Amit a történelemkönyvek írnak (és azon túl)
A Sera bolygó lakosainak megadatott az, amiről csak a mesék szólhattak. Egy kósza olajfúrás alkalmával olyan kincset találtak, melyet emberi ész nehezen fog fel. Az Imulsion nevű foszforeszkáló anyag bizonyos helyeken nagy mennyiségben alakult ki a bolygó mélyében, és sokáig nem is foglalkoztak vele, mígnem egy tudós, Dr Helen Cooper fel nem fedezett egy olyan eljárást (a Lightmass Process-t), mely segítségével az Imulsion olcsó és rendkívül sokáig tartó energiaforrássá alakult. A bolygó gazdasága pedig ezzel a lépéssel menthetetlenül összeomlott. A nukleáris energia feleslegessé vált és azon néhány szerencsés ország, mely nagy mennyiségű Imulsionnal volt ellátva hirtelen mindenki ellensége lett. Egy hosszú, 79 éves háború (az Inga Háború) alakult ki ezen anyag birtoklásáért, melynek lezárásaképp hatalomra került a jóval korábban alakult COG (Coalition of Ordered Governments), egy olyan párt, mely nyolc egyszerű, mégis meghatározó, mindenki által elfogadott princípiumra építette működését: Rend, Gondosság, (erkölcsi) Tisztaság, Munka, Becsület, Hűség, Hit és Alázatosság.
Hatalomra kerülésükkel a háború véget ért és egy új, virágzó korszak köszöntött Serara. Hatalmas városok épültek a gazdaság virágzott, sokak szerint egy új kor hajnala kezdődött. Igazuk volt, de nem tudták, milyen hatalmas árat kell ezért fizetni - egészen a Felbukkanás Napjáig.
Mintegy 24 óra alatt a csak mesékből ismert Raj minden nagyobb várost lerohant, a nap végére Sera lakosságának mintegy negyede halott volt. Mire az emberek észbe kaptak már késő volt - a Raj elfoglalt minden várost, ipari létesítményt, fontosabb pontot és felmorzsolták a bátor védelmet. Mire a COG feleszmélt nyugalmából már milliárdok haltak meg, így vészes gyorsasággal statáriumot vezettek be, majd minden túlélőt megpróbáltak a Jacinto Fennsíkra menekíteni, melynek kemény gránit talapzatát még a Raj sem tudta áttörni. A háború korai szakaszában vegyi fegyverekkel és a bolygó körül keringő műholdak sugaraival próbáltak a Raj ellen küzdeni. Szinte az összes nagyvárost lerombolták, a bolygó 90%-át tették lakhatatlanná. A Raj viszont túlélt minden csapást, hiszen mindig vissza tudtak vonulni oda, ahonnan jöttek - a bolygó felszíne alá.
A fennsík környékét aláaknázták, vagy feltöltötték mérges ideggázzal, hogy ezzel is lassítsák a Raj előrenyomulását. Egy támadás során Marcus Fenix, az Inga Háború egyik legnagyobb alakja megtagadta a parancsot és az apja által küldött vészhívásra válaszolva az East Barricade Academy környékére ment kimenteni néhány ott ragadt túlélőt - de sajnos elkésett. Haditörvényszék elé állították kötelességmulasztás, gyávaság és parancsmegtagadás vádjával és csak a háborúban szerzett hírneve miatt kerülte el a kivégzést. Helyette negyven év börtönre ítélték egy szigorított fegyházban. Tizennégy évvel később, mikor a COG lassan de biztosan kifogyott a hadra fogható emberekből, egy szokatlan módját a létszám növelésének. A fiatalok és betegek mellett a börtönviselteket is besorozták, így Marcus is kiszabadult. Abban a pillanatban a Raj lerohanta a börtönt is, ahol fogva tartották…
Ez történt eddig.
Innentől a Te kezedben van Sera népének sorsa.
