Tiny Tina's WonderlandsTeszt

Azok közé tartozom, akik a hetedik konzolgeneráció egyik, ha nem a legjobb DLC-jének tartják a Borderlands 2-höz készült Tiny Tina's Assault on Dragon Keepet. A nem éppen rövid nevű kiegészítőben a Gearbox csúcsra járatta a sorozatára jellemző egyedi humort, mindezt úgy, hogy ezzel együtt a táblás szerepjátékok népszerűsítése mellett rengeteg más franchise vagy szubkulturális utalás is helyet kapott benne. Most pedig, közel 10 évvel később a kör úgy zárul be, hogy Tina fantáziavilága kiteljesedik. Annak minden szépségével és csúfságával.

Történetileg a Wonderlands eseményeit a Borderlands 3 történései elé helyezhetjük, bár nagy jelentősége nincs a kronológiai láncolatba való beillesztésnek, lévén Tina önálló kalandja tényleg az. Egy különálló, független felvonás, mely ugyan sok helyen utal, reflektál és használ korábban látott szereplőket és eseményeket, mégis teljes egészében élvezhető az előzmények ismerete nélkül. Már amennyiben el bírjuk fogadni, hogy a világ leghalálosabb 13 évesének játékában kell helyt állnunk.

Felépítésében a Wonderlands az Inception (Christopher Nolan filmje) játékos megfelelőjének tekinthető, ugyanis egy játékbeli játékon belüli játékot kapunk. Adva van nekünk a Borderlands világ Dungeons & Dragons egyenrangú párja, a Bunkers & Badasses, ennek a táblás szerepjátéknak pedig nem más a játékmestere, mint a széria mára (egyik) kabalájává váló Tiny Tina. Róla pedig annyit érdemes tudni az avatatlanoknak, hogy meglehetősen sajátosan látja a világot, annak felépítését és a benne élőket.

Ez adja az alapot, hogy a pandorai, nem éppen mindennapi helyzetek elől egy még elrugaszkodottabb valóságba meneküljön, ennek pedig mi leszünk a középpontjában. A játék elején jó szerepjátékhoz méltóan megalkothatjuk a karakterünket, ahol nem csak a sorozat történetében először nyílik lehetőségünk az irányított figura külsejének személyre szabásához, de egy jó szerepjátékhoz hűen még az induló statisztikáit és a háttértörténetét is megadhatjuk. Fontos, hogy ezek közül csak az életút az, amit a későbbiekben nem tudunk finomhangolni, így mindössze ennek kiválasztására kell igazán nagy hangsúlyt fektetni, bár szerencsére nem rendelkezik akkora szereppel, hogy a későbbiekben emiatt váljon kimondottan nehézzé a játékbeli haladás.

A külsőnk átalakításához hasonló szabadságot kapunk karakterünk kasztjának meghatározásánál is. Részben. A Borderlands játékok egyik meghatározó pontja volt, hogy az irányítható karakterek egy előre meghatározott játékstílust, illetve megközelítést képviseltek, ezen belül pedig a karakterfák egyes ágain történő fejlesztésekkel tudtunk kisebb-nagyobb mértékben változtatni. De az alapok jól láthatóak és definiáltak voltak. Ezt a rendszert rúgja fel némileg a Wonderlands multiclass koncepciója, melynek lényege, hogy a játékban található 6 kaszt közül a játék elején választott főág mellé a történet egy pontján egy másodikat is aktiválhatunk, ezáltal egyesítve a kettőt. Az így kapott multiclass karakter pedig egyszerre nyújt többet és kevesebbet, mint a korábbi részek hősei.

Ez pedig abból adódik, hogy a Wonderlands esetében a kasztok mindegyike csak egy fejlesztési ággal rendelkezik, így még ha el is jutunk arra a pontra, hogy már kettőt tudunk használni, a lehetőségeink a fejlesztés terén még így is elmaradnak a széria előző képviselőitől. A Wonderlands ereje ezen a téren abban rejlik, hogy a második kasztot egy ponton túl tetszés szerint lecserélhetjük, így nem feltétlenül kényszerülünk rá, hogy egy második karaktert indítsunk csak azért, mert egy másik játékstílust is ki akarunk próbálni. És bár jól hangzik a "bármelyik kaszt kombinálható bármelyikkel" reklámszöveg, hamar egyértelművé fog válni, melyek azok a párosítások, amik valóban életképesek. Ezzel pedig eljutunk oda, hogy a 6 opcióból melyik az a 3-4 leosztás, ami a korábbi részek kasztjainak feleltethető meg, ezzel együtt pedig ismét érezni lehet, hogy a jól hangzó koncepció inkább csak ügyes illúzió.

