Digitalizációs megoldást tesztel az Xbox. Már korábban is lehetett hallani olyan pletykákat, hogy a Microsoft szeretné lehetővé tenni a felhasználók számára, hogy lemezes formátumú játékaikat hozzáadhassák a digitális kollekciójukhoz, a The Verge pedig most arról ír, hogy már ténylegesen is tesztelik ezt a funkciót, mely az Xbox One és az Xbox Series lemezekkel működne, a korábbi generációkkal nem.
Egyre biztosabb az új Metroid. A brazil korhatár-besorolásért felelős szervezet friss kiadványában felbukkant egy bizonyos Metroid Ravenous, mely egy közelgő bejelentést vetíthet előre.
Bővül a Code Vein II. A Bandai Namco bejelentette, hogy készül a Mask of Idris névre hallgató kiegészítő, megjelenési dátumot vagy médiaanyagot azonban egyelőre még nem kaptunk. A DLC-vel párhuzamosan érkezik majd az ingyenes 2.0-s frissítés is.
Bezár a PlayStation Store PS3 és PS Vita platformokon. Most már tényleg, a Sonynak ugyanis már 2021-ben is voltak hasonló tervei, akkor azonban még a negatív fogadtatás következtében visszavonulót fújtak. Az online piactér 2027 júliusáig lesz elérhető a korábbi masinákon.
Bemutatkozott a Wild Wild Eden. Az eredetileg Project Survival néven futó játék most ténylegesen is bemutatkozott: egy nyitott világú RPG-ről van szó, mely a craftolás és a túlélő mechanikák körül forog. Jövő tavasszal debütál majd PC-n Early Access formában – az első trailert odalent, az első gameplay videót pedig ide kattintva nézhetitek.
Támogasd a Gamer365-öt!
Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!
Patreon támogatásNe maradj le a hírekről!
Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!
Google beállítás