Finom kis sztori, nem? A játékban, mint sejthető Marcus Fenixet és az ő kis csapatát fogjuk irányítani. Mint általában a börtönviseltek, Marcus sem az a világbékéért küzdő rózsaszál, hanem igazi tökös gyerek - ettől függetlenül azért naná, hogy az ő nyakába szakad a bolygó megmentésének csöppet sem hálás feladata. Attól a pillanattól kezdve, hogy barátja, Dom kiszabadítja a börtöncellájából minden egyes perc a túlélésért folytatott harccal fog telni - de valljuk be, nem is számítottunk másra. A játék öt fejezetében menekülésből támadásba lendülünk, aztán megint menekülünk, aztán megint támadunk, aztán vonatozunk és… vége. Nem szép dolog egy negatívummal kezdeni a tesztet, de sajnos le kell szögeznem, a Gears of War nem a leghosszabb játékok közé tartozik. Ráadásul a hihetetlen jó hangulat miatt még rövidebbnek fogjuk érezni, azonban aggodalomra semmi ok, az Epic gondolt rá, hogy legyen okunk a lemezt napokig-hetekig a gépben tudni. A játék Casual (Easy) fokozata gyakorlatilag gond nélkül végigjátszható egy hosszabb hétvége alatt. Azonban ez a fokozat csak arra jó, hogy megismerjük a pályákat, beletanuljunk az irányításba és megcsodálhassuk azt a grafikát, amit elénk toltak. Aki valamennyire érezni akarja, ahogy az adrenalin végigcsorog a szervezetén, az kezdjen a középső nehézségi szinten! (A legnehezebb nem játszható, míg az előző kettő egyikén végig nem vittük a játékot) A golyók, amik eddig csak simogattak hirtelen könyörtelen korbácscsapásokká változnak, az eddig szerényen virágot szedő ellenfeleink gyilkos szuperkatonákká változnak. Nem arról van szó, hogy játszhatatlanul nehéz lenne a játék (nem, azt a legnehezebb fokozatra tartogatták…), pusztán teli lesz kihívással - olyannal, amit kellő gyakorlás után azért teljesíteni tudunk. Ha pedig már annyira jók vagyunk, hogy a Raj nem okoz gondot nekünk, akkor izzítsuk be a Live-t és szálljunk be egy online meccsbe! Garantálom, hogy elsőre (másodikra, harmadikra…) mindenkinek úgy elkenik az arcát, hogy csak pislog. Azonban gyakorlással és jó csapatjátékkal az online akadályok is abszolválhatóak. A végére hagytam a habot a tortán, online (és offline, gyakorlatilag bármelyik online játékmód megtalálható split screen vagy system link változatban) coop módra is van lehetőségünk - hadd ne mondjam, mennyire hangulatos ketten, egymást fedezve küzdeni a Raj végtelen számú katonája ellen!
Mi is az, ami annyira megfogja az embert a játékban? Az Epic láthatóan kölcsönzött néhány dolgot másoktól, de ezt olyan kitűnően tette, hogy ha nem figyelünk észre sem vesszük. A recept a kötelező: Fogj egy kis Ghost Recon-féle taktikus játékmenetet, öntsd fel Full Spectrum Warrior és Kill.Switch egészséges fedezékkereséses keverékével, majd az egészet öntsd egy hideg, Halo szintű sztori kelyhébe. Finom, nem? Kezdjük az elején! A Gears of War, akármennyire is akciójáték nem egy gyors, csípőből tüzelős szuperkatonás fajta. Hiába a kétembernyi páncélzat, néhány lövés vagy ütés és bizony padlót fogunk. Ezért van, hogy a játék arról szól, hogy fedezékről fedezékre haladva próbálunk az ellenség mögé kerülni, vagy bekeríteni őket, majd megszórni ólommal. Az egész móka pedig a mágikus A gomb köré van építve, ez a gomb felel azért, hogy két percnél tovább életben maradjunk. Hogy értem ezt? Nézzük, miket tudunk szimplán a gomb lenyomásával elérni. Ha véletlen egy utca közepén állunk, akkor Marcus bukfencezik egyet előre (vagy amelyik irányba húzzuk a kart). Ha lenyomva tartjuk, akkor egy úgynevezett Roadie Run következik, Marcus guggolva elkezd szaladni az adott irányba. Nem túl sokáig szaladhatunk, de már csak a látványért megéri sűrűn használni. A kamera földközelbe süllyed, majd remegve, rázkódva követi főhősünk, mintha egy háborús tudósítás képeit néznénk. Amennyiben egy fedezék közelében járunk, a gombot lenyomva Marcus odasasszézik mellé, majd azonnal le is guggol, elbújik mögötte. Amint fedezékbe húzódtunk kezdődik a mókás rész. Attól függően, hogy merre húzzuk az irányító kart, különböző kommandós mozdulatokat tudunk végrehajtani. Kiugrani fedezékből, esetleg átfordulni egy másik közeli fedezékhez, átugrani a jelenlegin… Mindent csak egy gomb lenyomásával tehetünk meg. Bonyolultnak tűnik? Nem az, annyira nem, hogy egy szűk tíz perces tréning után (mely opcionálisan kihagyható szerencsére) tökéletesen kézre fog állni.
