Nem titok, hogy az Atari régóta az életben maradásért küzd. Mivel az elmúlt években szinte mindenbe belebuktak, amit kiadtak, így abban reménykedve, hogy a történelem ismétli önmagát (Final Fantasy), minden erejükkel az utolsó tarsolyukban lévő, valamit is érő frencsájzhoz, az Alone in the Dark-hoz nyúltak.
A hollywoodi filmgyártás pár éve haldoklik. Még a híresen művelt amerikai közönségnél is van egy pont, ami után már nekik is sok az a hulladék szutyoktenger, amit az arcukba tolnak a mozikban. Rengeteg tehetséges forgatókönyvíró pártolt át a filmproducerek - vér, akció, csöcsök - mentalítása miatt a sorozatokhoz. Ott aztán lehet brillírozni, kiélheti magát az ember, mert itt aztán szükség van a folytonos kreativitásra, hiszen ha a néző unatkozik egy részen, akkor a jövő hetit már nem biztos, hogy megnézi, onnantól meg, hogy csökken a nézettség, bezár a bazár. Arról már nem is beszélve, hogy körülbelül 150 másik sorozatnak a producerei adnák oda szó nélkül az anyjukat is azért a műsoridőért. Ha azt kérdezed nyájas olvasó, hogy ennek most mi köze is van egy videójátékhoz, akkor azt kell mondanom, hogy nem vagy elég tájékozott. Mármint a játékok területén. Sem. Az Atarinál kitalálták a tutit. Epizodikus tartalom!! Érted vazze? Megveszed, végig nyomod, de nincs ám vége, ezért megveheted majd a következő részt is! Nagyon tuti nem? Nem biztos. Mivel a jövőbelátó varázsgömbömet nem engedték át a vámon, amit mondjuk tudtam előre, hiszen jövőbelátó varázsgömböm van - érted ugye? - így nem tudom előre megmondani, hogy mennyire jött be számszerűleg ez a húzás a francia csőd elől menekülőknek.
Az egész játék alapkoncepciójában olyan, mint egy sorozat. Elkezded nézni, majd játszani, és ha valami nem tetszik, vagy nincs az ínyedre, akkor áttekered. Kemény mi? Itt tartunk. Nehéz a játék, Pistike hisztizik, két gombnyomás, és túl is jutottunk az ominózus részen. Persze Achievement nem jár érte! Hűha... Nem igazán lesz nagy dolog a jövőben azzal kérkedni, hogy én láttam az AitD befejezését. Nem tudom, hogy mennyire bírálható ez a design döntés, mivel használata fakultatív. Az előnye megvan, hiszen a kevesebb idővel, gyengébb idegrendszerrel és ügyességgel rendelkező játékosok is láthatják a végét. Barátnőm szerint nagyon gáz, hogy ide jutott a játékipar, de egy olyan világban, ahol a Wii-t ilyen szinten karmolják az emberek nem tudom, hogy bármin is csodálkozni kéne. Örüljünk, hogy nincs minden játékban ez a funkció. A többi dolog viszont rendben van. Tetszett, hogy minden pálya végén lemegy a credits rövidített verziója, tetszett az állás betöltése közben látható összefoglaló, ami kiemeli a legfontosabb jeleneteket, pont mint a sorozatokban. Magával a körítéssel nem is lenne gond, mert látszik rajta, hogy odafigyeltek a részletekre. Bárcsak azt mondhatnám, hogy ez játékon belül is így van.
Nem akkora hulladék ez az Alone in the Dark, mint amekkorának elsőnek tűnik. Tényleg az típusú játék, amivel játszani kel,l és vagy magába szippant, vagy darabokban végzi a kukában. Az elsődleges undort kiváltó ok egyértelműen a vizuális körítés, illetve annak hiánya... Arany szabály a játékkal kapcsolatban, hogy minél kisebb TV-n/monitoron játsszál vele, és felejtsd el az 1080p-t, ha jót akarsz a szemednek. Olyan fura érzésem volt elnézve a pályákat és az effekteket, mintha nem ugyanannyi figyelmet fordítottak volna az egyes elemekre. A grafikai és vizuális összképért felelős grafikusnak észre kellett volna vennie, hogy nagyon hullámzik a minőségi skála. Bár aztán lehet, hogy ebből-abból le kellett faragni, hogy a lényegi részek elfogadhatóan nézzenek ki. Viszont ebben az utóbbi teóriában az sántít, hogy akkor azokat a helyszíneket amiket nagyon szerettek volna az arcunkba tolni, mint nagy, durvulens, monumentális dolgot, mért nem dolgozták ki jobban? Jó példa már rögtön a játék elején a Central Park. Edward barátunk menekülve az összedőlő házból egy párkányon parkolva nézelődik körbe egy kicsit. Sejtelmes zene, forog a kamera, szépen körbe megy a Central Park felett, én meg hangosan felsírtam, hogy mi ez a sz@r??? Ennek kellene most izomból gyomorszájba vágnia? Szerettek volna valami nagyon durvát alkotni, ami sikerült is nekik, hiszen durván gyenge lett. Na azért nem kell megijedni, van még sok dolog amik viszont egész tűrhetően néznek ki és elviszik a látványt a hátukon. A különböző effektek, fény-árnyék hatások és a zseniális tűz segítenek elfeledtetni a nyílt terepek látványától érzett csalódottságot.
