Michel Ancel kiszáll a játékfejlesztésből!

Michel Ancel kiszáll a játékfejlesztésből!

sQrNagy Csaba2020.09.18. 21:25

“A mai egy nagyon különleges nap a számomra. Több mint 30 év után úgy döntöttem, hogy felhagyok a videojátékok fejlesztésével, hogy teljesen a másik szenvedélyemnek hódolhassak: a vadonnak! A következő projektem a való világban lesz, egy vadállatok számára fenntartott menedékházban, amit az oktatásnak és a természet szeretetének szentelünk. Na meg... a vadon élő állatoknak.”

Olvasható Michel Ancel búcsúzó Instagram üzenetében. A legendás fejlesztőt az idősebb korosztálynak bizonyára nem kell bemutatni. 1989 óta munkálkodott az Ubisoft kötelékében - ekkor még csak 17 éves volt. 1995-ben a Rayman megalkotásával robbant be a köztudatba, de később dolgozott Peter Jackson King Kong adaptációján és segített megálmodni a Beyond Good and Evil univerzumát is. A francia legenda azonban az utóbbi években már nem adott ki játékot a kezei közül. A Wild 2014 óta van fejlesztés alatt szinte teljes hírzárlat mellett, míg a Beyond Good and Evil 2-t hivatalosan 2017-ben mutatták be. Utóbbiról búcsúüzenetében elmondta, hogy már egy ideje nem működik aktívan közre a fejlesztésben, mert a csapat önállóan is képes a projekt befejezésére - ehhez pedig minden a lehető legjobb úton halad.

Kívánunk rengeteg sikert, izgalmat és örömöt az úriember álmainak eléréséhez. De egy könnycseppet talán titokban elmorzsolunk. Ma ismét kevesebb lett a játékipar egy legendával.

Ha tetszett a cikk, és megteheted, akkor támogass minket patreonon!

Meghalt Vince Zampella – ez történt hétfőn

Továbbá: Yakuza Kiwami 3 & Dark Tides, Cronos: The New Dawn, Octopath Traveler.

1 órája

Heti megjelenések

1 napja
1

Metroid Prime 4: Beyond

1 napja
24

Gamer365 Karácsony 2025

Az ünnepekre várva elindítjuk a nagy év végi nyereményjáték-sorozatunkat, amiben idén is teljes verziós játékkódokat és csecsebecséket sorsolunk ki közöttetek.

2 napja
326

Blizzard átalakulás - ez történt pénteken

Továbbá: Patapon 1+2 Replay, Marathon, Dragon Quest VII Reimagined, Dave The Diver.

3 napja
7

Gran Turismo 7 - Power Pack DLC

A Gran Turismo már hosszú ideje nem csupán egy autós videójáték-sorozat: maga a PlayStation egyik ikonikus mérföldköve, immár 28 éve. Lássuk, mit tud a SPEC III Update és a Power Pack DLC!

3 napja
12

Túlóra és egyezség - ez történt csütörtökön

Benne: Light of Motiram, PowerWash Simulator 2, Limbic Entertainment, Naughty Dog, Trails in the Sky 2nd Chapter.

4 napja
10

Octopath Traveller 0

Az első Octopath Traveler 2018-ban Nintendo Switch exkluzívként indult, és ezzel a címmel mutatta be a Square Enix a HD-2D grafikai stílust. Vajh az Octopath 0 esetében tart még a lendület, vagy kezd kikopni a varázs? Tesztünkből kiderül!

4 napja
2

Csapdát karácsonyra – ez történt szerdán

Benne: Next Hunting Adventure, Yakuza Direct, Hogwarts Legacy, MINOS: Home A-Labyrinth, Warhammer 40,000: Mechanicus II, Vambrace: Dungeon Monarch, Mega Man Star Force Legacy Collection.

5 napja
8

Bővül a Hollow Knight: Silksong, csúszik a Terminator: Survivor – ez történt kedden

Továbbá: Final Fantasy VII Remake Intergrade, Disciples Domination, Laysara: Summit Kingdom, Quarantine Zone: The Last Check, Sucker Punch Productions.

6 napja
5

Endorfy Solum Studio - mikrofon az arcodba

6 napja

Routine

A Routine megjelenésére közel tizenhárom évet kellett várnunk, azonban a Lunar Software alkotása végül csak kiverekedte magát a fejlesztői pokolból, és valósággal berobbant a képernyőinkre.

6 napja
4

2025 legjobb játékai

A döntés ebben az esztendőben is a Ti kezetekben van: lássuk, melyik lesz idén Az Év Játéka itt a Gamer365-ön!

7 napja
52

Marathon megjelenési dátum, vásárolt a Ubisoft – ez történt hétfőn

Továbbá: S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, Cult of the Lamb, Divinity: Original Sin II – Definitive Edition, Westlanders.

7 napja
8

Heti megjelenések

8 napja

Super Mario 40: a legőszintébb Mario élményeink

A "Mario 40"-évforduló előhozta a csapatból a nosztalgikus történeteket. A belsős csatornánkon pörögtek a kommentek, nem győztük súlyozni a címeket, hogy kinek melyik a kedvence, vagy milyen más szempont szerint ...

8 napja
14

Zowie a csillaglétrán: perifériák profiktól profiknak

8 napja
3

Genesis - Thor 230 TKL Lite + Boron 500 XXL

A mechanikus billentyűzetek valóban uralkodnak mostanában, és a portfóliókban olyan termékek jelennek meg a piacon, amelyek az olcsóbb szegmenstől, a közepes igényeken át az ultra high-end profik világáig mindent lefednek. A Genesis márkát kifejezetten kedveljük...

8 napja

Terminator 2D: No Fate – csak ha bevégzed

2025.12.12.
8

The Game Awards 2025

Clair Obscur dominancával és új bejelentésekkel tarkított műsort láthattunk.

2025.12.12.
50