Gears of War: JudgmentTeszt

Alapvetően hálás szituáció, amikor egy jól bejáratott sorozat új fejlesztőcsapatnál száll meg ideiglenesen. A franchise kalandozhat egy kicsit új irányokba, új ötletekkel és új filozófiákkal próbára téve a formulát, a nagy névre lecsapó stúdió pedig (újabb) bizonyítási lehetőséget igyekezhet kihasználni: erőteljes, jól lefektetett alapokra építkezve mutathatják meg a bennük rejlő tálentumot. Utóbbi a People Can Fly csapatában egészen biztosan benne van: nem egyszer bizonyították már ezt - legutóbb a kiváló Bulletstormmal, amely a generáció talán legjobb árkád megközelítésű shootereként maradt meg emlékeinkben. Ám hogy a Gears of War tényleg megfelelő alapanyag volt-e számukra, afelől már akadnak kétségeink.

A lengyel brigád hatása egyértelműen érződik a Sáskák elleni háború korai szakaszába visszatérő Judgmenten: a két éve lezárult trilógia koncepciójától jelentősen eltérő felépítéssel próbálkozik az új epizód. Az alapok természetesen változatlanok: a Gears of War továbbra is a fedezékrendszeres shooterek talán legfőbb alapvetése, amely a konkrét gunplay-t, a lövöldözés milyenségét tekintve most is a már tapasztalt szintet és stílust hozza. Ezen túlmenően azonban újszerű megközelítéssel igyekszik szokatlan mederbe terelni az akciót - ha valahol, hát itt mindenképpen tetten érhető a People Can Fly munkássága.

A történeti ív által vezérelt tempó és játékmenetbeli szituációk helyett a Judgment aprócska szekciókból építkezik: a játék valójában virtuális pályák, miniküldetések sorozata. Az efféle kötött struktúra az új Gears árkád megközelítésének ágyaz meg. Az egyes alfejezetek mindössze egy-két összacsapást tartalmaznak, és szinte sosem hosszabbak 5-10 percnél, ennek hátterében pedig az áll, hogy a pontgyűjtésre fókuszálnak - na nem számszerűsítve, inkább csak szimbolikusan. Ezek a szimbólumok csillagok: szekciónként három szerezhető belőlük, annak függvényében, hogy mennyire stílusosan harcolsz, mennyire jól osztogatod a fejlövéseket, hányszor kerülsz földre, illetve hogy mennyit teszel az egészségesen magas cafatkoncentrációért.

Csavar is van a dologban: minden alfejezetben bekapcsolhatsz egy módosítót, amely változat egy alaposat a körülményeken. Olykor szó szerint: előfordul, hogy óriási porban, füstgránátok záporában vagy mérgező gázokkal telítődött termekben kell harcolnod, de kaphatsz keményebb ellenfeleket vagy időlimitet is, valamint harci repertoárodon is nyeshet egy nagyobbat a játék. Az új szabályokat aktiváló nagy vörös fogaskerék rendre jól látható helyekről világít az arcodba - minden alkalommal dönthetsz arról, hogy szeretnéd-e nehezebb körülményeket, vagy sem. Ha bevállalod, gyorsabb tempóban gyűjtögetheted a csillagokat és a velük járó dicsőséget.

Maga az ötlet alapvetően nagyon jó: az ilyen módon tálalt kétszintű kihívás élvezetes adalékkal dobja fel a Judgment tűzharcait. Hosszú távon azonban mégis kifullad a koncepció: a Gears of War egész egyszerűen nem erre lett kitalálva, így hiába a People Can Fly kreativitása, a franchise korlátaiba előbb-utóbb ők is beleütköznek. Az ötletek és a lehetőségek idővel elfogynak, az egyes szituációk kiismerhetővé válnak, és már néhány óra után felbukkannak az önismétlő elemek - a Gears of War sosem a hasonló felépítésű összecsapások elképesztő változatossága miatt volt kiemelkedő, és erre leginkább most fogsz rájönni, miután erre próbálták ráhúzni az egész játékot. Hibásan.

Az árkád felépítésnek ráadásul negatív következményei vannak: a rendkívül kötött felépítés miatt a kampány tempója közel állandó - a hullámvasút-élménynek hűlt helyét találni csupán. A visszaemlékezésekből összeálló történet alapból súlytalannak mondható, és még csak annyi funkciója sincs, mint a korábbi epizódokban, a monumentális jeleneteket és az emlékezetes szekvenciákat pedig hiába keresed benne - a Judgment semmi olyat nem mutat, amit nem láttál még korábban, és a lövöldözésen kívül nem is próbál építeni semmire.

