Kerbal Space ProgramPróbakör

Az a helyzet, hogy a Kerbal Space Program elég szűken méri a tutorialokat, ez pedig azt eredményezi, hogy az ember gyorsan elvégzi őket, majd mivel azt hiszi, hogy mindent tud, így túlságosan is magabiztos lesz, ami ebben a szakmában - mármint az űrhajó építésben és irányításban - nagyjából egyenlő az öngyilkossággal. Semmi gond, én is így jártam, a tréningen elért sikereim hatására úgy döntöttem, hogy merjünk nagyot álmodni, megalakítottam a Kerbin Nemzeti Űrprogramot, majd becéloztam a bolygó két holdja közül a közelebbit. A tréning és kiterjedt űrhajós képzésem (mármint befejeztem a Strike Suit Zerot, de még a Birodalmat is térde kényszerítettem az X-Wingben) alapján úgy döntöttem, hogy nyers erőből oldom meg a dolgot. Fogtam egy pici kapszulát, beleültettem a rengeteg jelentkező egyikét, majd alátoltam annyi üzemanyagot, amennyit nem szégyelltem. Az egészet egy bikaerős hajtóművel fejeztem be és irány a kilövőállomás. Tolóerő a maximumra, hajtómű begyújt és... a hajó emelkedni kezdett!

A fejemben a bolygó népe vadul ünnepelt, a virtuális irányítóközpontban pezsgő durrant, ahogy a hajó egyre magasabbra emelkedett. Tíz kilométer, húsz, harminc, negyven! Az őrület a tetőfokára hágott, mikor az üzemanyag hirtelen kifogyott. A sebesség apránként csökkenni kezdett ahogy a gravitáció lassan legyűrte a lendületet, majd az emelkedés is negatívba kezdett fordulni. Próbáltam megcsavarni a hajót, filmekben látott módon csökkenteni a zuhanás szögét, csinálni BÁRMIT, de az a fránya fizika győzött, pergő-forgó fémgalacsinként zuhant tovább a hajóm. A kilövés után néhány perccel Bill Kerman pilóta a Nemzeti Űrprogram első áldozata lett, emléke örökké a szívünkben fog élni.

Én pedig valahol itt szerettem bele a játékba.

Oké, vissza a tervező asztalhoz, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy nekiálltam netes fórumokat és tutorialokat kutatni - azon kaptam magam, hogy csillagászati és fizikai fogalmakat tanulgatok. Kozmikus sebességek, apszisok, tolóerő vektorok - emlékszem, mennyire utáltam az egészet, mikor az iskolában tanították, most pedig gyermeki lelkesedéssel faltam az információt, hiszen a Program sikere múlt rajta! Néhány óra múlva az új információkkal felvértezve tértem vissza újra a tervezőasztalhoz, megtervezni a Kerbnyik-1 műholdat űrbe juttató hajót. Maga a hajóépítés rendkívül kényelmes, lényegében aki valaha játszott legóval, annak azonnal menni fog. A kihívás az, hogy a százhoz közelítő alkatrészből (mely az egyszerű üzemanyag tartálytól a hajtóműveken, strukturális kiegészítőkőn keresztül a radarokig terjed) olyan gépet rakjunk össze, mely tökéletes szinkronban van az adott tervünkkel - melyhez először magát a tervet kell meghatározni, itt nem lesz lehetőség menet közben változtatni. Csak körpályára akarsz valamit állítani? Vagy eljutni egy holdig, bolygóig? Netán landolni is rajta? Mindegyik feladathoz más és más hajóra lesz szükség.

