Heti Fókusz - ez történt a héten

dragCsető Zsolt2007.06.11. 10:40

A korábbi uborkaszezont követően az előző héten szerencsére ismét voltak bőségesen történések a videójátékok világában, így az elmúlt napok hírterméséből is jóval egyszerűbb volt kiragadni az izgalmasabb darabokat.

Bár nem mondható száz százalékig hivatalosnak, de könnyen igaznak bizonyulhatnak a Kotaku stábja által állítottak az új PlayStation Portable modellről. Hogy miről is van szó? A Sony handheldjének újradizájnolt változatáról: az új masina kisebb, és első sorban keskenyebb lesz elődjénél, jóval tovább fogja bírni egy feltöltéssel, és egy 8 GB-os flash memória is helyet kap majd benne. Elvileg, persze: biztosra természetesen nem lehet venni a dolgokat, de ezek után már nem fogunk túlságosan meglepődni akkor, ha a Sony a júliusi E3 alkalmával lerántja a leplet az új modellről. Ha egyébként hitelesnek bizonyulnak a Kotaku információi, akkor már pár hónapon belül a boltokba kerülhet az egyelőre név nélküli utód.

Maradjunk még egy picit Sony fronton, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy jó meglátás volt az az óriáscég részéről, hogy Európa lesz a legfontosabb piac a PlayStation 3 számára, gazdára talált ugyanis az egymilliomodik masina is a régióban. Minderre csupán tíz hétre volt szüksége a hármas Játékállomásnak, ami különösen figyelemre méltó annak tükrében, hogy sem a PS1-nek, sem a PS2-nek nem sikerült ilyen hamar átlépnie ezt a határt - ők pedig ugyebár már százmillió felett mosolyognak az összeladások tekintetében. Úgy tűnik tehát, hogy ha máshol vergődik is, de az Öreg Kontinensen azért kielégítően teljesít a Sony legfiatalabb versenyzője.

Nem tartozik a legmeglepőbb bejelentések közé (és akkor kifejezetten finoman foglalkozunk), de azért mindenképp érdemes megemlíteni: az Electronic Arts felfedte focis sorozatának legújabb tagját, a FIFA 08-at. A játékban 30 bajnokság 620 csapatából választhatjuk ki a nekünk tetszőt, a szokásos új feature pedig ezúttal a "Be a Pro" játékmód lesz, ahol csupán egyetlen játékost fogunk irányítani végig, ami eléggé érdekesen hangzik, és potenciál is van benne - meglátjuk, mit sikerül belőle kihozni. Az idei kiadás - ahogy az már megszokott - az összes most futó konzolra érkezik, méghozzá a futballszezon kezdetekor, az ősz folyamán.

Végre megjelenési dátumot kapott az idei, rendkívül sűrű ősz multiplatform kínálatának egyik legígéretesebb darabja, az Assassin's Creed: az Ubisoft montreali divíziója által fejlesztett középkori bérgyilkolósdi novemberben kerül majd a boltokba. A PlayStation 3, Xbox 360 és PC platformokat becélzó játék két változatban is elérhető lesz, hiszen a hagyományos mellett lesz egy gyűjtői kiadás mellett, ami bónusz lemezt, sok okosságot tartalmazó könyvecskét, és még egy figurát is tartalmazni fog - a maximalisták dörzsölhetik a tenyerüket.

Lássuk a videókat. Megérkezett például a Fallout 3 várva várt első trailere. A Bethesda fejlesztésében készülő játék megjelenése még elég messze van, hiszen csak 2008 őszén fog a boltokba kerülni, ám némi vígaszt jelenthet az, hogy nem csak PC-re, hanem PS3-ra és Xbox 360-ra is meg fog jelenni.

A Juice Games autós sorozatának legújabb darabjáról, a Juiced 2: Hot Import Nights-ról is befutott az első gameplay anyag - a Wii-t leszámítva abszolút multiplatform cucc szeptemberben érkezik.

Zárásként pedig egy régi-új vendég: régi, mert a Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriots tavalyi E3-mas traileréről van szó, ám mégis új, mivel minőségileg némileg feltuningolt kedvcsinálóról van szó. Ha nem láttad, akkor itt az ideje, hogy bepótold - ha pedig igen, akkor valószínűleg nem is kell nagyon ajánlgatni...

Ezt gyűjtöttük össze számotokra az elmúlt hét hírterméséből - reméljük, hogy az alig egy hónap múlva esedékes E3 közeledtével tovább fokozódik majd a hangulat.