Természetesen nem ennyiből áll az irányítás, a többi viszont már-már tradicionális. A jobb ravasszal eresszük el halálos ólomzáporunkat, azonban ha csak minden célzás nélkül tesszük ezt, akkor inkább a fegyvert dobjuk el, nagyjából egyenlő hatást érünk el. A bal ravasszal Marcus vállához veszi fegyverét célzott lövésekhez, azonban ilyenkor mozgása lelassul, könnyen eltalálhatóvá válik. A taktika sejthető, behúzódni fedezékbe, majd ki-kipillantva elereszteni egy gyilkos sorozatot. Természetesen ellenfeleink is ismerik a módszert és előszeretettel használják is - mellé pedig bekerítenek, megpróbálnak kifüstölni, stb.
Amit még meg kell említenem, az az aktív újratöltés rendszere. Mikor fogytán vagyunk a lőszernek, az újratöltés gombra tenyerelve Marcus elkezd egy új adag lőszert a fegyverbe tölteni, ezzel egy időben pedig a fegyverünk stilizált képe alatt megjelenik egy csík, három részre osztva. Van egy naaaaagy sötétszürke, egy kisebb világszürke és egy nagyon pici fehér rész. Amennyiben csak egyszer nyomjuk az újratöltés gombot, akkor ezen a csíkhármason végigmegy egy mutató, az új tár harcra kész. Azonban jó időzítéssel a világosszürke részen megnyomva újra a gombot egy aktív újratöltést hajtunk végre, Marcus sokkal gyorsabban cseréli ki a tárat. Amennyiben még ügyesebbek vagyunk, akkor a fehér részt találjuk el, ilyenkor nem csak gyorsabb lesz a csere, de még a következő tárunk (vagy legalábbis a cserélt része) kis mértékű sebzésnövekedést is kap. Rosszkor megnyomva a gombot fegyverünk beragad és az újratöltés veszélyesen hosszú lesz. Azt hiszem nem kell mondanom, csatákat tud eldönteni, hogy mennyire vagyunk ennek a technikának a mestere.
Ha már a fegyvereknél tartunk engedtessék meg néhány szó róluk és az ellenfeleinkről. Alapfegyverünk a Lancer, egy egészségesen erős gépágyú egy láncfűrésszel az elején. A játék nagy részében ezt fogjuk használni, tessék megbarátkozni vele. A láncfűrész rész hasznos, azonban használat előtt fel kell húzni (B gomb nyomvatartásával), majd ellenfelünkhöz lépve ledarálhatjuk. Közelharcot preferáló ellenfelek ellen kitűnő, lőszerbarát megoldás, tűzpárbajban nem éri meg használni, ugyanis egy lövés és újra kezdhetjük felhúzni. E mellett két állandó társunk van, egy pisztoly (őszintén bevallom, soha nem használtam…), illetve egy pofás gránát. Lehet vakon illetve célzottan eldobni, viszont ellenfelünkre is rá tudjuk ragasztani a la plazmagránát. A hatás kirobbanó. Ezek mellett találunk még Raj gépágyút (rövid, de erős sorozatokat ereszt el, számomra a tökéletes kiegészítő fegyver volt), shotgunt, rakétavetőt, robbanó nyílvesszőket, mesterlövész puskát, illetve a Hammer of Dawn-t. Ez utóbbit csak néhány esetben használhatjuk, akkor viszont halálos: egy vékony célzó sugarat lő ki, melyet a célponton tartva előbb utóbb egy, a világűrből érkező halálsugár követ. Értelemszerűen csak nyílt területen és csak akkor használható, ha a műhold felettünk van. Ellenfeleink hasonlóan változatosak, mind veszélyességet, mind harcmodort, mind kinézetet tekintve. Legtöbbször