Mióta Max Payne és a Mátrix sorozat megteremtette és köztudatba hozta a “bullet-time” kifejezést, időről időre fel kell bukkannia egy játéknak, melyben központi szerepet kap a fenti mozzanat. Láttunk ebből jobbat és igen sok rosszabbat, azonban mikor a Midwaynél eldöntötték, hogy újra bepróbálkoznak a régi, bevált sémával, tudták, hogy kell valami körítés, valami extra, ami a játékot kiemeli a középszerűségből. Kell egy név. Vagy kettő.
Ezt pedig meg is találták, John Woo és Chow Yun Fat személyében. Amennyiben valaki most szabadult volna egy ötven éve lezárt atombunkerből, egy gyors kis rekap: Előbbi úriember tisztségét tekintve rendező, abból is az akciófilmes fajta. Rengeteg távol-keleti filmen kívül olyan címek köthetők nevéhez, mint az Ál/Arc, a Rés a Pajzson, vagy a szépreményű Mission: Impossible II. Chow Yun Fat pedig színészként működött közre szintén hasonlóan nagy címekben (legutóbb - bár már erősen “hálivudizálva” - a Karib Tenger Kalózai harmadik epizódjában szántotta az óceánt). A két híresség már találkozott egy film erejéig, mely a Hard Boiled címet kapta a keresztségben és megismertette a világot Tequilaval, a cool zsaruval, aki mellett John McLane picsogós nyápicnak tűnik. A Stranglehold pedig ennek a filmnek egyfajta folytatása. A karakterek - főszereplő - szintjén mindenképp, hiszen főhősünk itt is a minden őrültségből és lehetetlen helyzetből élve kikerülő Tequila nyomozó, aki megint magányos vendettára indul a hong kongi gengsztercsaládok, illetve az orosz mafia ellen. Az alapfelállás egy halott rendőr és egy egyértelmű üzenet, azonban a történet néhány pályával később átcsap személyesbe, a tét a régi szerető megmentése lesz. Mindez azonban csak körítés, egy máz, mely alatt az utóbbi idők egyik legakciódúsabb játékmenete lapul. A Stranglehold ugyanis igazi vérbeli akciójáték, a tradícionális, mindenkit halomralövős fajtából. Nincsenek logikai feladványok, vagy bármi, ami elvonná a figyelmünket arról, ami fontos: hogy a pálya vége és köztünk egy kisebb hadseregnyi ellenfél vár csőre töltött fegyverrel.
Az esetek kilencvenkilenc százalékában tehát az a helyzet áll elő, hogy adva van a pálya, mi, illetve egy rakás ellenfél. Namost nem véletlen említettem fentebb a Max Paynet, ugyanis pisztolyunk, puskáink, sőt, akár rakétavetőnk mellett a jó öreg bullett-time lesz a legfontosabb társunk. Az itt stílusosan Tequila-timenak hívott belassulós effekt ugyanis szinte minden, a szimpla futástól eltérő mozdulatunkkor bekapcsol. Ugrunk egyet a levegőben? Tequila-time. Fedezékből tüzelünk? Tequila-time. Keresztülcsúszunk egy asztalon, akrobata módra felfutunk egy korláton, csillárról lógva osszuk az áldást? Vodka, vagy miafene, Tequila-Time. Érezhető tehát, hogy a játék felét lassítva fogjuk játszani, ami azonban annyira nem is baj, ugyanis meglepően kevés célzás-segítést kapunk, tehát ügyesen kell a fegyvert - oké, kontrollert - forgatni. Ami újdonság, az a Style-pontok, igen, kitaláltátok, a stílusos fegyverforgatásért kapjuk őket. Minél több ellenfelet gyakunk le minél rövidebb időn belül, neadjisten valami környezet elem segítségével, annál több ilyen pontunk lesz. Ezek a pontok kétféleképp működnek. Egyrészt egyfajta valutaként, melyekért különböző extrákat nyithatunk meg (ismeritek a Midwayt, rengeteg kép, videó, és hasonló finomság lesz elérhető), másrészt a hangzatos nevű Tequila-Bombot tölti fel. Eme bomba igazából négy speciális képességre utal, melyeket az irányító D-padjának négy irányára osztottak szét. Gyógyítás, célzott, pontos (és látványos lövés), “szénnélövömapályát” és “mindenkitlelövökkörülöttem” üzemmód. Olyannyira hasznosak, hogy túlélésünk a későbbi pályákon azon múlik, mennyire tudjuk jól alkalmazni őket. Újdonság a néha feltűnő standoff, mely igazából egy ultralassított pisztolypárbaj. Többen vesznek körbe, és egyesével kell az ellenfeleket leteríteni, miközben a pisztolyaiból kilőtt golyókat kerülgetjük. Leírva kicsit bugyuta, élőben egyértelmű.
A folytatás egy pisztolytárazásnyira van, katt az oldalválasztóra!