Még egy gondolatot meg kell jegyeznem a karakterekkel kapcsolatban ennek a nagy szabadságnak a tekintetében, mégpedig azt, hogy mit veszítettek el igazán: a karakterességüket. Bár a sorozat korábbi részei a már említett módon bizonyos játékstílusok köré építették a karaktereket, ezzel együtt a személyiségük is eltérő volt. A Wonderlands-ben azonban köszönhetően a nagy alkotói szabadságnak, ennek nyoma sincs. Változtathatunk ugyan a külsőnkön és a hangszínünkön, de minden esetben ugyanazokat a sorokat fogja mondani a karakterünk, nincsenek egyedi egysorosok, beszólások vagy monológok. Ezt pedig részemről nagy veszteségként könyveltem el.

Amivel a Wonderlands egyértelműen próbál kompenzálni, az a küldetések és a játékmenet során végig jelen lévő narráció. Bár a Borderlands játékoktól nem idegen, hogy a küldetések alatt a különböző NPC-k időről-időre bejelentkeznek adott pontokon, hogy némileg megtörjék az egyhangúvá válható lövöldözést, itt ezt sikerült egy új szintre emelni. Ez pedig a felépítésből adódik. Mivel a Tina mellett résztvevő játékosok rendre szóvá tesznek valamit a kampánnyal kapcsolatban - vagy csak kisiklatnak küldetéseket és történetszálakat -, ez kiváló ürügy arra, hogy állandó jellegű narrációt adjanak a küldetések alatt. Ami egyrészről pozitívum, hiszen az A pontból B pontba eljutás alatt is van valami háttérzaj, ami megadja a hangulatot, másrészről a nagyobb csaták alatt könnyű elsikkadni ezek fölött a párbeszédek fölött, hogy egy-egy poént kihagyjunk.

Poénból pedig ezúttal sem lesz hiány. Bár alapvetően elmondható, hogy a Gearbox írói által alkotott Borderlands humor a (szép magyar kifejezéssel élve) hit or miss kategória, ezt itt lehet a leginkább tetten érni. Mivel alapvetően az egész játék központi szereplője Tina, így az ő világképe, hangulata és jelleme az, ami ezen poénoknak a vázát adja. Aki ezzel nem tud egy hullámhosszra kerülni, az aligha fog olyan alkalmat találni, amikor nem ő adja a csattanót valamilyen formában.
Azt viszont sajnálattal konstatáltam, hogy ami az igazi erejét adhatná a felépítésnek, hogy a játékmester kénye-kedve szerint alakítja körülöttünk a világot és az események, csak alig néhány alkalommal használják igazán. Bár ügyes megoldás, amikor a játékból egy pillanatra kitekintünk a táblajátékra, hogy lássuk egy-egy karakter bemutatóját, de ennél sokkal többet is ki lehetett volna hozni a formulából.

Korábban már említettem, hogy a Wonderlands többszörösen is játék a játékban, ez pedig annak is köszönhető, hogy a játék térképe kapott egy saját minijátékot az Overworld képében. Itt egy klasszikus értelemben vett táblajátékot kapunk, amiben egy, a karakterünkkel megegyező figurát terelgethetünk és valós időben juthatunk el az egyes helyszínekre, közben pedig ilyen-olyan mellékes tennivalót vállalhatunk, rejtett kincsek után kutathatunk, illetve alkalmanként rögtönzött csatákba is belefuthatunk. Utóbbiakról néhány további szót kell ejtenem.

Ezek az apró összecsapások minden esetben ugyanúgy épülnek fel, kapunk egy, a játék valamelyik helyszínére emlékeztető apró arénát, benne folyamatosan megjelenő ellenfeleket, a feladatunk pedig annyi, hogy közülük bizonyos számút likvidáljunk. Ezt csak azért tartottam fontosnak kiemelni, mert ennyiből is látszik, hogy nem éppen a változatosságról ismertek, valamint nem sokban térnek el a küldetések alapvető feladatától, így ezek szerepeltetése inkább csak az első néhány alkalommal lesz érdekes vagy izgalmas, utána már előbb fognak nyűgnek érződni.

Amiben nagy elismerés illeti a Wonderlands-et az az endgame tartalom kialakítása már a megjelenéskor, azonban ennek előnyét némileg beárnyékolja a játék néhány további eleme. A történet végén megnyílik a Chaos Chamber, melyben egyre magasabb szintű kihívásokat oldhatunk fel és teljesíthetünk, ezáltal egyre erősebb ellenfelekkel küzdhetünk meg és növelhetjük a ritka jutalmaink mértékét. Aki számára ismerős a második rész OP vagy a harmadik rész Mayhem rendszere, azt itt sem fogja meglepetés érni. Vagy mégis. A korábbi részekkel ellentétben itt nem kényszerülünk rá, hogy mindenáron az egyre nagyobb szinteket elérjük, ugyanis az 1-es Chaos Levelen kapott fegyver használható akár a maximális 20-as szinten is. Ez egyrészről eliminálja annak szükségességét, hogy az egyre magasabb szintekre pályázzunk, ugyanakkor ezzel együtt magát az endgame-et is kissé fölöslegessé teszi. Pedig magának a Chaos Chambernek a kialakítása nem lenne rossz, a már említett kis arénákban kell egymás után győzedelmeskedni, miközben extra kihívásokat teljesíthetünk, hogy a szint végi kincses teremben a lehető legtöbb fizetőeszközünk legyen, amikből aztán specifikus jutalmakat szerezhetünk.

