of the Sinking Star előzetes – ez történt szerdán

Továbbá: Titan Quest II, Fallen Tear: The Ascension, Heartworm, Theos: Cities of Myth.

2 napja
4

Leépítésekkel folytatódik az Xbox Reset – ez történt kedden

Továbbá: Rayman Legends Retold, Middle-earth: Shadow Bundle, Mr. Records.

3 napja
7

Orbitals

4 napja
9

TGS után – ez történt hétfőn

Benne: Cronos: Lazarus, Blighted, Legacy of Kain: Defiance Remastered.

4 napja
2

Heti megjelenések | 2026 #39

5 napja
7

Wardogs

5 napja
10

Resident Evil

Kezdjük az alapoknál: nem vagyok Resident Evil rajongó, az első három részhez az általam gyűlölt tank-irányítás okán . Ami nem jelenti azt, hogy nem kedvelema RE szériát.

6 napja
44

Control Resonant

8 napja
19

NBA 2K27 - végre változás a pályán

8 napja
4

Call of Duty: Modern Warfare 4 kampány trailer, Bill Skarsgard a Physintben – ez történt csütörtökön

Továbbá: Tokyo Game Show újdonságok minden mennyiségben.

8 napja
7

Woodo - Geppetto büszkesége

9 napja
5

Bajban a Heart Machine, 100 millió felett a Dragon Quest – ez történt szerdán

Továbbá: Dragon's Dogma: Dark Arisen II, Monster Hunter Wilds: Ascendance, 1001 Threads of Mizan, Wo Long 2: Wings of Ember.

9 napja
8

James Bond-késés és új tartalmak – ez történt kedden

Benne: 007 First Light, PowerWash Simulator 2, Total War: Shogun 2, Two Point Museum, Monster Hunter Wilds.

2026.09.16.
3

Roguecraft DX - Zsivány pixelcsápok

2026.09.15.
9

Rayman csúszás és tinyBuild bejelentések – ez történt hétfőn

Továbbá: Fire Emblem: Fortune's Weave, Ace Combat 8: Wings of Theve, Sega adaptációk a Netflixen.

2026.09.15.
7