carville2010.12.19. 14:28

BlazBlue: Continuum Shift (Bemutató)

Soha korábban nem merült fel bennem olyan gondolat, hogy egy japán verekedős játékot előrendeljek, majd amiatt bosszankodjak, hogy már harmadik alkalommal tolták el az európai megjelenését, mivel ez a stílus váltja ki belőlem a legambivalensebb érzelmeket. Míg a Street Figtherek, Guilty Gear és az előző BlazBlue epizód esetében is imádom az általuk képviselt vizuális stílust, a zenei világot, SF esetében meg úgy az egész univerzumot is, addig játékként rühellem őket mind egy szálig, az általuk képviselt nehézségből adódóan, amihez se tehetségem se türelmem felnőni. Az ok, amikor a BB második részével kivételt tettem, nagyon prózai. Collector's Edition előrendelhető 17 angol fontért??? Ez csak elírás lehet. Lehet hogy 5 percet fogok vele játszani, kivágom az ablakon és megbánom az egészet, de nincs idő gondolkodni, gyorsan le kell rá csapni. Másnap már 33 fontért árulták. :) Mivel aztán a Zavvi tisztességesen lenyelte tévedését, így én se kívántam visszakozni, majd kisebb logisztikai probléma megoldása után, 2 héttel a megjelenés után kezembe kaptam, hogy a karácsonyra való tekintettel végül gyorsított ismerkedés után billentyűzetet ragadjak. BlazBlue: Continuum Shift bemutató a Tovább gomb alatt.

A Gyűjtői Kiadás tartalmából...

Ha már úgy is egy CE kiadást sikerült beszereznem, egy rövid bekezdést szentelek annak felszereltségéről is. Sajnos sok érdekességre nem kifejezetten kell számítani, a játékon felül csak egy kis könyvecskét kapunk a játékhoz készült (egyébként gyönyörű) concept artokkal, valamint egy, minden karaktert felvonultató kártya gyűjteményt, amin megtalálhatjuk a fontosabb mozdulatokat is, hogyha szabadidőnkben is azokat kívánnánk memorizálni, vagy szimplán a játékba épített Command List helyett előnyösebbnek tartanánk a kártyákat bámulni miközben épp laposra vernek. Szerencsére a szerény extrákhoz szerény ár is jár, hogyha nem a saját remek üzletemből indulunk ki, akkor is konzolváltozattól és üzlettől függően 1-3 font, azaz 340-1000 forintnyi különbségek vannak a hagyományos kiadáshoz képest, ami igazán nem tétel az exkluzivitás érzetéért. Persze 17 fontért meg aztán tényleg bagó volt a 30 fontos sima kiadás mellett, muhaha.

Első tapasztalatok

A játékot elindítva rögtön elfogott az A+/Animax nézéssel töltött tiniéveim iránti nosztalgia, a rajzolt HD nyitóvideó ugyanis a legkellemesebb anime introkkal is felvehetné a versenyt. A menübe lépve ezt az érzést már a (pozitív) döbbenet váltotta fel, a lehetőségek széles tárháza okán.

Az eredeti epizód felhozatalához 4 további játékmódot is hozzácsaptak, így már összesen 9 módban csépelhetjük a gépi vagy emberi ellenfeleket, valamint találhatunk még egy Galleryt a megnyitható bónuszoknak, illetve a professzionális önképzésre egyre több játékstílusban elengedhetetlen Theatert a multiplayer meccseink visszanézéséhez és elemzéséhez. (Kellene egy ilyen funkció a Pinball FX 2-be is...)

Miután pavlovi feltételes tanulással belém ivódott, hogy ha verekedős játék, akkor NDK pornó szintjét sem megütő történetvezetés, rögtön a Story módba vetettem magamat a kötelező körök lezavarása kedvéért, ám a játéknak ismét csak sikerült meglepnie. Szép, színes, FullHD képekkel megdekorált, végig szinkronizált „Az előző rész tartalmából...” képsorokkal találkoztam, majd ezt követte a mostani rész felvezetésére szolgáló Prológus. Úgy, hogy hagytam a narrátor kisasszonynak végigmondani szövegét, mindez cirka 20 percbe került. És még egy tasli leadásától is fényévekre voltam.

Ez után lehetett karaktert választani, bár először csupán Ragna lesz választható, a többiek történetét pedig folyamatosan lehet megnyitni, amint keresztezik valaki útját. A sztori mesélés azonban cseppet sem lankad, szerepjátékokhoz hasonló beszélgetésekben és halk narrációban eltelik újabb 10-15 perc, mielőtt az első harcunkat nagyjából fél percben lezavarjuk. Hogy utána ismét elteljen ennyi idő beszélgetésekkel...

A dobozon büszkén hirdetik, hogy az előző résznél sokkal mélyebb történettel rendelkezik a játék, azt azonban sose gondoltam volna, hogy egy bunyós játéknak Háború és béke hosszú sztori módot fognak kreálni. Amit aztán lehet pozitívumnak és negatívumnak is felfogni, hiszen a manga/anime rajongók imádni fogják a sok sok órát felemésztő, lényegnél sokkal többre koncentráló, karakteres történetet (ráadásul a lemezen japán hangsáv is található a teljes szubkultúrális élvezethez), akinek azonban a sztori csak egy jó ürügy a harcra, azoknak csak is az Arcade mód jöhet szóba, mert itt egész egyszerűen nem a pofonoké a főszerep.

