Előrebocsátom, szerintem a Borderlands 2 második letölthető tartalma jóval gyengébb, mint a kalózos kaland. Dr. Tannis egy újabb vault nyomaira bukkan, de a szóbeszéd szerint ajtaját kizárólag egy gyáva vérével lehet kinyitni. Mr. Torgue, a Torgue fegyvervállalat csakis üvöltve kommunikálni képes feje nem rest, egy vérgőzös, rangsor alapú mészárlást szervez a vélhetően mesés kincseket rejtő vault környékén. A cél ettől kezdve egyértelmű: a játékosnak fel kell kapaszkodnia a ranglétrán, hogy Pandora legtökösebb legényévé avanzsálódjon, és azt tegye, amihez a legjobban ért: kifossza a vault-ot.

Bár nem konkrétan az új DLC-hez kapcsolódik, de kötelességemnek érzem ismételten kifejezni csalódottságomat a badass pontokat és kosztümöket illetően. Én már korábban az előbb említett jóságok elvesztését eredményező bogár áldozatává váltam, ez az ocsmányság most pedig egy kedves barátomat is megcsípte, aki a Mr. Torgue’s Campaign of Carnage indításával vehetett könnyes búcsút eddig felhalmozott eredményeitől. Sajnos a Gearbox-tól egyetlen érdembeli reakciót nem láttam, még annyit sem, hogy „oké srácok, tudunk a problémáról”.

Az első bemutatóból és gameplay videóból azt a következtetést szűrtem le, hogy a kiegészítő arénaharc központú lesz, és már jó előre felkészítettem maga egy újabb Underdome-ra. Szerencsére a Campaign of Carnage nem kényszeríti a játékost órák hosszat tartó, monoton öldöklésre, sőt, a küldetések között elenyésző számban szerepelnek ezek a gladiátorcsaták. Miután Mr. Torgue torka szakadtából ordibálva köszöntött, még nagyobb volumenre kapcsolva – tényleg nem tud normális hangerőn megszólalni – felhívta a figyelmem, hogy a harcokban való részvételhez szponzorra lesz szükségem. Így indultam el rövid, klisés, de Gearbox-osan szellemes utamon, ami árulással, bosszúval, betegebbnél betegebb poénokkal volt megfűszerezve. Sajnos a DLC nem hosszú, én ugyan a mai napig tíz órát töltöttem el vele, de a küldetések akár öt óra alatt is teljesíthetők, ami elmarad Scarlett kapitány kincsvadászatától. Sajnos a helyszíneket illetően is visszalépésről kell beszélnem. Az egyes területek ötlettelenebbek, kevésbé változatosak, főleg sziklákkal teleszórt homokmezők lerobbant kalyibákkal megtámogatva. A főellenségeken kívül egyetlen új ellenségnél sem kényszerültem a korábban alkalmazott technikák megváltoztatására, az oldalkocsis motorral kóborló rosszfiúkba ólmot pumpálva pedig végig azt járt a fejemben, hogy miért nem szállhatok bele ezekbe a járgányokba. Missziókból kevés van, élvezhetőségük széles skálán szánkázik. Négy feladat - melyek három, arányosan nehezedő feltételeket állító szintet tartalmaznak – a végtelenségig ismételhetők, itt versenyről, hullámokban érkező ellenségek likvidálásáról, és egyéb, hamar rémesen unalmassá váló feladatokról van szó. Egy új valuta, a Torgue Token is tiszteletét teszi, amivel az exkluzív, narancsszínű Torgue automatákból vásárolhattam átlagosan hatékony fegyvereket. Ezen masinák létjogosultsága megkérdőjelezhető, ugyanakkor azok, akik eddig nélkülözni kényszerültek a legendás fegyvereket, most tetemes mennyiségű érméért ilyennel is megajándékozhatják magukat. Persze ehhez enyhén szólva nem árt belevetniük magukat az ismételhető mészárszékekbe, ezzel kitolva a játékidőt. A Torgue automaták egyértelműen legvonzóbb termékei az új kosztümök, amikkel szélesíthettem volna változatos ruhatáram… ha nem vesztettem volna el korábban gúnyáimat.



Néhány új, de főleg a jól ismert visszatérő karakterek viszik el a hátukon az expanziót. A korábban említett Mr. Torgue már akkor elnyerte a szimpátiám, mikor tajtékozva közölte velem, hogy a viadalhoz különböző dokumentumokat kell kitöltenem, majd pár másodperces csendet követően kifejtette nem éppen hízelgő véleményét a bürokráciáról, és ejtettük az egész formalitást, mindezt obszcén kifejezésekkel gazdagon megszórva. Ezután Torgue egy gitárszólót adott elő a szájával. Később felháborodva sírta el nekem, hogy legújabb kedvenc játékát a Pandora szerte ismert játékkritikus csak hat ponttal illette, és ezért meg kell halnia. Ez a kis megbízás talán a csapat legmegkapóbb fricskája a játéksajtó problémái felé. Kiderül, hogy Moxxi „meglepő módon” opponenseim felével viszonyt fojtatott, Tiny Tina – aki egyben a trénerem szerepét vette magára - elküldött kutyát sétáltatni, autogramot kérni, és süteményes automatákat szabotálni. Mindegyik kiruccanás vérfürdőbe torkollott. Örültem, hogy az alapjáték legpoénosabb beszólásaival vetekedő beszélgetéseket hallhattam itt is.

A Campaign of Carnage nagy gondja, hogy nem az első kiegészítőként érkezett. A tartalomban, változatosságban, és újításokban is előtte járó Pirate’s Booty után teljesítménye csalódást keltő, noha a DLC hullám visszafogott, de kezdésnek megfelelő tagja lehetett volna. A játék rajongóinak nem kell ajánlanom, ők már úgyis megvették. A többieknek viszont ezt a szervát nem kell visszaütniük, mert a sziporkázó marhaságon és idióta karaktereken kívül semmi olyat nem nyújt, amiért az átlagos játékos ismét elővenné a lemezt.