Renegade OpsTeszt

Se szeri, se száma a kiváló játékok sorának a digitális piactereken: a néhol dobozos változatok minőségét is megszégyenítő példányok a Just Cause svéd illetőségű fejlesztőit is megihlették, így néhány régebbi, már klasszikusnak mondható ötletet leporolva ők is felszálltak a digitális disztribúció előkelőségeit szállító expresszre: a csapat rögtön a luxusosztályra váltott jegyet, hiszen gyakorlatilag mindennel elkényeztetik a játékost - már amennyiben egy topdown shooter rajongókról van szó.

A Renegade Ops neve mellett szépen pörgésnek indult letöltésszámlálót nem a véletlen hajtja előre: a felülnézetes shooterbe helyezett gerillaharc témája szinte ordít a digitális terjesztésért, a klasszikus köntösbe bújtatott, mégis modern játékmenethez pedig nem is lehetett volna jobb inspirációs forrásokat találni: SWIW, Death Rally, Hellcopter, Desert Strike, Under Defeat és Tiger Heli - mind egytől-egyik kiváló játékok, amelyek remek ihletet jelenthetnek egy ilyen “egyveleg” elkészítéséhez. Az Avalanche Studios remekül megragadva a lényeget, fogta a fentebb említett klasszikusokat, és a Just Cause alatt dübörgő motort felhasználva egy félig izometrikus, félig felülnézeti golyózáporrá gyúrta össze azokat. A dolog klasszikus jellegét erősíti, hogy nem próbáltak meg túlzottan sok háromdét és kurrens adalékot hozzáadni a történethez, így a körítés is hangulatos képregénystílusban halad, amelyet remek narrációval fokoztak fel. Semmi izzadtságszag, csak kőkemény és egy pillanatra sem lanyhuló akció - ez a Renegade Ops. Na de miért is kommandózunk a dzsungelben?

A szemünk előtt megelevenedő képkockákon egy magát Infernonak nevező megalomániás terrorista robbantgat fel heccből városokat. A szédítő pusztításoktól persze a kormány elretten, ám szerencsére akadnak még bátor ifjak az amerikai hazában. “Őrült kell egy őrült ellen“ - mondotta Stallone a Pusztítóban - a klasszikus monológot magára Bryant tábornokra is ráhúzhatnánk, ugyanis a keménykötésű figura egycsapásra kilép a seregből, és egy harcedzett csapatot verbuválva elébe megy az őrült pacák agymenésének. Ez természetesen irdatlan nagy pusztítással, látványos robbanásokkal, és “Ellőttem pár töltényt” jellegű Rambózással jár. De a hazaszeretet már csak ilyen: tudja ezt Armand, a személyi testőr, Diz a bájos agytröszt, Gunnar a vérbeli zsoldoskatona, és Roxy a fiatal punk leányzó is, akik saját járgányaikkal verik fel Inferno vasárnapi ebédjének nyugalmát, hogy rendet tegyenek a cseppet sem szűkös birtokon. A pályák ugyanis nyitottak, hatalmasak és gyönyörűek: a feladatok mindegyike pusztításból áll, de időnként kapunk izgalmas mellékküldetéseket is, amelyben hol foglyokat kell kimenekítenünk, hol templomot kell megvédenünk az ellenséges tankoktól , de gyűjthetünk műkincseket, és trófeákat is. A játékmenet ugyan egy előre meghatározott feladatsor segítségével halad előre, de a pálya abszolút nyílt, így egy-egy harci gócpontot gyakorlatilag több irányból is megközelíthetünk, és más útvonalakat is használhatunk.

A szüntelen akció során számtalan típusú ellenséges járművel, és katonákkal találkozhatunk, a különböző harci szekerektől kezdve a lángszórós csodabogarakig. Még jó, hogy a játékos oldaláról is változatos a repertoár, hiszen mind a négy karakter eltérő eltérő alaptulajdonságokkal rendelkező járgánnyal indul, ráadásul a teljesítményünk függvényében szintlépések hatására lényegesen megváltozik a velük kiaknázható taktikai képességük tárháza is. Ezzel a lépéssel a huszadik szint végére az egyes járműveink a speciális fegyverhasználat mellett (Roxy buggy-ján az airstrike lokátor, Diznél az EMP, stb.) teljesen máshogy viselkednek az adott környezetben, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyen négykerekűvel vágunk neki a zanócosnak/sivatagnak/maya dzsungelnek. Az Inferno megsemmisítéséért folyó küzdelem ráadásul nem csak földön, hanem vízen, de még levegőben is művelhető, így a négy kereket időnként bizony egy shooterhez méltóan helikopterekre is lecserélhetjük majd.

Ennek nyomán nem meglepő, hogy a Renegade Ops sava-borsát a rombolás és a pusztítás adja: általában semmire és senkire sem kell tekintettel lennünk, áthajthatunk épületeken, hangárokon, és mindenféle tereptárgyon, amit csak a játékba pakoltak a fejlesztők. Az Avalanche Engine a felülnézeti mikrokörnyezetben csodásan helytáll: az effektek parádésak, a környezet úgyszintén - autónk hatalmas porfelhőt kavar, miközben nitró fokozatba kapcsolva kavarja az út mocskát az erdős utakon. Szinte érezzük a forróságot a fekete kontinensen, mikor a szavannás környezetben zúzunk szét egy lövegtornyot a puszta közepén. Hamar hozzászokik a szem az éjszakai fényeffektekhez, a ködhöz, a füsthöz, és a bombasztikus hangeffektekhez, amely az akció alatt hallatszik: a durva robbanások, a szüntelen dübörgő ágyúk, a hörgő katonák és a féktelen pusztítás közben észre sem vesszük, hogy repül az idő... esetleg csak akkor, ha belebotlunk a Renegade Ops talán egyetlen negatívumába, amely nem más, mint a ... csend. Az effektek hangja néha képes magába gabalyodva beragadni, recsegni, kihagyni és akár hosszú percekig is némaságba torkollni. Erre egyelőre csak a játék újraindítása az egyetlen gyógyír, de mentségére legyen mondva, hogy ritkán fordul elő. Remélhetőleg hamar orvoslásra kerül, ugyanis ez az egyetlen negatívum, amely az Avalanche számlájára írható. (Megtörtént. A legújabb patch orvosolja a problémát. - a szerk.) A kétfős osztott képernyős ko-op is maga a gyönyör, de akik bevállalósak, és nehezebb, szívósabb kihívásra vágynak, online negyedmagukkal is nekivághatnak az aprításnak.

Száz golyónak is egy a vége: a Renegade Ops bombaként robbant és hatalmas füstoszlopban emelkedett a magasba. Érdemes odafigyelni rá.