Egyszer volt, hol nem volt...

A Fable II maga a színtiszta varázslat. Ezt éreztem, amikor először nekikezdtem a kalandnak. A játék minden pixelén érezni, hogy szeretettel készítették. Peter Molyneux, a Lionhead Studios feje nem véletlenül beszélt ennyire lelkesen a játékáról. Ebből árad a szeretet a játékos felé - a Fable II nem büntet, de jutalmaz. Jutalmazza a bátorságot, a kalandvágyat, az ügyességet, leginkább egy olyan kaland élményével, amilyet túlzás nélkül még nem élhettünk át ezen a konzolon. Mindez meg van locsolva egy jó adag tipikus angolsággal, mind a szinkront, mind a környezetet tekintve. Én, akinek már volt alkalma felfedezni az angol vidéket és embereket, sokszor mosollyal nyugtáztam azokat a stílusjegyeket, látványelemeket, amikkel nyakonöntötték ezt a bűbájos mesevilágot. Albion maga Anglia, minden középkori romantikájával és vadregényességével. A készítők nem féltek használni a színeket, a hangulatot nem színtelenséggel, hanem igazi árnyalatokkal, színekkel festik le, és ez mindig, minden helyzetben tökéletesen működik. Bevallom, én a Kameo: Elements of Power óta nem találkoztam ennyire részletesen, buján kidolgozott, színes mesevilággal, de ehhez képest még a Rare fantáziadús kalandjátéka is elhalványul. A Fable II valóban egy olyan mese, amit mindenkinek át kell élnie legalább egyszer.

Ez az a játék, amelynél a tesztek sosem "kamera ügyekről" fognak szólni. Végre egy 3D-s, külső nézetes játék, ahol a kamerát észre sem vesszük, mert mindig a helyén van. Harc közben és azon túl is. Ezt csak azért bátorkodtam megjegyezni, hogy éreztessem, mennyire "egyben van" a program. Amikor a Microsoft VIG rendezvényén először próbáltam ki a játékot, egy perc után ráéreztem az ízére. Nem kellett menükben bóklásznom, nem kellett beállításokkal küzdenem, a játék adta magát, a főhős irányítása az első harc alkalmával kézre állt, annyira egyszerű, ésszerű, és mégis megvan a maga mélysége. A világ, a főhős, és a kettőt összekötő, maximálisan szeretetre méltó kutya olyan egységet alkot, amit csak nagyon, nagyon ritkán látok, érzek játékokban. Többnyire ma már poligonokat, texturákat, shadereket, képrfissítést látunk és számolunk. A Fable II az a játék, ahol mindez nem számít, ezek a dolgok a Lionhead Studios tehetségtől duzzadó irodáinak falai között maradtak. Ebben a játékban nem poligonok és texturák vannak, hanem kikövezett utak, buja erdők, ódon romok, baljós mocsarak, fű, kő, város, élet, hangulat. Albion és a kaland magába szippant, és onnantól nem számít játékmechanika és programozás, csak a meleg, szerethető világ. Erre mondom én, hogy varázslat.

Azon tűnődöm, létezik e jelenleg ennél szebb videojáték. Nem, ismételten nem a dolgok technikai oldalára gondolok, habár bizonyára érdemes lenne azon adatok mélyére is pillantani. Hanem arra, ahogy a napsütötte erdő fái között a fény megvilágítja az utat. Ahogy reggel az első napsugarak átszűrődnek a lombok, épületek között. A malomra gondolok, amely mellett ott csörgedezik a tiszta vizű patak. A nyüzsgő városi piacra, ahol árusok és járókelők végzik mindennapi teendőiket. A vészjósló mocsárra, amelynek ködében halálos veszély lakik. A banditák táboraira, a sziklába vájt barlangokra, a virágos mezőkre, az élettel teli, buja erdőségekre, egyszóval mindarra, amit látva arra gondolok, ennél szebbet én még nem láttam. Le a kalappal a tervezők, a grafikusok és mindenki előtt, aki részt vett ennek a csodának a létrejöttében.

Azt írtam, eredetileg tesztet szerettem volna alkotni - nos, ha azt tennék, maximális pontszámmal jutalmaznám a játékot. Mert annyira egyben van, annyira szép, annyira jók a zenék és olyan mágikus az egész. Az én ízlésemnek pont az ilyen játékok valók leginkább. Ez volt számomra az idei év legjobban várt játéka, és jottányit sem csalódtam benne. Hozta mindazt, amit elvártam tőle. Számomra az Év Játéka, ami persze tökéletesen szubjektív, de én idén ennél jobban már nem fogok szórakozni videojátékkal, az biztos. Tartalom, mágia, angolság, erdő, mező, kaland, áldozat, választás - szavak, amelyek meghatároznak egy virtuális életet. Egy igazi mesét. A Fable II-t.