Bejelentések a PC Gaming Show-ról és azon túl - ez történt csütörtökön

Bejelentések a PC Gaming Show-ról és azon túl - ez történt csütörtökön

ne5hVáradi Dániel2024.12.06. 08:00

Formálisan is bemutatkozott az Ananta. A NetEase Games és a Naked Rain már a múlt héten megosztotta, hogy a korábban Project Mugen néven futó free-to-play nyílt világú RPG-jük nevet váltott és Anantaként folytatja útját, nemrég pedig az első trailert is megkapta a játék, mely a világ bemutatása mellett a harcból is szemezget egy kicsit. A platformlista továbbra is PC, PS5, iOS és Android, megjelenési dátum egyelőre nincs bejelentve.

Jótékonykodik az EA. A kiadó nemrég jelentette be, hogy újabb hozzáférhetőségi szabadalmait tette ingyenesen felhasználhatóvá minden fejlesztőstúdió számára. A cég részéről nem ez az első ilyen lépés, a 2021 augusztusában indult kezdeményezés először 5 szabadalmat tartalmazott, amit később 15-re bővítettek. Most ezt a számolt fejelték meg nem csekély 23 új szabadalommal, így 38-ra emelve a számukat. A legújabban bekerült szabadalmak elsősorban a beszédfelismerésre és szövegalkotásra koncentrálnak.

Utolsó szezonjához közelít a Foamstars. A Square Enix csapatalapú lövöldéjének karrierje láthatóan leáldozóban van, amit a korábban free-to-play modellre való átállás sem tudott a jelek szerint megmenteni. A cég nemrég jelentette be, hogy a december 13-val kezdődő és január 17-ig tartó szezon lesz a játék legutolsó etapja. A játékot egyelőre nem lövik le, valamint a korábbi szezonokat is elérhetővé teszik a játékosok számára, újabbakra azonban már nem kell számítani.

Elérhető az Xbox éves visszatekintője. Az Xbox Year in Review keretében a játékosok az idei esztendőben elért teljesítményükről nézhetnek meg különböző statisztikákat, mint például hogy melyik játékkal töltötték a legtöbb időt, milyen stílusú játékok voltak a kedvenceik, vagy hogy melyik volt a legaktívabb játékkal töltött hónapjuk.

Bemutatkozott a Teenage Mutant Ninja Turtles: Tactical Takedown. A teknőcök új aranykorukat élik, hiszen az elmúlt években folyamatosan érkeztek a különböző adaptációk, ebbe a sorba állba a Tactical Takedown, ami nevéből adódóan nem meglepő módon egy stratégiai játék lesz, körökre osztott harcrendszerrel. A Strange Scaffold 20 pályát és a játék univerzumának egyedi feldolgozását ígéri. A Tactical Takedown PC-re készül, megjelenési dátuma egyelőre nem ismert.

Limitált idejű demót kapott a Cairn. A The Game Bakers túlélőjátéka december 19-ig bárki számára kipróbálható, a demó a játék alapmechanikájának elsajátítását hivatott segíteni, ami hasznos lehet mielőtt a játék megjelenik valamikor 2025-ben PC-re.

Májusban érkezik a Revenge of the Savage Planet. A Journey to the Savage Planet folytatása jövő tavasszal kerül boltokba, ennél pontosabb megjelenési dátumot azonban egyelőre nem közölt a Raccoon Logic csapata. Helyette hoztak egy új trailert, valamint egy részletesebb bemutatót is ígértek a játékból, ami a hónap közepén lesz esedékes.

Január végén jelenik meg az Eternal Strands. A Yellow Brick Games végre felfedte első játékának premierdátumát, valamint rögtön lerántották a leplet egy együttműködésről is. A január 28-án PC-re, PS5-re és Xbox Series-re érkező játék megjelenés utáni támogatását ugyanis a Square Enix Creative Studio III csapatával fogják egyengetni, akik olyan címeken dolgoztak, mint a Final Fantasy XIV Online és a Final Fantasy XVI, így tapasztalatuk minden bizonnyal jól jöhet a Yellow Brick számára is.

Gameplay-t villantott az Eriksholm: The Stolen Dream. A River End Games új előzetes bár alapvetően a játékmenetre fókuszál, azért a történetből is adagol egy keveset miközben az izometrikus lopakodás lehetőségeiből is nyújt némi ízelítőt. A pontos megjelenési dátumot továbbra közölte a csapat a PC-re, PS5-re és Xbox Series-re érkező játék kapcsán.

Bemutatkozott a Chains of Freedom. A Nordcurrent alkotása egy poszt-apokaliptikus világban játszódó stratégiai játék lesz körökre osztott harcrendszerrel, a történet során pedig a morális dilemmák is előtérbe kerülnek, ahogy megkíséreljük megmenteni a fiktív országunkat. Megjelenési dátum egyelőre nem ismert, valamikor 2025-ben érkezik PC-re, PS4-re, PS5-re és Xbox Series-re.

