Teenage Mutant Ninja Turtles: The Cowabunga CollectionTeszt

A teknőcök első megjelenése 1984-ben zajlott, és eredetileg csak az X-men mutánsainak és a Fenegyerek történetének paródiája lett volna, amely az alkotópáros Eastman és Laird viccelődéséből született. Azonban nem várt siker lett. Az alaptörténetben egy mutagén nevezetű kémiai anyag miatt a csatornába kidobott ékszerteknőcök emberi formát és tinédzser személyiséget kaptak, ellenben Hamato Yoshi, a nindzsucu mestere emberméretű patkány formát öltött (más feldolgozásokban a meggyilkolt mester patkánya mutálódik). Szecska (képregényben Repesz, filmekben Splinter) mester nevelte és tanította őket, ezáltal lettek az éjszaka bűnüldözői. Nevüket reneszánsz festők után kapták, és mindannyian egyedi japán fegyverrel rendelkeznek. Fő nemezisük a szintén harcművész mester Oruku Saki, avagy Zúzó (Reszelő/Shredder) aki a Fürge-láb harcosok, egy nindzsákból álló bűnbanda vezére, valamint Krang, a robottestben élő, X-dimenzióból származó agy.

A tekik sötétségben rejtőzködve éltek a nyírkos csatornában addig, amíg az 6-os tévéadó dögös riporternőjének, April O’Neil megmentése okán felfedték kilétüket. A történetek izgalmasak voltak, de főként a főszereplők egyedi személyisége és humora vitte a sorozatot. A mese és képregény széria mellett filmes feldolgozást is kaptak. Az első két mozi még ma is nézhető, de az utána készülő folytatások és a Bay-féle újragondolás szörnyűek.

A játékadaptációk sem maradtak el, melyek ellenben nagyszerűek lettek! A Konami újabb kollekciója, ami a Teenage Mutant Ninja Turtles: The Cowabunga Collection nevet kapta, 13 címet tartalmaz. Az első a 8 bites NES-re megjelent játék szimplán a Teenage Mutant Ninja Turtles névre hallgató oldalra scrollozós akció platform. Szerintem ez a gyűjtemény leggyengébb darabja, csak érdekességként került fel. A második cím már jóval izgalmasabb, TMNT: The Arcade Game (NES-es verzió II. epizód megjelöléssel). Ez már egy dögös beat’em up. Emlékszem gyerekként a Dagály strandon láttam a játéktermi masinát. Üvöltő főcímdal, hatalmas karakterek, digitális beszéd, 4 játékos mód (NES-es verzió 2 player-es), szuper játékmenet és izgalmas boss harcok amik ámulatba ejtettek. A Nintendo-s verziót csak egy katalógusban csodáltam anno, ugyanis akkor otthon csak a C64-es verzió volt meg – lehetőségekhez képest az is remekül sikerült. Végre most már a decens otthoni NES verziót is játszhattam, ami az arcade verzióhoz képest rondább grafikai megvalósítását, tartalombéli extrákkal (több pálya) kárpótolta.

A következő rész szintén NES-re jelent meg, TMNT III.: The Manhattan Project néven. Érdekesség, hogy ez a folytatás Európát elkerülte, így csak Amerikában és Japánban lehetett kapni. Ez a NES teljes kapacitását kihasználta. Olyan animációk vannak benne, amiket már szinte csak 16 bites konzolokon látni. Stílusa szintén beat’em up, kellő hosszúsággal és változatos pályákkal. Későbbi folytatásokban nem egy elemet innen emeltek át. A IV. epizód a Turtles in Time már a következő generációra, avagy Super Nintendóra és játéktermi masinára költözött (ez utóbbi számozás nélkül). Ez nálunk Európában is a IV. jelöléssel, annak ellenére, hogy az előd itt kimaradt... Részemről ez a világ legjobb beat’em up címe. A játéktermi változat némileg jobb grafikát, 4 játékos módot, több digitális beszédet tartalmaz, viszont a Snes-es átgondolás több pályát (Technodrome), jobb és csiszoltabb játékmenetet, érdekesebb és újabb ellenfeleket (pld. Penge/Slash a gonosz teknős) - melyekhez életerő csík is pluszban - adott, és Mode 7 grafikai megoldást is birtokol.

A Sega Megadrive-ra kiadott The Hyperstone Heist egy mix, ami a II. a III. és a IV. elemeiből táplálkozik. A játékmenet és a grafika a SNES verziót hozza, a zenék is onnan származnak, ellenben a tartalom kevesebb. Ismétlődnek a boss harcok és kevés a pálya (itt 5, a Snes verzióban 10) is. Nem rossz, de a konkurenciához képest gyengébb.