Ami pedig tovább árnyalja az egészét, az a játék során végig tetten érhető automatikus skálázási rendszer, melynek köszönhetően a játék folyamatosan hozzánk igazítja az ellenfelek szintjét. Vagyis bármennyire is erőssé válunk, bármilyen jó fegyvereket is találunk, sosem lesz meg igazán az az érzés, ami a régebbi játékokban megvolt, hogy OP-k vagyunk. Az esetek többségében vagy alulszintezettnek vagy éppen megfelelőnek fogjuk érezni magunkat, ez pedig visszalépésnek érződhet a hagyományos Borderlands-fílinggel szemben. Persze itt is lesz lehetőség hatalmas sebzések kiosztására és látványos pusztításra, de a visszafogottabb skillfának, az alacsonyabb szintlimitnek, valamint a fegyverek általános sebzésének köszönhetően az érzés nem lesz ugyanaz.

Ezen a ponton pedig rá kell térnem arra, ami a leginkább lerombolja a Wonderlands érdemeit, ez pedig nem más, mint a technikai körülmények, a hibák és a bugok. Bármennyire is élvezetes a Wonderlands-szel való játék, nem lehet szó nélkül elmenni azok mellett a problémák mellett, amik sajnos nem újkeletűek a széria történetében, itt mégis mintha sikerült volna alulmúlnia magát a fejlesztőcsapatnak. Az egyik és talán leginkább bosszantó, hogy véletlenszerűen és bármiféle előjel nélkül hajlamos a küldetéseket tartalmazó listánk nemes egyszerűséggel eltűnni. De említhetném a menükben található leírások villámgyors elillanását, az eszköztárunk ikonjainak be nem töltését vagy felcserélődését, a bizonyos pontokon érthetetlenül távolmaradó feliratokat, valamint az állandó hálózati problémát a játék online funkcióihoz szükséges Shift szerverekkel. Utóbbi ráadásul olyan mértékben képes jelentkezni, hogy nemes egyszerűséggel megáll a játék a folyamatos fel-le csatlakozásnak köszönhetően. A problémák csak hatványozódhatnak, amennyiben co-opra adnánk a fejünket, ami csak tovább nehezíti a játék élvezetét, ráadásul valamilyen megmagyarázhatatlan okból még ahhoz is a crossplay engedélyezése szükséges, ha azonos platformon akarunk együtt játszani az ismerőseinkkel.

Pedig élvezni épp annyira lehet a Wonderlands-et, mint a sorozat többi részét, a fantasy körítéssel nyakon öntött világ üde színfolt Pandora síkságai után, a karakterek hozzák a tőlük megszokottat, Ashly Burch pedig továbbra is lubickol Tina szerepében, akinek jól áll ez a fajta "vezető" szerep. A Borderlands 2 után ezúttal is kapunk egy érdekes és karizmatikus antagonistát, a mellékszereplők pedig ha nem is írják be magukat a széria nagykönyvébe, a kaland során remek ellenpólust és kiegészítést adnak a játékmesternek.

A Wonderlands-en érződik, hogy nem teljes értékű folytatásnak készült, ugyanakkor a benne található ötletek és újítások jó táptalajt adhatnak egy esetleges következő, teljes értékű epizódnak. Azonban bármennyire és érdekesek vagy élvezetesek az új mechanikák, ha azokat továbbra is aláássák azok a hibák és problémák, amik régóta végigkísérik a Gearbox játékait, ezen a ponton azonban már el kell gondolkodni azon, hogy miért nem sikerül ezeket rendesen kigyomlálni. Mert ha ezek eltűnnek, akkor az egyik legélvezetesebb Borderlands játékot kap(hat)juk, odáig azonban marad, ami Tina fejében létezik: egy csodás, de omladozó mesevilág, amibe a belépéshez csak egy valamit kell tenni. Roll for initiative, suckas!

PLATFORM PC, PS4, PS5 (tesztelt), One, Series S/X
KIADÓ 2K Games FEJLESZTŐ Gearbox Software
MEGJELENÉS 2022. március 25. ÁR 21 990 Ft