Gulandro2009.05.10. 20:58

Mass Effect: Ár(ny)folyamok - magyarok az űrben?

Sokan ismerhetitek a Tömaghatás című játékot kis hazánkban is. Volt szerencsém részt venni a hazai premierjén(?) pár éve egy rpg.hu szerepjátékos rendezvény keretein belül. De mi közöm nekem egy 360-as gaméhez?

Szerencsére semmi, illetve nem túl sok. Ezen a prezentáción bemutatott játék végül megjelent 360ra és igen szép sikereket ért el, aztán a Bioware megjelentette az "only" játékot pécén is, ahol készült hozzá egy magyar feliratos kiadvány. Ami igazán izgalmas, hogy ehhez a darabhoz mellékeltek egy, magyar fantasy írónőtől származó "hangulatnovellát" is akit amellett hogy személyesen ismerek és kedvelek az írásait is szívesen olvasom. Így a Witcher kis füzethez hasonlóan ezt is elkunyiztam a játékkal egyetemben (merthogy tetszik, mert szerintem jó).

A Mass Effect párba állítva a még mindig balladai homály védte Dragon originsel a Bioware érdekes próbálkozása, hogy saját univerzumokat és franchise-okat teremtsen. Az ADnD-s Baldur's Gate 2 és Neverwinter Nights sikerei után, az eltalált Knights of the Old Republic szériával bizonyították, hogy van mit elmondaniuk a crpg-k világáról. Azonban láthatóan kinőtték magukat a terveik és elképzeléseik az érintett univerzumokkal kapcsolatban és alkottak sajátot mind a kettő hasonlatosságára.

A "mássz-trükk" univerzuma ha nem is eredeti, de mindenképpen hangulatosan összelopkodott darab (nenézzé, a Star Wars és az AdnD sem volt jobb etéren). A játékkal töltött első órák alatt rögtön egy kellemes űropera kellős közepén érezzük magunkat, a GoW-os akcióorientáltsággal nyakonöntve, mégis kellő darkossággal ahhoz, hogy elmerüljünk ebben a veszélyes világban ahol cselekedeteink igenis (moderált) hatást gyakorolnak környezetünkre a beszélgetésektől kezdve a feladatok elvégzéséig.

Kiváló alapnak tűnhet egy ilyen mentalitású világhoz a rajongóknak egy kellemes novella. Nem árulok el nagy titkot, ha előrevetítem, hogy végül jól is sül el. Indira Myles (Kolozsvári Zsófia), akit az olvasok a M* irodalomból vagy a Roham magazinban megjelent írásaiból ismerhetnek igazán hamar rátalál a hangjára ezen az új világon. Gonosz megjegyzésként hozzá kell tennem, hogy teszi ezt olyan könnyedséggel ahogyan csak egy nő teheti és olyan lazán, hogy elfelejti leírni a helyszínek külsejét vagy a szereplők kinézetét, ami egy idegenekkel zsúfolt világban kissé bajos indításnak tűnhet.

Segítségére siet azonban a játék mint háttérnek tulajdonképpen. Hiszen még éppen a füzethez mellékelt kis lexikon képekkel és részletes leírásokkal támasztják alá az írónő gondolatait, akinek lehet hasonló gyakorlata már "menedzser-fantasys" múltjához visszanyúlva. A mindössze 16 oldalas novella végül remekül megáll a helyén és az sem ront a képen semmit, hogy a főszereplő neve, Varga, kellemes hazai ízeket hagy maga után az emberben olvasás után is. Magyarok az űrben...

A történet egy kertészről szól, aki valami olyasmit lát és tapasztal amit nem kellett volna és minden igyekezete ellenére valami olyasmibe tapicskol amit jó ha ésszel képes felérni. A nagyok harcában egérként szűkölő kisember sorsa könnyen átélhető és jól megalapozza, illetve ellensúlyozza azt ahogyan már a játék elején mint rendfenntartó, gyengék védelmezője acélemberként léphetünk fel. És az Árnybáró módszereibe is belelátunk kissé még a történet kezdete előtt. Igazán remek felütése egy ilyen nagyra hivatott űrtörténetnek.

Aki esetleg vonzódik az űrtémákhoz és kihagyta 360on és nem idegenkedik a magyar felirattól ajánlom ennek a verziónak a beszerzését, de legalább a kis füzet kölcsön kérését valakitől arra az időre míg installál a játék. Örkény egypercesei jutnak ugyan eszembe erről a fajta irodalom felhasználási módról, de nincs mit tenni, ilyen korban élünk...ami nem is akkora baj néhanapján.

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7