“Megyünk lopni...” - dalolta pár éve Dopeman, a klipet nem is játszották sokáig, abban ugyanis az Országházat mutogatták folyamatosan, a fiatalságnak még az a téves elképzelése támadhatott volna, hogy választott képviselőink azok, akik lopnak, szégyentelenül. Mert lopni csak így, szégyentelenül lehet és érdemes, sőt, a morális korlátok átugrása után, “most már mindegy” alapon kapásból a nagyobb falatokat javallott zsebbe gyömöszölni. A korábban Unreal Tournament epizódokat hegesztő Digital Extremes is így járt el: a Dark Sector-ral megalkották az utóbbi évek Legjobb Összelopott Játékát. Ellentmondás? Lehet, de akkor is így van.
A Dark Sector úgy kezdődik, ahogy egy akciójátéknak kezdődnie kell. Nagy a baj Laszriában: az elképzelt ex-szovjet köztársaság titokzatos fertőzéssel harcol, a helyszínre küldött amerikai ügynököt elfogják, és Te, Hayden Tenno fogod rendbe tenni a dolgokat. Vagy mégsem? Az első, fekete-fehérben prezentált misszió során kiderül, hogy Hayden munkaköri leírásában nem az “megmentés”, sokkal inkább a “takarítás” szó szerepel kiemelt helyen, emberünk a kormány bérgyilkosa, furcsa betegséggel megáldva / megverve - a kongenitális analgia miatt nem érez fájdalmat. A betegség kapásból meg is menti az életét, a hirtelen elé pattanó áruló ex-kolléga, Mezner, és az őt kísérő über-mutáns ugyanis “megfertőzik” a kórral, más simán beleőrülne a fájdalomba, Hayden azonban csak a jobb karján érzékel jelentős változást - a végtag átalakul, és méretes, hajítható penge nő ki belőle. Hősünk útja innen az események mélyére vezet, be Laszria sötét, mutánsoktól hemzsegő szektorába.
A sztori jól indul, Tenno érdekesen darkos karakter, az első pár órában lassan csöpögtetik az információkat... a probléma az, hogy a hátralévő időben is, így a sztori még a végigjátszás után is zavaros marad. A kontrollert letéve olyan érzésed támad, miszerint megnézted egy sorozat utolsó három epizódját, furcsa volt, és tulajdonképpen izgalmas, csak elfelejtettek szólni, hogy korábban volt még húsz rész, és azokról nem tudsz semmit. A DS története ennek köszönhetően maximum a sejtések és találgatások szintjén áll össze, a megdöbbentőnek szánt fordulatok a karakterek hátterének felvázolása nélkül maximum homlokráncolásra késztetnek, a kívánt emocionális hatás - esetemben legalább is - elmaradt. Az inspiráció forrása ettől függetlenül világosan látszik, a Digital Extremes-nél szeretik a Metal Gear sorozatot, a játék témái (háború, lojalitás, árulás, evolúció...) és karakterei erősen idézik a Kojima-szan által kiagyalt univerzumot - annak komplexitása és bombasztikus történetmesélése nélkül.
Az első küldetés tűzharcai láttán a Gears of War ugrik be. Nem véletlenül. A harcrendszer alapjai ugyanis egyértelmű, egyáltalán nem palástolt Gears nyúlások. Fedezékbe húzódás egy gombbal? Csekk. Futás talaj közeli perspektívából szemlélve? Csekk. Mozgás a fedezékek között? Csekk. Irányításra, érzésre, minden szempontból - ez kérem a Gears of War, más környezetben. Illetve: egy ideig olyan, aztán más lesz. Hayden mutációja jelentősen átalakítja a játékmenetet, megjelenik a... az az izé, amit hajigálni lehet, és hogy a továbbiakban még véletlenül se mint “A Bigyó, Ami Úgy Néz Ki, Mint A Xénában, Csak Durvább” -ként hivatkozzak rá, elnevezem Pengeráng-nak. Azért, mert egy bumeráng, pengékből. Eldobod, visszajön, közben meg jól szétcincál mindent, ami az útjába kerül. Mivel a mutáció mellékhatásaként a katonák által haláluk után maguk mögött hagyott fegyvereket csak korlátozott ideig tudod használni (felismerik, hogy mutáns vagy, és elpárolognak), a Pengeráng lesz a fő harci eszközöd, és egyben a játék sztárja is.
Kezdetben egyszerűen dobálod, aztán megtanulod erővel dobni (a Gears active reload-jához hasonlatos “minijáték” köszön vissza), a levegőben irányítani (PS3-on mozgásérzékelősen), aztán meg... jó, lassítsunk. A Pengeráng a sztori során folyamatosan fejlődik. Az evolúciós folyamat szoros összefüggésben áll a mutáció terjedésével Hayden testében. Leginkább harcra fogod használni, de máshol is hasznát veszed. Élő példa: tűzbe / elektromos kisülésekbe / jégbe hajítva a Pengeráng átmenetileg felveszi azok elementális tulajdonságát. Az égő pengével utat nyithatsz magadnak, az elektromossal lezárt ajtókat nyithatsz ki, a fagyasztóssal pedig... igen, fagyaszthatsz. A Dark Sector nem csak a harcról szól, a játék csendesebb pillanataiban apró, nehéznek nem mondható puzzle-ök várják, hogy (...a fent vázolt módon, ezeket kombinálva) megold őket. Nem csak a Pengeráng fejlődik egyébként, hanem Hayden is: az átalakulás több fokozatú, a megszerzett tulajdonságok pedig (nem fogok spoilerezni, bőven a játék második feléből kéne citálnom a példákat) kellemesen durvulensek.
