Company of Heroes 3Teszt

A két kampány leosztása természetesen nem más, mint egy a szövetségesek szemszögéből, egy pedig a tengelyhatalmakéból. Azonban aszimmetrikusan. Az előbbiben Olaszország felszabadítása a cél, ahol a küldetések között egy nagytérképes részen makromenedzsment is szükséges. Nem lett túlbonyolítva, de ahhoz bőven elég, hogy eldöntsük, milyen század, milyen irányban, milyen támogatással harcoljon. Tapasztalati pontok és nyersanyag fejében továbbfejleszthetőek, és bár van átfedés a képességek halmaza között, rengeteg egyedi, a harctéren is hasznosítható, aktív és passzív tulajdonság egyaránt helyet kapott. Ezt tetézi még a három tábornok (amerikai, brit, és a partizán olasz) kegyeiért teljesíthető mellékküldetésekért járó extrák, valamint a légi és vízi egységek támogató képességei. Mindent összeadva - ha jól játsszuk a kártyáinkat -, már a kampány első negyedében is egy impresszív arzenál állhat rendelkezésére. A homokozó jellege miatt a megírt küldetések mellett skirmish darabokkal hígították fel a hadjáratot. Érthető, alapvetően nincs is gond ezzel, de miután ez a rendszer (szerencsére) inkább szól a számtalan lehetőség használatáról, mintsem a limitációkhoz való alkalmazkodásról, a skirmish pályákon néhány eszközzel röhejesen nagy előnyre lehet szert tenni az AI-val szemben. És ha már szóba került a nehézség, mint olyan: négy fokozat van, ami kampány közben nem állítható. Érdemi kihívás a harmadiktól felfelé várható, vagyis aki ki akarja élvezni a fog of war, a fedezékrendszer, és a kő-papír-olló egységekből adódó mechanizmus valódi szépségeit, annak nem szabad szégyenlősködnie a nehézségi csúszka beállításakor.

Ezzel szemben a tengelyhatalom észak-afrikai kampánya lineáris, átvezetőkkel szabdalt, erős marokkal narrált kivitelezésű darab. A témából fakadóan nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, hogy a híres / hírhedt Erwin Rommel, avagy a Sivatagi Róka és páncélos divíziója megkerülhetetlen szereplője a történetnek. Ravaszkodásból pedig nincs hiány: mentes minden, a fentebb említett olasz kampány stratégiai opcióitól, a hangsúly a szűkös(ebb) erőforrásokkal való taktikázásra került. 27 óra játékidő után, mindkét kampány vége felé járva nyugodtan kijelenthetem, hogy bár nagyban különböznek egymástól, mindkettő élvezetes.

Nem lehet elmenni azonban amellett, hogy a Relic Entertainment anno mekkora bakot lőtt a játékmenetben hasonló Dawn of War III-mal. Az egyik fő probléma az volt, hogy a terep és fedezékrendszer nem változott dinamikusan. Örömmel láttam, hogy tanultak a hibából: lényegében minden tereptárgy eltüntethető, ha elég nagy kaliberrel esünk neki, ahogy az utánuk maradó kráterek is fedezéket nyújtanak, ahogy annak lennie kell. Vizuálisan is pazar, ahogy a kerítések, sövények, épületek amortizálódnak a fegyvertűztől, de talán ennél is fontosabb, hogy a jelenségnek most már (újra) játékmechanikai súlya van. Multiplayerre és skirmishre 14 darab térkép jutott, ami kezdésnek nem rossz. Egy másik üdvözölt újítás, ami már az egész zsánerhez képest nagy előrelépés: a láncparancsok rendszere érdemi kivitelezést kapott. Ez olyasvalami, amit a legtöbb RTS mostohagyerekként kezel, és csak fapados módon működik, ha egyáltalán. De nem itt! Mivel a csata (egyjátékos módban) bármikor megállítható, ezért fontos, hogy az ekkor kiosztott parancsok jól átláthatóak és variálhatóak legyenek. Ez most sikerült is.

Akkor minden rendben a Company of Heroes 3-mal? Majdnem. Már régóta mondom, és most újra kénytelen vagyok: az AI csalás, vagy a meglepetés ereje nélkül nem tud igazán komoly fejtörést okozni. Ez elsősorban a kor limitációja, ami alól a tesztalany sem kivétel. Épp ezért a megrendezett pályák tudnak csak igazán izgalmasak lenni, az egyenlő körülményekkel operáló skirmishben továbbra is komoly hátrányban van a mesterséges intelligencia. Sajnos azt sem tudom megmondani, hogy az amúgy multiplayerben kifejezetten erős sorozat ezúttal hogy fog vizsgázni. A jóslatom az, hogy a sok egység és képesség nehezen kiegyenlíthető balanszt fog mutatni a megjelenés utáni első hetekben, vagy épp hónapokban. Hibákból sem volt hiány, melyek közül akadt néhány kellemetlenebb példány is: beragadó egységek, vagy olykor (ha ritkán is, de) akár küldetések is. A szövetséges kampány stratégiai kezelőfelülete néhol elég suta, ahogy a performansz sem a legacélosabb ebben az amúgy alkalmi fázisban.

Ám ez minden negatívum, ami feltűnt, és ez kevés ahhoz, hogy elvegye a Company of Heroes 3 érdemeit. Bölcsen megtartott mindent, amiért a sorozatot szeretni lehetett, néhány eleme továbbfejlődött, ugyanakkor épp elég újdonságot is bevállalt ahhoz, hogy ne érződjön rókabőrnek. A kompánia büszke lehet a legújabb tagjára!

Platform: PC (tesztelt), PS5, Xbox Series X/S Kiadó / Fejlesztő: SEGA / Relic Entertainment Megjelenés: 2023. február 23. Ár: 60€ (Kb. 23000 Ft)