Miután nagy nehezen megbarátkoztunk a játék vizuális körítésével, ugorjunk át az irányítás, kamerakezelés, animáció témakörre. Valami furcsa az irányításban, és nem jövök rá, hogy mi az. Nem látom át, hogy a designerek milyen koncepció alapján dolgoztak. Váll fölött a kamera, belátjuk a terepet, nekiállnánk célozgatni, ami meg már nem nagyon jön össze, mert ilyenkor hirtelen átugrunk FPS (First Person Shooter, azaz saját szemszögű lövölde) nézetbe, és az analóg kar érzékenysége természetesen megváltozik ahhoz képest, amilyen a váll fölötti (TPS) nézetben volt. Így a már helyből fórból induló szörnyek, még nagyobb eséllyel csapnak belénk egy embereset, hiszen mire becélozzuk őket lemegy a nap. A másik dolog az ökölharc. Ami - hogy egészen pontosak legyünk - így, ebben a formában nem létezik, mivel hősünk csak akkor tud bemosni egyet a csúnya bácsiknak, ha van nála bármilyen fegyver. Ilyenkor a jobb ravasszal belockoljuk az ellent és a jobb analóg kar különböző irányokba való húzogatásával tudunk verekedni. Jól hangzik? Gondoltam.
Vázolom a problémát. Amikor befordulunk egy sarkon, vagy bárhol, akkor az egész kamera egy kicsit megdőlve követ minket, valamint egy kis késéssel, ezért a jobb analóg karral mindig utána kell igazítanunk. Na, most ez egy tárgyal a kezünkben a következőképpen néz ki: felveszünk egy poroltót és szeretnénk bekanyarodni valahova. Elindulunk, kanyarodunk majd utána finomítanánk a jobb karral, ami viszont ugye jelen esetben a verekedés koordinálásáért felel, így szépen belefutunk a falba, a kamera valamelyik oldalon kolbászol mi meg vadul csapkodjuk a levegőt, vagy a falat. Gyönyörű látvány mit ne mondjak, pláne ha mondjuk menekülnünk vagy harcolnunk kell. Természetesen szokható a dolog, csak túl komplexszé akarták tenni az irányítást, és persze gyanítom, ezt még meg akarták locsolni egy kis jófajta francia öntudattal, ami szerint majd mi megmutatjuk, mi majd kitaláljuk az új, tuti dolgot. Na, nem találták ki. Nem tudták meghatározni az arany középutat a két fő nézet között, így egyes helyzetekben elengedhetetlen a belső kamera nézet, néha pedig használhatatlan.
Ami még eléggé zavaró dolog az a rengeteg “glitch” és bug ami benne maradt a játékban. Kicsit lentebb írok majd a játékmenetbeli újdonságokról, amiknek az egyik zászlóshajója a tárgyhasználat. Kis túlzással bármit, bármikor, bármire. Mivel ez a rendszer elég nagy komplexitást és ütközéskezelést kíván meg, nem csodálom, hogy nem lett tökéletes. A nagy démonírtás közepette rendre belefutunk, beleakadunk, beleragadunk a különböző objektumokba, amik lehetnek székek, asztalok, faldarabok, stb. Persze nem rettentően zavaró a dolog, csak ha már ennyi energiát fordítottak a dologra, hagyhattak volna még egy kis időt, hogy tisztességesen ki legyen tesztelve minden. Az animációknak külön szentelek egy mondatot: annyira borzalmasak, hogy nem hittem a szememnek. Főleg főhősünké, ami ugye nem egy jó dolog, mivel őt elég sokat látjuk. Valahogy egy kicsit darabos lett az egész. A szörnyecskékkel nincs baj, azok teszik ügyesen a dolgukat, az, hogy elég bután futnak, betudható annak, hogy szörnyek és nem emberek.
Záró akkordként minimum egy pontos levonás jár azért, mert autóba kell ülnünk a játék során. Biztosan azért került bele, mert akartak bele járműhasználatot. Nem kellett volna, borzasztó lett és annyira nem illik bele az atmoszférába, mintha ráültetnénk Master Chief-et ET biciklijére, hogy azzal menjen levadászni a gonosz idegeneket. Persze megértem én, hogy ha már lemodellezték az egész Central Parkot, akkor kellett valamilyen utazási alkalmatosság, hiszen senki sem örült volna, ha két pályaszakasz között futni kell egy jó 20 percet. Egy robogót meg azért mégsem rakhattak bele, elég bután nézett volna ki ha Edward barátunk a szörnyeket lövöldözi egy Babettáról és közben mindenkinek a tudtára hozza, hogy ő borzasztóan kemény csávó.