Ez utóbbit azonban szerencsére még mindig tökéletesen csinálja: a játékmenet magja a mai napig hibátlan. A dinamikus, mozgalmas tűzharcok minőségi játékélményt tartogatnak, rengeteg élvezetes fegyverrel és hasonló jókedéllyel szétloccsantható ellenfelekkel. A terek is nyitottabbak a szokásosnál, ami leginkább kooperatív játék esetén jöhet jól, ám ebből a szempontból kissé átestek a ló túlsó oldalára a lengyel urak: rengeteg olyan helyszín van, ami tele van érdemi funkció nélküli, túlgondolt pályaszeletekkel. Ha most éppen egy új Halo epizódról értekeznénk, akkor hatalmas lenne az öröm, a Gears azonban sosem a nagy sebességű harcról, sokkal inkább az állóháborúról és az előrenyomulásról szólt - mint ilyen, nem is követeli meg tőled, hogy bejárd az egyébként gazdagon berendezett terepeket. A kevesebb néha több, tartja a mondás, ezúttal pedig különösen igaz: hiába csúfolják a sorozatot csőshooternek, a koncepció éppen azért működött annyira jól, mert eköré építették az egész játékot - sem a közepesnél semmiképp sem jobb mesterséges intelligencia, sem pedig a zömök katonák nem indokolják mindezt.

Hogy olyanról is beszéljünk, ahol egyértelmű előrelépés történt: a látvány pazar, a generáció egyik legjobbja. Ez persze az elődökre is egytől-egyig igaz volt a maguk idejében, ám sikerült további eldugott százalékokat kipréselni a Microsoft konzoljából: különösen az effektek terén figyelhető meg mindez. Már csak ezért is érdemes fejest ugrani néha a speciális körülményekbe. És bár a már említett okok miatt ezúttal szinte csak harcban csodálhatjuk a Gears mesés külsejét, néhány kiemelkedő látképnek azért így is maradt hely - Halvo Bay európai stílusú építészete, vagy a távolból elénk táruló hajóroncs látványa csodás és emlékezetes momentumai a játéknak.

A MULTIPLAYER

A Gears of War: Judgment több kisebb-nagyobb újdonsággal várja azokat, akik multiplayer élményekre vágynak - ezek leginkább új játékmódokban mutatkoznak meg.

Mind közül a legérdekesebb és legjobb egyértelműen az OverRun, amely lényegében a korábbi Horda és Beast módok továbbgondolt kombinációjaként funkcionál. Az alapszituáció egyszerű: a COG katonáknak biztosított E-Lyukakat, illetve ezek elestekor egy generátort kell megvédeniük a megadott idő lejártáig, a másik oldal, a Sáskák feladata pedig értelemszerűen ezek elpusztítása. Az egészet a különféle védelmi rendszerek mellett a választható kasztok dobják fel, melyekből a COG-oknál egyszer, a Locustoknál pedig kétszer négy darab van - az ezekkel járó eltérő képességek nagy változatosságot biztosítanak, és természetesen a csapatmunkát is élvezetesebbé teszik.

A már említett Horda egyébként új játékmódra (Survival) cserélődött, kevesebb hullámmal, valamint az előbb említett kasztok bevezetésével, és van egy harmadik újonc is, a Free-for-All, amely a sorozat történetében először kínál egyszemélyes deathmatch variánst. Visszatér emellett ez utóbbi csapatos verziója, valamint a területfoglalásra építő Domination is.

Forradalmat tehát nem hoz a multiplayer (már megtette korábban az azóta standarddá váló Hordával), az új játékmódok azonban élvezetes újdonságnak ígérkeznek. Sok fog múlni viszont azon, hogy milyen lesz a játék további támogatása - az OverRun / Survival, illetve a Deathmatch / Domination játékmódok 4-4 pályája jelenleg borzasztóan kevés. Várjuk az utánpótlást - a legelső áprilisban érkezhet.

Baird és a Kilo Squad históriája mellett egy másik kampány is vár rád, ha ügyesen gyűjtögeted a csillagokat: a Gears of War 3 történetéhez térhetsz vissza, megismerve annak egy eddig még nem látott szeletét Baird és Cole szemszögéből. A bónusz sztori a "hagyományos" Gears-formulát követi, több párbeszéddel és jóval kevesebb szabályszerűséggel, jelenléte pedig bizonyító erejű: egész egyszerűen jobban áll a játéknak a cselekményvezérelt körítés, a folyamatosan változó tempó és a volumenüket tekintve jóval szélesebb skálán mozgó összecsapások. Nem hosszabb másfél-két óránál - nekem mégis sokkal emlékezetesebb maradt, mint az első számú kampány.

Új fejlesztők, új megközelítés: a Judgment árkád felépítése ötletes újdonságként teszi frissé a már jól ismert Gears-élményt. Hiába jó azonban ebben a People Can Fly, az Epic Games shooterét eredetileg nem erre találták ki: a szisztematikus felépítéssel járó skatulya hosszú távon a játék hátrányára válik - a kampány idővel kiismerhető és önismétlő lesz, melyben hiába keressük az epikus momentumokat. Maga a harc ennek ellenére továbbra is remek, a látvány és a minőség kiváló, az extra kampány pedig kellemes ajándék lesz a régi rajongók számára, ám a nap végén sokkal inkább egy érdekes mellékvágányként fogunk visszaemlékezni a Judgmentre, mintsem egy, a sorozatot új szintre emelő epizódként - vagy akár csak olyanként, amely egy lapon említhető az eredeti trilógiával.