az alap Grubokkal találkozunk szembe, ők azok a humanoid lények, akiket szinte minden videóban látni, általában valamilyen gépágyúval hadakoznak, de megfordulnak shotgunnal és mesterlövész puskával is. Okosak, számítóak, összedolgoznak, ne hagyjuk őket csapatban lézengeni. A Wretchek a Raj vadászkutyái, fegyvert nem tudnak használni, viszont gyorsak, mozgékonyak és akár a plafonon is tudnak mászni és általában kisebb csapatokban közlekednek. Ha közel engedjük magunkhoz őket, akkor rettentő veszélyesek, ellenben néhány golyótól megfekszenek. Személyes kedvenceim a Boomerek, hatalmas lények veszett nagy rakétavetővel. Lassúak, viszont rengeteg lőszer kell beléjük, és természetesen rakétáik halálosak. Imádom, mikor lövés előtt egy bariton boomot beleröffentenek a nagyvilágba. Vannak itt még hatalmas többlábú szörnyetegek, elit harcosok, illetve az egyszerűen csak Berserkernek nevezett faj, mely egy újabb példa a készítők kreativitására. A Berserkerek ugyanis teljesen vakok, pusztán orruk és fülük segítségével vadásznak. Azonban ha megtalálják prédájukat, nincs az a fal, ami ellen tudna állni nekik - szó szerint. Lesz olyan része a játéknak, ahol szabályosan lopakodva kell közvetlenül egy ilyen lény mellett elmenni, miközben ő vadul szaglássza a levegőt, forog és próbál megtalálni minket. A játék egy másik részében a sötétség lesz a legnagyobb ellenfelünk, illetve a sötétben mindent ellepő Kryll. Ezek a sáskaszerű lények azonnal elpusztulnak a világosságtól, azonban a sötétben övék a világ. Egy rossz lépés és egy pillanat alatt szétmarcangolnak bárkit - legyen az akár a Raj egyik katonája. Rémisztően hatásos, mikor éjszakai pályán a lerombolt város pislákoló fényeiben haladunk lámpától lámpáig, lépteink nyomán pedig csatornafedelek alól ilyen sáskák hadai törnek a felszínre…
De azt hiszem ennyi elég a spoilerkedésből, tessék mindenkinek felfedezni az egyjátékos kampány minden részletét! Ha pedig ez megvan, akkor irány a Live, ugyanis a GoW versus módja túlzás nélkül az egyik legjobb, amit X360-on találunk. Nem csoda ez, az Epic az Unreal Tournamentek alatt beletanult, hogy kell jó online játékokat készíteni. A pályák hangulatosak, könnyen memorizálhatóak és van mindegyiken néhány karakteres vonás, a fegyverek (ugyanazok, mint a szingli részben) itt mutatják meg, mennyire jól lettek balanszírozva, a játékmódok pedig nagyon hangulatosak. Érdekes momentum, hogy ha egy erősebb golyózáportól megfekszünk, akkor még nincs itt a vég. Az ellenfélnek ki kell minket végezni (láncfűrész, közeli shotgun vagy sniper lövés, esetleg felrobbantás), egyébként az A gomb ütemes nyomogatásával, vagy társunk segítségével újra életre tudunk kelni. A játékmódok mindegyike a csapatjátékra épít - és talán ez az egyetlen gyenge pontja az egész koncepciónak. Ha ugyanis nem jön össze egy jó csapat, akkor beletehetjük lelkünket is, tuti, hogy vesztesként végzünk. Ez persze kiküszöbölhető azzal, hogy haverokkal játszunk, ami nem nehéz, az én Friends Listem cca fele mostanában folyamatosan ezt a játékot nyomja.