Na, befejeztem a fanyalgást, nézzük meg, hogy mért is lett a hibái ellenére korrekt játék az AitD. Ha most csak egy mondatban kellene megfogalmaznom azt, hogy miért adjál pénzt ezért a játékért, ennyit írnék: Mert élvezet vele játszani! Anno az első AitD letette a műfaj alapjait. Igen srácok, a túlélő-horror műfaj apukája nem a Resident Evil volt. Sőt, gyanítom, hogy a Resi nem is létezne, pontosabban biztosan nem ilyen formában, ha nincs anno az AitD. A történelem szerint a második és harmadik rész még viszonylag hozta az elvárható minőséget, viszont a negyedikre mindenki azt mondja, hogy pocsék lett. Viszont most éppen az ötödiket nyüstöljük, szóval jöjjenek végre a pozitívumok. Jók a pályák, pontosabban azon kívül, hogy hangulatosak, jól is lettek megtervezve. Nem akadsz el, nincsenek felesleges ide-oda mászkálások, és mégis megvan a szabadságérzeted, főleg a nagy, nyílt helyszíneken. Vannak ügyességi és logikai feladványok, amiken őszintén meglepődtem, elszoktunk már az ilyesmitől. Ötletes lett a tárgyhasználat, bár azért pont a játszhatóság és a szükséges funkcionalitás határmezsgyéjén toporog. Ha kell valami, akkor Edward lenéz, kinyitja a kabátját és elénk tárul a teljes arzenál. Miközben szerelünk vagy kombinálunk, nem áll meg az idő, így a szörnyek közelednek tovább és simán megtámadhatnak. Így abszolúte szükséges a felkészülés a harcokra, azaz jó előre gyártsunk le mindent. A tárgyak kombinációjáról szintén írhatnék vagy fél oldalt, így inkább egy rövid példával szemléletem, hogy miket lehet csinálni a játékban.
Futsz a parkban és találsz egy üveget tele gázolajjal. Benézel a kabidba és a gázolajjal szépen meglocsolod a töltényeket, amik mostantól meggyújtanak minden éghető anyagot, beleértve a démonokat is. Találsz egy kocsit, aminek beülsz a hátsó ülésére körbenézni. Ha nem találtál semmit előre mászol a kormányhoz, lehajtod a napellenzőt, bekapcsolod a lámpát, a beltéri világítást, vagy bizgerálod a rádiót. Ha meguntad ezeket, áthuppansz az anyósülésre, kinyitod a kesztyűtartót, és kiveszed belőle a ragasztószalagot és a jelző rakétát. Kiszállván a kocsiból észreveszel egy csapat szörnyet, ahogyan egy fagylaltoskocsival gurigáznak. Oda mész a kocsi hátuljához, a késeddel kilukasztod a benzintankot, szépen alátartod a gázolajas flakont, ami így újra tele van. Megvárod amíg elfolyik a gázolaj messzire a kocsitól, majd ráteszel egy ragasztószalagot a gázolajas flakonra, teszel bele pár töltényt, és ragasztasz rá egy jelzőrakétát. Ezek után behuppansz a kocsiba és elkezdesz dudálni, amíg meg nem látod a szörnyeket közeledni. Kipattansz, elfutsz a fákig, megvárod míg közel érnek és szépen az öngyújtóddal meggyújtod a gázolajcsíkot, ami gyönyörűen elfut a kocsiig és hamuvá égeti a legtöbb gonoszt. A maradékhoz meg hozzávágod a felspécizett flakont, amit ha a levegőben a fejük fölött szétlősz, megmutatod nekik, hogy milyen egy testközeli augusztus 20.-a. És ez csak egy hosszúra nyúlt példa volt a sokból, amit a remekül működő tárgyhasználat segítségével kivitelezhetünk. Kicsit olyan érzésem volt, mint a Bioshock-nál. Rengeteg féleképpen írthatod az ellent, csak tőled függ, hogy aggyal játszol, vagy a magnummal.
Talán minden fontos dolgot elmondtam a játékról, bár tudnék még oldalakat írni. Jók benne az ellenfelek, pontosabban az, hogy mindegyiknek van gyenge pontja, így ha izomból próbáljuk meg legyakni őket nehezebb dolgunk lesz. Vannak BOSS harcok, amik megdobják a hangulatot rendesen, a story elég élvezhető, viszont elég nagy a Supernatural (Idehaza Odaát címen fut a tv-ben) sorozat nyúlás, ami nem baj, mert a jótól lopni nem szégyen. Pontosabban ez nem is lopás, hanem gyanúsan sok egyezés. Bár aztán lehet, hogy Lucifert mindenhol úgy hívják, hogy... na de nem spoilerezek. Ha eltekintünk a játékmenetbeli hibáktól, a rengeteg bug-tól, a nehézkes inventory-tól, attól, hogy kocsit kell vezetnünk a játékban, hogy a szinkronszínészek pont annyira voltak a topon, mint az animátorok és végezetül attól, hogy nagyon kevés alkalommal fogunk egy kicsit is félni, akkor elmondható, hogy kivételesen jó egyedül lenni a sötétben.