Cash Bacsi2019.10.15. 09:51

Elune - Teszt (iOS)

Ehunne nu, van ott valaki?

Az Elune mint olyan számtalan jelentessél bír, a World of Warcraft világában például a sötételfek tisztelik benne az egyik legnagyobb istenséget, jelen esetünkben ők lesznek a megidézhető hősök akik segítségével le kéne győznünk a sötét erőket. Igen egy kicsit talán sablonos a történet, jómagam ezért is siklottam el felette pillanatok alatt. Pedig a játék japán, tehát érdemes lenne kicsit több bizalmat adni neki, lévén mint minden szigetorszégbeli címnél itt is nagyon sok fog múlni azon, hogy azonosulni tudjunk a szereplőkkel és a világgal amiben harcolnak. Szóval ne legyetek olyanok mint én, ha tudtok angolul akkor próbáljatok egy kicsit elmélyedni benne, biztos vagyok benne hogy megéri.

Tehát ahogy korábban is írtam a játék erőteljesen sztorifüggő, a teljes élmény érdekében érdemes foglalkozni vele, de ha nincsen kedvünk hozzá, akkor hibátlanul játszható mélyebb háttértartalom nélkül is. Hiszen itt is mint a legtöbb akció RPG-taktikai játékban az lenne a feladat, hogy minél több Elune-t összeszedjünk, felállítsuk a létező leghatékonyabb csapatot, majd szépen előre haladva a sztoriban ledaráljunk mindenkit aki csak elénk kerül. Erre vagy egy tucatnyi világ áll majd a rendelkezésünkre, egyenként több mint tíz pályával, a végén pedig egy ominózus főellenféllel, természetesen minden pályát több nehézségi fokozaton is meg lehet csinálni illetve külön jutalom jár ha sikerül teljesen három csillaggal végezni a pályákkal. Ha mindez nem lenne elég akkor világonként lesznek kihívások is, ezeket a bal felső sarokban lévő „Dimension Protection” ikonnál találhatjuk, ahogyan azt is hogy miket kell tenni a kihívások érdekében illetve milyen jutalom jár értük. Szóval maximalisták előnyben, akár egy világgal is nem kevés időt el lehet mojolni.

Természetesen nem létezik olyan csapat amelyik mindenhol verhetetlen lenne, figyelni kell az elemekre, hogy az adott világban a kőpapírolló elv alapján kikkel érdemes elindulni, hőseinket csillagok alapján osztályozták, ha az egyikkel elértük a maximális szintet akkor csillagot tudunk lépni vele (Evolve) a képességeiket is tudjuk gyúrni ha rendelkezünk a megfelelő nyersanyagokkal. Lesznek természetesen felszerelések is, ezeket is lehet fejleszteni illetve idővel készíteni is, ha mindez pedig nem lenne elég akkor alakzatok közül is választhatunk illetve még ezeket is lehet fejleszteni. Nekem a legjobban az Attack alakzat jött be, ahol kettő hős van elől (ha lehet ezek Defenderek legyenek) hátul vannak a támadó egységek, ezek vagy nyilasok vagy mágusok legyenek, illetve nem árt ha legalább egy gyógyító is van köztük. Ha egy alakzat és a felosztás bevált akkor arra törekedjünk hogy minél magasabb csillagos hősöket alkalmazzunk. Lesznek olyan Elunek akik kifejezetten fejelsztésre lettek kitalálva (Upgrade) ezeket beolvasztva kedvenc hősünkbe felgyorsíthatjuk a fejlődési folyamatot. Ha egy hősből több van a feleslegeseket eladhatjuk vagy „lebonthatjuk” előző esetben pénzt az utóbbiban pedig értékes nyersanyagokat kaphatunk, amik később a csillaglépéshez fognak kelleni (Evolve).

A japán mobilos játékokra alapvetően három dolog jellemző, az első a mély és érdekes sztori (háááááááát), a második az hogy hiába F2P a model mégis elképesztően sok ingyen nyersanyagot fogunk kapni, ez itt se lesz másképpen. Végül pedig de nem utolsó sorban a mérhetetlenül nagy tartalom, számtalan tevékenység, olyan sok hogyan ezeket még felsorolni is nehéz lenne. Hiszen a sima kalandozáson és kihívásokon illetve a több nehézségi fokozaton kívül legalább egy tucatnyi egyéb tevékenység van amivel fejlődni lehet, vagy éppenséggel nyersanyagot farmolni, ezek felfedezését inkább a kedves olvasóra bíznám hiszen ahogyan azt írtam, olyan sok van belőlük hogy még felsorolni is durva lenne. Amiről mindenképpen szót kell említenem, az az Elunek idézése, erre is van legalább hat féle mód, hat féle nyersanyagot használva, ezekből eleinte elképesztően sok lesz, simán meg tudunk majd idézni olyan 50-60 hőst, nem kell sokat játszani ahhoz, hogy még több nyersanyagra tegyünk szert és még ennél is több hőst idézhessünk. De öt csillagosnál erősebbeket nem nagyon fogunk kapni, szóval azért nincsen teljesen kolbászból a kerítés.

A játék grafikája egyébként csodaszép, hangulatos, ahogyan a japán hangok és szinkronok is első osztályúak lettek, az Anime hangulat garantált, ezt főleg az Elunek szuperképességeinél fogjuk látni, amik frenetikusak lettek. Az egész harc egyébként automatizálható, az animációk túlnyomhatóak ahogyan a sztorit is kettő gombnyomásra tovább lehet léptetni. A F2P modellel nem spóroltak, minden nap elején jönnek a reklámok rendesen és ha nem vagyunk szemfülesek és figyelünk oda, akkor minden egyes bejelentkezésnél jönni fognak. A pénzünkért ahhoz képest mennyire nagylelkűen osztogatja a játék a nyersanyagokat meglepően keveset fogunk kapni, szóval komolyan el kell gondolkoznia annak aki költeni szeretne a játékra, szerintem csak a fanatikus rajongók fogják megtenni. Illetve természetesen eljön az a szint a játékban amikor már kénytelenek leszünk költekezni ha tovább akarunk lépni, de meg merem kockáztatni, hogy ehhez a szinthez legalább egy hónapig folyamatosan tolni kéne, ha eljutottál idáig majd eldöntöd, nekem csak egy hetem volt és remekül kijöttem mindennel. A játék minden pozitív vonatkozása ellenére középszerűre sikeredett, nem elég jó ahhoz hogy kiemelkedjen a nagy tömegből, de nem is annyira rossz hogy elássam itt bárki előtt is. Jó vele játszani, érdemes kipróbálni, főleg a stílus kedvelőinek.

3/5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

7 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==