Demót kapott a The Alters. A 11 bit studios próbakörrel jelentkezett a valamikor a jövő év elején megjelenő túlélőjátékához. Hogy pontosan mit is kapunk a demóban azt nem részletezték, az azonban mindenképpen dicséretes, hogy adnak lehetőséget a megjelenés előtti betekintésre, mielőtt a játék befutna PC-re, PS5-re és Xbox Series-re.

Január végén jön a Robots at Midnight. Jutott még egy premier a jövő év első hónapjának végére, a Finish Line Games ugyanis szintén ezt célozta meg akció-RPG-jének megjelenésével. A jnauár 29-én PC-re érkező játékhoz egy új trailert is mellékelt a premier apropója kapcsán.

Bemutatkozott a Deepest Fear. A Variable State alkotása egy horrorba oltott FPS lesz, aminek fontos eleme a metroidvania-stílusú felfedezés. A történet szerint egy óceán mélyéről előkerülő titok veszélybe sodorja az emberiség jövőjét és természetesen a mi feladatunk ennek a nyomába eredni és megoldást találni rá. Megjelenési dátum egyelőre nincs a PC.-re készülő játékhoz.

Új trailerrel jelentkezett a Kingdom Come: Deliverance II. A Warhorse Studios alkotása nemrég még azzal hallatott magáról, hogy némileg előrébb került a megjelenésének időpontja, most pedig egy új előzetessel jelentkezik, melynek középpontjában a játék történetet áll.

Project Songbird

4 órája

Hírek az űrből – ez történt szerdán

Benne: Saros, Exodus, Cleaner Company, Lost & Found, The Triple-i Initiative, Dark Scrolls, Vanishing Starlight, ARIE: Moonprayer.

19 órája
5

Újdonságokkal jön a PS5-ös Starfield, lezárult a Subnautica 2-per – ez történt kedden

Továbbá: Death Stranding 2, MindsEye, Grime II, Sound System, Monopoly: Star Wars Heroes vs. Villains, Momento, Kusan: City of Wolves, Absolum, Bus Bound.

1 napja
1

Game Pass: március utolsó hetei

Disco Elysium. Absolum. Nova Roma. Többek között ezekkel a játékokkal frissül a Microsoft előfizetéses könyvtára.

2 napja
4

Frissült a PS5 Pro PSSR, előbb jön a LEGO Batman – ez történt hétfőn

Továbbá: My Little Puppy, Sekiro: No Defeat, Resident Evil Requiem.

2 napja
3

Az Nvidia ledobta az atomot az AI-alapú bevilágítást bevezető DLSS 5 technológiával

3 napja
20

Heti megjelenések | 2026 #12

3 napja
3

Forgotlings

3 napja
9

A Starfield zeneszerzője szerint nem álltunk készen Todd Howard víziójára

Inon Zur arról beszélt egy nemrég adott interjújában, hogy idő kell, amíg az emberek meglátják a nagyságot a Starfieldben.

4 napja
7

Tiny Garden - a Nintendo Switch változat

5 napja
2

Konzolra érkezik a gamer AI – ez történt pénteken

Benne: Gaming Copilot, Slay the Spire II, Subnautica 2, BrokenLore: FOLLOW és a Slitterhead fejlesztőinek új játéka.

5 napja
7

Pink Noise

A Pink Noise egy horror irányba kacsintgató vizuális regény, melynek a főszereplői egyik pillanatról a másikra a saját személyes Poklukban találják magukat.

5 napja
2

Insider Trading - Aki mozgatja a szálakat

6 napja
5

Future Games Show játékdömping – ez történt csütörtökön

Továbbá: Crimson Desert, Borderlands 4, Trash Goblin, Tomb Raider I-II-III Remastered, Etrange Overlord, Dread Delusion,

6 napja
4

Pokémon Pokopia – Szeresd meg hát mind!

7 napja
8

PlayStation Game Catalog: a márciusi érkezők

Warhammer 40,000: Space Marine 2. Metal Eden. Persona 5 Royal. Többek között ezek a címek várják majd az előfizetőket.

7 napja
7

Az új Xbox árnyékában – ez történt szerdán

Benne: Pokémon Pokopia, The Legend of California, Warhammer Blood Bowl, Splash Divers, Dracamar, MotionRec.

7 napja
1

Project Helix: az Xbox következő generációja

8 napja
36

John Carpenter's Toxic Commando

8 napja
3

Bővül a Resident Evil Requiem, Yoshi and the Mysterious Book májusban – ez történt kedden

Továbbá: Super Mario Bros. Wonder – Nintendo Switch 2 Edition + Meetup in Bellabel Park, Abyssus, Delphinium, LumenTale: Memories of Trey, The Boys: Trigger Warning.

8 napja
3