A gyűjteményen elérhetőek a Tournament Fighters verekedős játèkok is, amelyek platformspecifikusak, azaz mindegyik verzió teljesen más. A NES-es változat a gép korlátozott képességei ellenére bravúros. A Super Nintendo-s a 16 bites éra egyik legjobb bunyós stuff-ja, story móddal, rengeteg izgalmas karakterrel, és a játékmenet is itt a legkidolgozottabb. A Megadrive változat szintén gyengébb, mivel fapadosabb játékmenete és a látványa is kevésbé izgalmas.

Amiről nem tettem említést még, az a 3 Gameboy-ra kiadott program. Meglepő, de ezek is élvezhetőek mind a mai napig. Az első kettő oldalra scrollozós akció/platform, a 3. rész Metroidvania stílusban íródott. Érdemes ezeket is kipróbálni.

Milyen extrákat tartalmaz a kiadvány? A teknőcök búvóhelye menüben az amerikai és japán dobozképeket, kézikönyveket, koncepciós rajzokat, marketing anyagokat, tippek-trükkök leírásokat, képregény borítókat, animációs sorozatokból képkockákat nézhetünk meg, valamint a sorozat összes "kazettáját" meghallgathatjuk. A játékokban elérhető a visszatekerés opció, gyorsmentés, és néhányban több vagy akár örökélet, folytatási lehetőség, pályaválasztási opció és extrák megnyitása is adott. Sajnos nem mindegyikben van god mode, így pld. az első Nes-es és Gameboy játékban is hiába keressük. A játékokból fent van az amerikai verzió mellett a cenzúrázatlan japánok is, így pld. Aska tangában harcol. Watch mód is elérhető, így végignézhetőek a játékok.

Milyen az emuláció? Én kicsit csalódtam akkor, amikor felvillant a Digital Eclipse logó, mivel a korábbi Konami kollekciókat (Castlevania, Contra) az M2 stúdió gondozta és véleményem szerint ott a legjobb a portolás. Kezdjük a jobban sikerült NES-es emulációval. Itt kikapcsolhatóak a vibráló és hibás sprite-ok, valamint a belassulások is. Látványban rendben van, mivel kevésbé pixeles és jól mutat a nagy tévén is. Ami kevésbé sikerült, az a Gameboy, valamint az Arcade/16 bites emuláció. Mindegyiknél a képernyő méreten túl, 3 filter választható (tv, monitor, lcd). A Gameboy játékok szimplán fekete fehérek, így nincsen a korábbi Konami gyűjteményekből ismert zöld pont mátrixos, valamint Super Gameboy-os colour filter opció, és a pixeleket elmosó scanlines lehetőség. A 16-bites és Arcade játékokból is hiányzik a pixel perfect és a scanline mód, így sajnos elég pixeles a megjelenítés még a Switch és Steam Deck kézi módjában is. Amik vannak opciók, azok közül a TV mód a legjobb, de ez is rosszabb még a SNES Mini-n látott CRT filtertől is, az M2-es féle, képernyőről szinte lemászó scanlines megjelenítéstől meg fényévekre tanyázik. Ami nem tetszett még, hogy az online módban (pl. Switch only wireless local módban is) csak a gyári filterek nélküli, és alap kis képarányú megjelenítés van, valamint a háttérkép sem kapcsolható ki. Szintén nem jó az online játék sem, legalábbis kettőnél több játékosnál diavetítés az egész jelenleg. A hang emulációja is hibás sajnos. Kevésbé erőteljes és nem úgy szól, mint az eredeti – bekapcsoltam a régi és a mini SNES-t is, és azokon sokkal tisztább, valamint minden hang és effekt a helyén. Az input lag tűréshatáron belül viszont, és ahol 60 fps képfrissítés volt, az itt is 60. Szintén negatívum, hogy nem minden cím megy online, így a SNES-es IV. rész sem nyomható így, amely véleményem szerint jobb, mint az arcade verzió. Fantáziátlan, hogy trófeák és acsik csak a megnyerés után vannak, így nem kell speciális dolgokkal megküzdeni értük.

Összeségében tetszik a kollekció, mert a játékok nagy része mesteri, és az extrák is rendben találtanak, de az online játékon és az emuláción még van mit javítani. Reméljük a jövőbeni patch-ek orvosolják ezeket, bár ismerve a hasonló kiadások sorsát, ez legfeljebb a másfél konzolgeneráció múlva megjelenő Cowabunga Collection 2-nél lehet majd esedékes.