Nem csak a Pengerángból áll a világ, használhatsz lőfegyvereket is. Mivel az ellenséges gyilkolóeszközök a fent vázoltak okán kevésbé hatékonyak, olyanokat kell venned, amik nincsenek ellened kódolva. A pályákon elszórva rubel-kötegeket találsz, szétverhető dobozokban muníció és fegyver-fejlesztések lapulnak, a pályák maghatározott részén pedig kereskedő vár hogy vegyél, eladj és fejlessz. Ismerős? Naná, a Dark Sector ezen része a Resident Evil 4-et klónozza - talán feleslegesen. A fegyverek használhatók ugyan, néha jól jönnek, de Pengeráng mellett általában abszolút másodlagosak. Drágák, soha nincs elég pénzed újakra, egy részüket éppen ezért maximum az ellenfeleid kezében fogod látni. Egyszerűbb egyre - kettőre koncentrálni, azokat turbózni (nagyobb tár, dupla lövés, pontosabb célzás...), lőszert fogsz találni eleget. A Dark Sector a távolsági, taktikusan megválasztott fedezékből leadott lövéseket, az innen elhajított, pontosan fejközelbe irányított pengét preferálja, ha közelharcra kerül sor, kevés lehetőséget kínál. Hayden fizikai támadása gyenge, egy átlagos ellenfél három-négy csapást is túlél - kínosan hosszú idő, ha egyszerre négyen tüzelnek rád. Kivétel: a legyengített, vörösen villogó ellenfeleket egy mozdulattal kivégezheted. Érdemes, már csak azért is, mert ellenfél-típusonként eltérő, durvábbnál durvább animációkat nézhetsz végig.
A fentiekből nagyjából az derül ki, hogy a Dark Sector sok helyről átnyúlt elemekből kevert koktél, ami lehetne fanyar ízű is - de szerencsére nem az. A lyukacsos történet ellenére sikerül fent tartani a stílusosan sötét hangulatot, a harcok az esetek döntő többségében roppant élvezetesek, és ami a legfontosabb, a műfaj nemes hagyományait idézően változatosak - utóbbi a boss-küzdelmekről is elmondható, klasszikus, gyenge pontokkal, kitanulható / kitanulandó támadási fázisokkal felruházott Főnökökkel találjuk szembe magunkat. A játék alatt dübörgő Evolution motor szolid darab, hozza a kötelezően elvárható szolgáltatásokat, helyenként meghökkentően hangulatos atmoszférát pakol a folyamatos akció mögé. A némileg szintén a Gaers-re hajazó, a “pusztuló szépség” mottót a zászlajára tűző vizuális dizájn hatásos, a borongós hangulatot elmélyítő effektek (leginkább: eső és köd) szintén a helyükön vannak.
Az egyjátékos történet nagyjából tíz óra alatt végezhető ki, az ismételt végigjátszásra az ekkor megnyíló “brutal” nehézségi fokozat bátorít (... vagy ijeszt el tőle). A DS multiplayer komponense pályából keveset (ötöt), játékmódokból pedig még kevesebbet (kettőt) kínál - de ezek legalább nem a szokásos (bár így sem eredeti) móduszok. Az Infection egy darab, az összes képességével felszerelt Hayden-t helyez szembe a többiek által alakított katonákkal, az Epidemic egy VIP variáns, két csapattal, csapatonként egy Hayden-el - a cél a másik csapat által védett / támogatott Hayden kinyírása. A multi ennek megfelelően korrekt, de viszonylag hamar megunható, az általa nyújtott élvezeti faktor nagyban függ attól, hogy a Hayden-t alakító játékos mennyire érti a dolgát.
A Dark Sector kacskaringós fejlesztési fázist tudhat a háta mögött, a Digital Extremes kezdetben a “Splinter Cell az űrben” vonalon mozgott vele, a mostani formája radikálisan átgyúrt koncepció eredménye. Olyan koncepcióé, ami leginkább a már működő, bizonyított ötletek ismételt felhasználására alapoz. A DS mégis hozza a formáját, hozzátesz annyit az átemelt játékelemekhez, hogy magában is megállja a helyét, korrekt, szolid alapokon nyugvó, hangulatos akciójátékot vihet haza a potenciális vásárló. Gears klón, RE4 koppintás? Igen, de jól áll neki. A történet folytatható, ha a második epizód feszesebbre rántja a sztorit, inkább a saját megoldásokra alapoz, és rádob egy lapáttal a multira, nagyon fogjuk szeretni.