Ami viszont a prímet viszi az a környezet pusztíthatósága. Nem túlzok, mikor azt állítom, hogy a pályá legalapabb felépítéséig szinte mindent a földdel egyenlővé lehet tenni! Konkrét házakat lehet szétbombázni, kocsikat felrobbantani, dinó szobrokat porrá lőni - egyszerűen nem éri meg felsorolni, nem is lehet talán, tényleg minden elpusztítható. Ami a legnagyobb poén, a játék nem tüntet el semmit, a legutolsó ellenfél, vagy szétlőtt berendezési tárgy is mindvégig a helyén marad, mindezt gyakorlatilag teljesen belassulás nélkül, igencsak decens megjelenítés mellett. Természetesen (?) a játék alatt az Unreal motor dübörög, és talán most először mutatja meg azt, hogy a bámulatos látványon kívül milyen potenciál is lakozik benne, ha komplex fizikai számítások kellenek. Természetesen ezt a nagy dobást a pályák készítői is megpróbálták kihasználni, így megfordulunk zsúfolt piactereken, múzeumokban, mélygarázsokban és hasonló, rombolható elemekkel zsúfolt helyeken. Néha a puszta túlélésen túl kapunk egyéb feladatokat is, ez azonban általában a “pusztíts el x droglabort” bonyolultságon nem megy túl, és természetesen minden hasonló feladat célja az esetek kilencven százalékában mindenképp útba fog esni. Említettem előbb a környezeti elemek gyilkos hatását, ebből is találunk jócskán példát. Lelőhető neonvilágítás, ami agyoncsapja az alatta tébláboló ellenfelet? Hatalmas sziklák, melyeket egy gyenge faléc tart a helyükön és véletlenül éppen egy csapat rosszfiú kolbászol alatta? Rengetegszer van ilyen, és a style-pont gyűjtésen túl látványos és menő érzés ilyen módon kivégezni az ellenfeleket.
Említettem az Unreal motort, természetesen ez meghatározza a játék grafikáját is, mely, bár nem éri el a Gears of War, vagy a Bioshock által igencsak magasra helyezett lécet, abszolút elfogadható látványt nyújt. Van néhány nagy erőssége, ilyen például az arcok, a mimika megjelenítése, és néhány kivételtől eltekintve a pályák sem hagynak semmi kivetnivalót maguk után. Az elején talán annyira nem látszik, de a későbbi helyszínek igazán szépek és komplexek tudnak lenni. Nem az elején lövik el minden puskaporukat a készítők, az utolsó egy-két pálya - külön kedvenc az esős szegény-negyed - tényleg finom falat lesz. Sajnos azonban ezeket a pályákat egy hosszabb délután után már meg is tekintheti a nagyérdemű, a Stranglehold ugyanis beáll a mostanában oly népszerű (mármint a fejlesztők körében népszerű) kétestés kalandok közé, több nem kell a végigjátszáshoz, könnyebb fokozaton meg pláne. A befejezés után kapunk egy extranehéz fokozatot is, azonban ez csöppet átcsúszik a mazochista mezsgyébe, gyakorlatilag öngyilkosjelölteknek nyújt egyedül szórakozást. Van azonban multiplayer mód is, bár nem tudni, minek. Illetve dehogynem, azért, hogy el lehesen mondani, hogy “intenz multipléjer betölsz”, meg ilyenek, kár, hogy egy szó nem igaz belőle. Jó lenne ez, csak az irányítás amilyen jól dolgozik egyszemélyes játékban, annyira bugyata akkor, ha másik játékost kellene leszedni, az egyébként übercool specko képességek pedig szinte teljesen használhatatlanok itt. Nagyjából úgy néz ki a dolog, hogy a néhány jóreményű játékos lövöldözik mindenfelé, meg közben vetődik, ugrál, aztán néha az egyiket megtalálja egy golyó - mindez azonban inkább szerencse, mint tudás kérdése. Nem is csoda, hogy szinte lehetetlen ellenfeleket találni.
Talán felmerült bennetek már a kérdés, John Woo a nevén kívül ugyan mit adott a játékhoz, nevén, arcán és természetesen a védjegyének számító galambokon kívül? Véleményem szerint azt, amiért érdemes az oly sokszor majdnem unalomba fulladó tűzharcoknak nekimenni. A cool-faktort. Azt a szinte matematikai pontossággal kiszámított kameraállásokat, átvezetőket, mozzanatokat, melyeket csak egy filmes szakember képes ilyen jól közvetíteni. Ez az, ami kiemeli a játékot a többi közül, ha csak egy kis időre is. Mert be kell vallanom, bármennyire is élveztem a játékot a Strangleholddal, tudom, hogy oda fog jutni, ahova a hasonló, pusztán az akciójelenetekre építő filmek és játékok jutnak: egy ideig sztárok lesznek, majd fél év múlva a kutya sem fog emlékezni rájuk. Ez azonban ne tántorítson el senkit, aki néhány órányi adrenailnra szomjazik - a Stranglehold ha mást nem, ezt tuti meg tudja adni.