Borderlands 3: az őrület új generációja

Borderlands 3: az őrület új generációja

sQrNagy Csaba2020.09.13. 08:30

A Gearbox bevett szokásához híven ismét a PAX keretei között dobott le néhány kisebb-nagyobb bombát a Boderlands 3-mal kapcsolatban.

Az első és talán legfontosabb, hogy a Borderlands 3 még az idén kap egy újabb fizetős kiegészítőt (ezt már gyaníthatóan a season pass tulajok sem kapják meg a bérlettel), mely mindegyik karakter számára egy negyedik skillfát is elérhetővé tesz. Ezen kívül csak megemlítették, hogy az extra tartalmak között egy új játékmódot is találunk majd, bár erről további részleteket nem árultak el.

Ezen kívül bejelentették, hogy a Borderlands 3 őrült harcai a következő generáción is folytatódnak. A szokásos 4K/60FPS értékek ígérete mellett ráadásul 4 fős osztott képernyős móddal is gazdagodik majd a játék. Bár ennyien csak egy next-gen konzol előtt szoronghatunk majd a kanapén, a PlayStation 4 és Xbox One tulajdonosok számára is elérhetővé válik egy vertikálisan osztott, két fős kooperatív megoldás. Teljes cross-play támogatással. Ha pedig később frissítenéd a masinát, természetesen minden meglévő jelen generációs példány ingyenesen frissíthető lesz a next-gen Borderlands 3 élményre.

Végezetül pedig bejelentették, hogy a Borderlands 2 ikonikus (bár sosem látott) táblajátéka, a Bunkers and Badasses fizikai formában is meg fog jelenni, méghozzá Tiny Tina's Bunkers and Badasses néven. Végre bárki játszhat Brick nevű Sirennel.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

Gamer365 Karácsony 2025

Az ünnepekre várva elindítjuk a nagy év végi nyereményjáték-sorozatunkat, amiben idén is teljes verziós játékkódokat és csecsebecséket sorsolunk ki közöttetek.

1 napja
392

Meghalt Vince Zampella – ez történt hétfőn

Továbbá: Yakuza Kiwami 3 & Dark Tides, Cronos: The New Dawn, Octopath Traveler.

1 napja
13

Heti megjelenések

2 napja
1

Metroid Prime 4: Beyond

3 napja
33

Blizzard átalakulás - ez történt pénteken

Továbbá: Patapon 1+2 Replay, Marathon, Dragon Quest VII Reimagined, Dave The Diver.

4 napja
7

Gran Turismo 7 - Power Pack DLC

A Gran Turismo már hosszú ideje nem csupán egy autós videójáték-sorozat: maga a PlayStation egyik ikonikus mérföldköve, immár 28 éve. Lássuk, mit tud a SPEC III Update és a Power Pack DLC!

5 napja
14

Túlóra és egyezség - ez történt csütörtökön

Benne: Light of Motiram, PowerWash Simulator 2, Limbic Entertainment, Naughty Dog, Trails in the Sky 2nd Chapter.

5 napja
10

Octopath Traveller 0

Az első Octopath Traveler 2018-ban Nintendo Switch exkluzívként indult, és ezzel a címmel mutatta be a Square Enix a HD-2D grafikai stílust. Vajh az Octopath 0 esetében tart még a lendület, vagy kezd kikopni a varázs? Tesztünkből kiderül!

6 napja
2

Csapdát karácsonyra – ez történt szerdán

Benne: Next Hunting Adventure, Yakuza Direct, Hogwarts Legacy, MINOS: Home A-Labyrinth, Warhammer 40,000: Mechanicus II, Vambrace: Dungeon Monarch, Mega Man Star Force Legacy Collection.

6 napja
8

Bővül a Hollow Knight: Silksong, csúszik a Terminator: Survivor – ez történt kedden

Továbbá: Final Fantasy VII Remake Intergrade, Disciples Domination, Laysara: Summit Kingdom, Quarantine Zone: The Last Check, Sucker Punch Productions.

7 napja
5

Endorfy Solum Studio - mikrofon az arcodba

8 napja

Routine

A Routine megjelenésére közel tizenhárom évet kellett várnunk, azonban a Lunar Software alkotása végül csak kiverekedte magát a fejlesztői pokolból, és valósággal berobbant a képernyőinkre.

8 napja
4

2025 legjobb játékai

A döntés ebben az esztendőben is a Ti kezetekben van: lássuk, melyik lesz idén Az Év Játéka itt a Gamer365-ön!

8 napja
65

Marathon megjelenési dátum, vásárolt a Ubisoft – ez történt hétfőn

Továbbá: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Cult of the Lamb, Divinity: Original Sin II – Definitive Edition, Westlanders.

8 napja
8

Heti megjelenések

9 napja

Super Mario 40: a legőszintébb Mario élményeink

A "Mario 40"-évforduló előhozta a csapatból a nosztalgikus történeteket. A belsős csatornánkon pörögtek a kommentek, nem győztük súlyozni a címeket, hogy kinek melyik a kedvence, vagy milyen más szempont szerint ...

2025.12.14.
14

Zowie a csillaglétrán: perifériák profiktól profiknak

2025.12.14.
3

Genesis - Thor 230 TKL Lite + Boron 500 XXL

A mechanikus billentyűzetek valóban uralkodnak mostanában, és a portfóliókban olyan termékek jelennek meg a piacon, amelyek az olcsóbb szegmenstől, a közepes igényeken át az ultra high-end profik világáig mindent lefednek. A Genesis márkát kifejezetten kedveljük...

2025.12.14.

Terminator 2D: No Fate – csak ha bevégzed

2025.12.12.
8

The Game Awards 2025

Clair Obscur dominancával és új bejelentésekkel tarkított műsort láthattunk.

2025.12.12.
50