Kezdőknek kedvezve

Az előző rész profi centrikus megközelítése után, meglepő módon a fejlesztők kiemelt figyelmet fordítottak a teljesen kezdők megnyerésére. Először is, a reménytelenek számára megjelent a Bayonettás Very Easyre hajazó Beginner mód, aminek lényege, hogy értelmetlen gombpüföléssel is te lehess az atyaúristen. Ebben a módban nem csak a védekezés automatikus, de a gombok és ütésfajták is egyszerűbb logikát követően vannak kiosztva, lehetővé téve, hogy akár egy gomb folyamatos nyomogatásával is hosszú és eredményes élete legyen kombóinknak. Természetesen ez a mód online multiplayerben nem elérhető.

Ha viszont az igazi bunyót szeretné megtanulni az ember, annak az előző epizód „valahogy kitaláljuk” módszerénél sokkal hatékonyabb lehetőségei vannak. Elsőként itt van az a Tutorial mód, amihez képest az Eve Online oktatása egy félperces gyorstalpaló. A játékmechanika önmagában is nagyon szerteágazó és bonyolult, de ezt még tovább tetézi az alaposan körülírt és száraz magyarázat. Szerencsére azonban, sok sok külön leckékre van osztva az egész, így nem kötelező egy ültünkben végigmenni az egészen, megkockáztatva hogy az információ rohamból semmire se fogunk emlékezni. Figyelmesen végig hallgatni majd végig csinálni a leckéket azonban mindenképp érdemes, legalább egyszer, és nem csak azért mert Achievement jár érte, hanem mert eddig mindegyikben tanultam valami olyat, amire magamtól aligha jövök rá egy hamar.

Ha sok sok játékóra múltán már tisztában vagyunk a harcrendszer alapjaival, akkor szabadon gyakorolhatunk a szintén új Training módban, ennél hasznosabb azonban a Challange mód. Itt nem a magunk ura vagyunk, hanem a gép adja meg a végre hajtani szükséges kombó sorozatot, illetve bármikor megnézhetünk egy példavideót is, hogy tudjuk mit várnak el tőlünk, és megnézhessük mit is rontottunk el gyakorlás közben. Ugyan nem lesznek ettől egyszerűbbek a 10 lépésből álló láncok, de mégis csak könnyebb dolgunk van a tanuláshoz, mintha órákig tartó szenvedés után derülne ki, nem is azt a mozdulatot várják ott középtájon.

Mesterekre hangolva

A kiterjedtebb oktatás ellenére sem szabad elfelejtenünk, hogy ez még mindig egy vérbeli hardcore játék, és az első részen megedzett harcosoknak is muszáj újat mutatni, hogyha őket is megakarják fogni. A balance javításokon túl mindegyik karakter kapott néhány új mozdulatot, illetve 3 új karakter is csatlakozott a korábbról megismert gárdához. Szintúgy a profik tudják értékelni azt az újdonságot is, hogy a patchek immáron ingyenes DLC-k formájában elérhetőek. Hogy ebben mi a jó? Az, hogy így nem (mindenhol) kötelező. Hogyha finomhangolási célzattal, halandó ember számára láthatatlan módon gyengítették kedvenc karakteredet, nem kell sem beletörődnöd, sem trükközni és kikerülni a Live-ot. Egyszerűen csak letöltöd, majd az Optionba beállítod, melyik verziószámot szeretnéd a játék során használni. A mindenkori legfrissebb patch használata csak a Ranked Matchek során kötelező, Single player vagy akár baráti Player Matchek során a Host által beállított verziószám használható. És mindenki boldog lehet.

A profiknak a megszokott játékmódokon túl csak a Legion jelenthet újdonságot, ami tulajdonképpen egy apró stratégiai fűszerezéssel megtoldott túlélő mód. Egy karakterrel kezdünk, a célunk pedig az, hogy a hálós kialakítású térkép összes területét elfoglaljuk. Ha meghódítunk egy pontot, a védők közül egy karaktert magunkhoz állíthatunk. Azonban a karaktereink csak erősen limitáltan gyógyulnak, és egy területet több karakter is védhet, így nagyon fontos, hogy milyen irányból, mekkora és milyen minőségű sereggel vágunk neki egy-egy területnek. Bár a legkisebb térképet akár félóra alatt is meg lehet csinálni, a legnagyobbhoz több óra is szükséges, ezért hál' égnek lehet menteni is, azt azonban nem értem hogy ha már a térképek nehézség szerint vannak felosztva, azok miért nem véletlenszerűen képződnek. Így sajnos, ha egyszer már végigvittük őket, utána sok újdonságot nem fognak tartogatni.

Tömör vélemény sietősöknek

A BlazBlue: Continuum Shift igencsak felülmúlta az elvárásaimat. A saját kocajátékos képességemmel nem vártam többet egy vizuális gyönyörködésnél a hardcore pokolban, ám hamar kiderült, hogy nulla tudással is képes néhány órára lekötni az embert, az igazán elszánt amatőrök számára pedig soha jobb alkalom nem fog mutatkozni a játék elkezdéséhez a példátlan oktatási segítségek miatt. A nagy vesztesek azonban azok, akik segítség nélkül is a harcrendszer mestereivé váltak, mert néhány új karakteren és mozdulaton kívül nem sok újat tud mutatni a játék. Így épp az igazi rajongók járhatnak pórul a játékkal, ha viszont teljesen szűz vagy és az első részt mindig is beakartad pótolni, vagy 5 perc után otthagytad a felhasználóellenes oktatás miatt, itt az ideje (újra)próbálnod. Nem fogod megbánni.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==