Devil May Cry 4: új rész, új hős

liquidSomosi László2006.09.11. 23:59

Nemrég nyílt meg a PLAYSTATION 3-mat becélzó Devil May Cry 4 hivatalos weboldala (katt), így nem meglepő, hogy egy nagyobb adag új információ látott napvilágot a Capcom akcióproduktumáról.

A negyedik epizód az első rész történései után játszódik, és ami elsőre kissé meglepőnek tűnhet, az az, hogy a játék első számú főhőse nem Dante, hanem egy Nero nevezetű karakter lesz - szerencsére a korábbi hérosz is szerepet kap majd a játékban, de hogy milyen formában, azt egyelőre még nem tudni. A japán Famitsunak adott interjújában Hideaki Itsuno, a negyedik rész direktora elmondta, azért döntöttek így, hogy a sorozatot már ismerők, és az "újoncok" is ugyanúgy élvezhessék a játékot. Ami a mozdulatokat illeti: a már klasszikusnak nevezhető támadások mind tiszteletüket teszik majd a folytatásban, emellett pedig rengeteg új taggal bővül a repertoár. Nero például "ördögi" jobb kezének köszönhetően képes lesz a közelben tartózkodó ellenfeleket arrébb taszítani, de a részben a harmadik epizódból átvett kombórendszernek köszönhetően sok új és látványos kombináció csalható majd elő protagonistánk kardjából, illetve lőfegyvereiből. Az átvezető animációk sem szűkölködnek majd a jól kinéző jelenetekből, hiszen - akárcsak az előző részben - most is egy tapasztalt filmrendezőt bíztak meg a cutscene-ek megkoreografálásával: ezúttal Yuji Shimomura lett a szerencsés kiválasztott.

A nagy csokor infó mellé természetesen egy szép adag új (többnyire ingame) kép is csatlakozott a Game Informer jóvoltából, és a játék újabb felbukkanására sem kell sokat várnunk, hiszen a DMC4 tiszteletét teszi majd a szeptember végi Tokyo Game Show-n, ahol ráadásul egy meglepetés-bejelentéssel is számolnunk kell: sok helyen felbukkant a pletyka a PSP-re készülő Devil May Cry játékról, reménykedjünk, hogy a Capcom megerősíteni, mintsem cáfolni fogja ezen híreszteléseket.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Csúszik a The Sinking City 2, befutott a Ninja Gaiden 4 – ez történt kedden

Továbbá: Thrasher, Gecko Gods, The Lord of the Rings: Return to Moria, Kirby Air Riders.

8 órája
1

Hotel Barcelona

Hidetaka (Swery65) Suehiro és Goichi Suda(51) végre valahára összefogtak egy közös projekt erejéig. A szokásos minőség? Kiszagoljuk!

18 órája
3

Még nem adja fel a Microsoft – ez történt hétfőn

Benne: új Xbox hardver, Second Sun, Donkey Kong Bananza, Bleach: Rebirth of Souls.

1 napja
10

Ninja Gaiden 4

1 napja
7

Steam Next Fest 2025 ősz - Gyermeki félelmek, harcias művészek, komor roninok és a fájdalomcsillapító

Az őszi Steam Next Fest felhozatala idén kétségkívül roppant erősre sikeredett, az esemény során kipróbálható játékok között ugyanis számtalan remek indie cím mellett jó pár AA kategóriás gyöngyszem is képviselteti magát. Ezen demók között szemezgettünk ismét, kigyűjtve, hogy mi az, amire mindenképp javallott egy (vagy több) pillantást vetni a fesztivál vége előtt.

2 napja
2

Heti megjelenések

2 napja
8

Final Fantasy Tactics: The Ivalice Chronicles

Melyik minden idők legjobb Final Fantasy játéka? A kérdést akár provokációnak is vehetnénk, pláne, ha a Final Fantasy Tactics-et is behozzuk a képbe. Tényleg, melyik a legjobb?

2 napja
13

Battlefield 6

4 napja
16

Változatos apróságok - ez történt pénteken

Benne: Silent Hill 2, Marvel Rivals, Dragon Ball, Assetto Corsa Rally, Zoochosis, Horizon Zero Dawn.

4 napja
6

Snoopy & The Great Mystery Club

4 napja
7

Gyásznap, Quantic Dream tervek - ez történt csütörtökön

Benne: Tomonobu Itagaki, Battlefield 6, Spellcasters Chronicles, N++.

5 napja
11

Sonic Wings: Reunion

5 napja
3

PlayStation Game Catalog: októberi érkezők

Silent Hill 2. Until Dawn. V Rising. A PlayStation előfizetéses szolgáltatása komolyan vette az októberi rettegést!

6 napja
1

Száguldó metrók, driftelő autók – ez történt szerdán

Benne: EXODUS, Metro Rivals: New York, Dragon Quest I & II HD-2D Remake, Protocol: Terminate, JDM: Japanese Drift Master, Sonic Rumble, Videoverse, Witchbrook, Surviving Mars: Relaunched.

6 napja
1

Steam Next Fest 2025 ősz - Öreg hősök, gyászoló apák, vérszomjas robotok és szellemkamionok

Október 13. és 20. között újra megrendezésre kerül a Steam Next Fest, melynek keretein belül egy héten át számtalan játék demója válik elérhetővé a Valve digitális áruházában. Lássuk hát, mit lehet érdemes megnézni és kipróbálni a brutális méretű felhozatalból!

6 napja
14

Visszatér a Summer Game Fest, lelépett az Assassin's Creed-főnök – ez történt kedden

Továbbá: Rules of Engagement: The Grey State, Silly Polly Beast, Decision: Red Daze.

7 napja

Absolum

Újabb hónap, újabb „újrakezdős” játék, mondhatnánk már unott arccal, de az Absolum olyat tesz le az asztalra, amit eddig még nem igazán láttunk. Pedig annyira adja magát a koncepció, hogy felfoghatatlan, miért nem jutott ez eddig senkinek eszébe. Roguelike / Beat ’em up / Comic-style egyben? Frankón? Frankón!

7 napja
7

Game Pass: az októberi mozgolódás

Ball x Pit. Keeper. Ninja Gaiden 4. The Outer Worlds 2. Premier özön az Ultimate előfizetők számára. De néhány érdekes címmel bővül a Premium könyvtár is.

7 napja

Demók és megjelenési dátumok minden mennyiségben – ez történt hétfőn

Benne: Pathologic 3, Beneath, Painkiller, Reanimal, SpongeBob SquarePants: Titans of the Tide, Of Ash and Steel, The House of the Dead 2: Remake, Wall World 2.

8 napja
2

Yooka-Replaylee - Visszatértek a mulató aztékok!

A Yooka-Replaylee egy remaster, vagy inkább már remake. A grafikus motor teljes lecserélésével és a tonnányi variációnak, finomhangolásnak köszönhetően olyan, mintha egy régi jó ismerős térne vissza egy detox kúra és egy szépítészeti szanatóriumban töltött nyári szabadság után. Teszt!

8 napja
4