A Starfield zeneszerzője szerint nem álltunk készen Todd Howard víziójára

Inon Zur arról beszélt egy nemrég adott interjújában, hogy idő kell, amíg az emberek meglátják a nagyságot a Starfieldben.

9 órája
2

Tiny Garden - a Nintendo Switch változat

1 napja

Konzolra érkezik a gamer AI – ez történt pénteken

Benne: Gaming Copilot, Slay the Spire II, Subnautica 2, BrokenLore: FOLLOW és a Slitterhead fejlesztőinek új játéka.

1 napja
2

Pink Noise

A Pink Noise egy horror irányba kacsintgató vizuális regény, melynek a főszereplői egyik pillanatról a másikra a saját személyes Poklukban találják magukat.

1 napja

Insider Trading - Aki mozgatja a szálakat

2 napja
4

Future Games Show játékdömping – ez történt csütörtökön

Továbbá: Crimson Desert, Borderlands 4, Trash Goblin, Tomb Raider I-II-III Remastered, Etrange Overlord, Dread Delusion,

2 napja
4

Pokémon Pokopia – Szeresd meg hát mind!

3 napja
7

PlayStation Game Catalog: a márciusi érkezők

Warhammer 40,000: Space Marine 2. Metal Eden. Persona 5 Royal. Többek között ezek a címek várják majd az előfizetőket.

3 napja
7

Az új Xbox árnyékában – ez történt szerdán

Benne: Pokémon Pokopia, The Legend of California, Warhammer Blood Bowl, Splash Divers, Dracamar, MotionRec.

3 napja
1

Project Helix: az Xbox következő generációja

4 napja
33

John Carpenter's Toxic Commando

4 napja
3

Bővül a Resident Evil Requiem, Yoshi and the Mysterious Book májusban – ez történt kedden

Továbbá: Super Mario Bros. Wonder – Nintendo Switch 2 Edition + Meetup in Bellabel Park, Abyssus, Delphinium, LumenTale: Memories of Trey, The Boys: Trigger Warning.

4 napja
3

The Super Mario Galaxy Movie trailer, Hoa 2 bejelentés – ez történt hétfőn

Továbbá: Metal Gear Solid Delta: Snake Eater, MotorSlice, Cast Outs, Lou's Lagoon, Nekome: Nazi Hunter, SiN Reloaded, The King is Watching, The Mound: Omen of Cthulhu, Jay and Silent Bob: Chronic Blunt Punch, Castle of Alchemists.

5 napja
10

Monster Hunter Stories 3: Twisted Reflection

A Monster Hunter World és a Rise a Capcom legnagyobb eladásokat produkáló játékai. A sikeres szörnyvadászreceptet fűszerezte most meg a Capcom egy adag JRPG-stílussal, amellyel elsősorban az ázsiai közönséget igyekeznek még jobban kiszolgálni. A kérdés már csak az, hogy vajon a mi ízlésünknek is megfelel az, amit a Palico macsekok kifőztek nekünk?

6 napja
4

Neva: Prologue

Bő egy évvel később rövid előzménnyel bővült a Nomada Studio felejthetetlen alkotása. Alba megismerkedése a címadó fehér farkassal egy szokatlanul direkt narratíva, de talán az eddigi legkompetensebb videojátéka a csapatnak. Mesélünk!

6 napja
5

Heti megjelenések | 2026 #11 hét

6 napja
3

Styx: Blades of Greed

Styx, a sunyi goblin pontosan onnan folytatja pályafutását, ahol a nevével fémjelzett és immár trilógiává bővült sorozat előző részében félbehagyta. Van valami megnyugtató abban, hogy ő még itt van, és hogy a Styx: Blades of Greedben maximálisan kiélhettem nem csak a gonosz kis goblin énemet, de a bűnös élvezet jellegű AA játékok iránti rajongásomat is.

7 napja
3

Capcom-újdonságok és egy új Bandai Namco RPG – ez történt pénteken

Benne: Pragmata, Onimusha: Way of the Sword, Monster Hunter Stories 3: Twisted Reflection, Echoes of Aincrad: Sword Art Online, South of Midnight, The Super Mario Galaxy Movie, Soulmask.

8 napja
4

Echoes of Aincrad - megújul a Sword Art Online

9 napja
1

Game Pass: március első hetei

Planet of Lana II: Children of the Leaf. Cyberpunk 2077. EA Sports F1 25. Többek között ezek várják az előfizetőket a következő napokban.

9 napja
2