A belbecs tehát csillagos ötösre sikerült, de milyen a külcsín? Röviden? Gyönyörű. Hosszabban? A Gears of War az eddig megjelent legszebb akciójáték. Minden egyes pici részlet, minden abszolút sokadrangú dolog olyan szinten ki van dolgozva, hogy szinte már fáj. Az Unreal motor legújabb verziója dübörög alatta és ha csak egy pillantást vetünk rá láthatjuk, miért licenszelte ezt a motort több nagy cég is (köztük a Microsoft Game Studios vagy a Sony) közeljövőben megjelenő játékaik alapjául, ez a motor hozzáértő, gondos kezekben szabályosan csodákra képes. Ami mégis többet ér minden száraz technikai jellemzőnél, az a látvány művészi megtervezése. Nincsenek itt hatalmas erdők, vagy hasonló, ezerszer látott monumentális tájelem. Itt hatalmas nagyvárosok, ipartelepek vannak, melyek szépen lassan adják át magukat az enyészetnek - ne feledjük, ahol járunk agyon lett bombázva leginkább saját egykori lakóik által. És mégis, szívbemarkolóan gyönyörű, ahogy a természet megpróbál utat törni a beton között és a lerombolt épületek közt feltűnik egy-egy lombkorona, vagy ahogy némelyik emberkéz alkotta szobor vagy épület megpróbál packázni sorsával. Ha pedig a karaktereket nézzük szintén nem találhatunk hibát, az arcvonások kitűnőek, hőseink, ellenfeleink mozgása tökéletesen folyékony - nem véletlen, hogy a játékban nincs CGI átvezető, mindent a motorral oldottak meg. A fejezetek mindegyike más-más helyszínre kalauzol el minket és már csak azért is megéri a lazább, Casual fokozaton neki kezdeni, mert garantálom, hogy időnk nagy részét a környezet bámulásával fogjuk tölteni. Egyetlen apró hibát tudnék megjegyezni, a Halo2 effekt itt is feltűnik, azaz sokszor a szemünk előtt pakolja az egyre élesebb textúrákat a program a tárgyak felületére. Abszolút nem zavaró, viszont tanulságos, ahogy látjuk, hogy egy barna maszat egy szép dobozzá alakul…
Oh igen, még valami! Nem véletlen van a 18+ felírat a dobozon, a játék rettentő véres. Már az, hogy ketté lehet ellenfeleket fűrészelni sugall valamit, de darabokra lőni, felrobbantani és hasonló dolgokat is lehet művelni, ráadásul valamiért pont a kamerát kapja el egy-egy kiadósabb vérsugár… Nem a másodikos Tomikának lett kitalálva, noh!
A hangok, zene szintén hibátlan. Természetesen szó sincs licenszelt zenékről, csodaszép, abszolút a helyzethez illő zenekari betétek szólalnak fel, hol komolyabb, hogy pergősebb zene kíséri akcióinkat. A szereplők hangjai tökéletesek, a főszereplőknek videojátékban otthon mozgó szinkronszínészek kölcsönözték a hangjukat (John DiMaggio vagy Carlos Ferro, talán ismerősek egyik-másik játékból), de minden apró zaj, zörej tökéletesre sikerült. Olyannyira, hogy vannak pályaszakaszok, mikor ellenfél nem is jön, csak az eső esik szakadatlanul (na azt még látnia kellene mindenkinek, egyszerűen zseniális) és a zúgásban csak egy-egy távoli sikolyt sodor felénk a szél. Horrorisztikus nagyon.
Mi tehát a konklúzió? Ha ez a kérdés, akkor nem olvastad el a fenti ódákat. Nem véletlen, hogy a Gears of Wart mindenütt dicshimnuszok zengik körül, az Epic tényleg egy agyoncsiszolt gyémántot dobott a játékosoknak oda. Nekem, ha hasonlítanom kellene valamihez, akkor mindig a Drágán add az életed vagy hasonló kaliberű akciófilm jut eszembe. Nincs teletömve műfaját megreformáló újításokkal (bár az aktív tárazást szívesen látnám máshol is), lopkod is innen-onnan, mindezt viszont olyan szinten jól teszi, olyan szinten jön minden apróság össze benne, hogy kevés hibája ellenére is
Lehetetlen nem szeretni.
Képtelenség abbahagyni - és legfőképp:
Eszméletlenül, képtelenül, lehetetlenül nagy botorság nem kipróbálni.
9 / 10
Különvélemény - liquid
Warhawk apó véleményéhez kevés dolgot lehet hozzátenni - a Gears **tényleg** a 2006-os ünnepi szezon (ízlés szerint: az egész év) legjobb X360 játéka. Minden szép, minden jó, mindennel meg vagyok elégedve? Majdnem: a sztori lehetett volna... epikusabb, ha már a fejlesztők neve is ez... :-) Felvillantanak egy valóban epikus alaphelyzetet, bemutatnak több érdekes szereplőt, aztán alig kezdenek valamit az egésszel - a Sáskákról pl. alig tudunk meg valamit. Oké, van vége, de olyan vége, ami nekem inkább kezdetnek tűnik - Gears of War Episode One, ha úgy tetszik. Valószínűleg igazak a tevezett trilógiáról (vagy még annál is többről) szóló pletykák...