Az első bukta szerénységre tanított, így első lépésként a Kerbin körüli pályát lőttem be, illetve a biztonságos visszaérkezést. Ehhez egy relatíve egyszerű hajó elegendő, egy műholdszerűség, tetejére csapni egy ejtőernyőt, aládugni megfelelő mennyiségű üzemanyagot, néhány szárnyat a stabil irányításhoz, elválasztó rendszereket az üres tartályok lelökéséhez és egy megfelelő hajtóművel koronázzuk meg az egészet, majd jöhetett újra a kilövés. A szívem a torkomban dobog, tolóerő a maximumra, hajtómű begyújt, hajó elindul. Eddig minden rendben, de eddig legutóbb is eljutottunk. Igen ám, de most már figyelem a hajó sebességét, megfelelően csökkentem azt - ne égessük feleslegesen az üzemanyagot, ha már a lendület visz. Majd tízezer méternél lassan megdöntöttem a gépet negyvenöt fokban kelet felé (kihasználva a bolygó forgását), tolóerőt a vissza a maximumra, átváltottam térkép nézetbe, megvártam míg az apszispont 100 km magasra emelkedik, majd lelőttem a hajtóművet, hagytam, hogy az egyre ritkább atmoszférában szépen repüljön a hajóm. Közben beállítottam egy pályára állító manővert a csúcspontra - a gép már jelezte is az irányítópanelen a szükséges irányt, hogy mennyi idő míg elérkezek a kijelölt pontra és hogy meddig kell hajtóanyagot égetnem, hogy a kívánt pályára álljak. Két perc, nem sok - oké, nincs gond, hidegvér! Apró mozdulatokkal elkezdtem irányba állítani a hajómat, itt már a légkör nem igazán befolyásolja a mozgást, cserébe viszont egy nagyobb lökés ellenállás híján vadul elkezdhető pörgetni a hajót. Ötven másodpercnél fixáltam az irányt, tizenötnél begyújtottam újra a hajtóművet, majd figyeltem a térképen, ahogy a hajóm pályája lassan tágult, néhány másodperccel később pedig a bolygó túloldalán összeért - a Kerbnyik körpályára állt!

Megmentettem a világot? Elhárítottam az apokalipszist? Megszereztem a hercegnőt? Nem, de abban a pillanatban én voltam a világ királya, megtudtam, mit érezhettek évtizedekkel korábban a NASA vagy a Roszkoszmosz tudósai, mikor először maradt odafent a felküldött acéltákolmány. Hát még mikor egy bolygó körüli kör után újra elvégeztem egy apró iránymódosítást, leválasztottam a műholdat, majd a légkörbe érve kinyitottam az ejtőernyőt és büszkeségtől dagadva szemléltem, ahogy piciny masinám lágyan a tengerbe csapódott.

És akkor megint megtörtént, a siker újra a fejembe szállt. Körpálya megvolt, irány - újra - a Mun! Vissza a tervezőasztalhoz, több üzemanyag, újabb részegységek, kilövés, pályára állás - ami elsőre rémisztő feladatnak tűnt, az másodszorra már nem kevésbé rémisztő, de egyre inkább rutinszerű mozzanat lett. Újra beálltam száz kilométerre, ledobtam az első fázist, becéloztam a holdat és elindultam. Talán nem lesz meglepő az eredmény: a Kerbnyik-2 azóta már valahol a naprendszer szélénél járhat. Emlékeztek, mikor az Eliteben csak elindultunk az adott bolygó felé és előbb-utóbb odaértünk? Hát itt nem, így jöhettek az újabb leírások, tippek, új fogalmak és számítások. Ezen a ponton azonban történetünk véget ér, ugyanis valahol itt tartok most. Tisztában vagyok a bolygóközi utazás alapjaival, de úgy érzem, hogy a Kerbnyik széria bőven két számjegyű lesz, mikor az elsőnek sikerül majd pályára állnia.

És mit hozhat még a jövő? Rengeteg mindent! Bár a program még bőven fejlesztés alatt van (legjobb példa: egyelőre a sztori mód nincs is benne, csak a sandbox működik - nem mintha az nem biztosítana kihívást nagyjából egy életre), már most is csak a saját fantáziánk szabhat gátat kalandjainknak. Űrállomást akarsz építeni? Megteheted. Le akarsz jutni egy hold vagy bolygó felszínére? Nyugodtan. Űrhajó helyett inkább űrsiklót építenél? Hajrá. A játék perzisztens univerzumot biztosít, azaz ha akarod, egyszerre több építményed is úton lehet - nincs is jobb móka, mint kerülgetni a saját űrszemetünket felszállás közben. Ha pedig ez nem elég, már most is rengeteg felhasználói mod áll rendelkezésre az új effektektől a különböző segítségeket keresztül a komplett gépekig. És hogy mi várható a jövőben? Rengeteg dolog, különálló missziók, pilóták tréningezési lehetősége, fejlesztési lehetőségek, bányászás, vagy a fizikai motor turbózása szél és turbulencia hatásokkal, grafikai fejlesztések és még folytathatnám. Viszont már most is egy fekete lyuk a játék, elképesztő mértékben szívja magába az ember szabadidejét. Ha csak egy kicsit is kedveled az űrkutatást, a Kerbal Space Program lesz az a játék, amit mindenképp ki kell próbálnod.

@youtube