Saints Row IVTeszt

A Saints Row negyedik részének első perceiben a Mesélő egy rövid időutazásra invitál, elmondja, hogyan váltak a Harmadik utca Szentjei A Főnök befolyása alatt szimpla utcai bandából nemzetközi sztárokká. Ha kicsit a történet mögé nézünk, akkor érdekes párhuzamot fedezhetünk fel: ahogy a Szentek átpozícionálták működésüket az utcákról a médiába, úgy pozícionálta át a Volition is a játékot, így a harmadik résszel a Grand Theft Auto aranyos kistestvéréből annak különleges, mégis imádnivaló fingós-böfögős unokatestvére lett, a sandbox stílus Csillagközi Inváziója. A váltás pedig láthatóan bejött, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a negyedik rész se sajnálja az over the top jeleneteket és a rekeszizom szaggató poénokat.

Ezzel pedig már az első percekben szembesülni fogunk, a bemelegítő küldetésben egy, az Egyesült Államokat fenyegető hadúrt kell levadásznunk, de ahogy az lenni szokott a küldetés gyorsan vesz egy fubar-fordulatot, észre se vesszük és már egy, a világűr, majd az USA felé száguldó atomrakétát mászunk meg, miközben a háttérben Steven Tyler énekli, hogy Nem Akar Egy Pillanatról Se Lemaradni. És higgyétek el, a játéknak ez lesz a legkevésbé beteg pillanata. Már maga a felütés is olyan, ami bárhol máshol szánalmasnak tűnne, de itt még csak meg se lepődünk rajta: a Főnök lett az Egyesült Államok elnöke (vagy elnök asszonya - a Volition újra a játékosra bízza, hogy férfi, nő vagy valami köztes állapot legyen) és már éppen kezdenek jól menni a dolgok (Hé, eldönthetjük, hogy az éhezést szüntetjük meg, vagy a rák ellenszerét fedezzük fel!) mikor a Zin nevű idegen faj lényegében egy pillanat alatt elfoglalja a Földet. Itt pedig azt kell írnom, amit nem hittem volna, hogy pont egy Saints Row játéknál fogok leírni: a játék történetét azért nem folytathatom, mert masszív spoilerekbe ütköznénk. Legyen elég annyi, hogy az első órában néhány váratlan és ugyanennyi teljesen kiszámítható fordulatot követően egy űrhajóra és olyan szuperképességekre teszünk szert, melyekért még Cole MacGrath is sírva könyörögne, majd elindulunk összegyűjteni a régi bandát, hogy utána jól fenéken billentsük az idegen hódítókat.

A Saints Row negyedik részével a Volition bevallottan meg szeretné koronázni, egyszersmind befejezni az első résszel kezdett történetfolyamot, így valóban szinte mindenki felbukkan, akivel az elmúlt három részben találkoztunk. Az olyan állandó szereplők mellett, mind Shaundi és Pierce felbukkan a harmadik részből Kinzie és Matt Miller (sajnos Zimos és Oleg kimarad), de olyan régi ismerősök is újra a segítségünkre sietnek, mint az első részből megismert Ben King, a halottnak hitt szupersztár, Johnny Gat. Sőt sztárszereplőként itt lesz Keith David is, ami mellesleg egy őrületes kikacsintás, hiszen ő volt az első két részben Julius Little szinkronhangja. És a felsorolás még nem ér véget, ellenfeleink sorát olyan, szintén az előző részekből megismert nevek fogják erősíteni, mint Tanya, Warren Williams, DJ Veteran Child vagy Phillipe Loren. A sorozatot nem ismerőknek a fenti nevek minden bizonnyal nem mondanak sokat, de a hozzám hasonló rajongók most teljesen jogosan csaphatnak a levegőbe: stáb terén a legteljesebb Saints Row játékot kapjuk meg.

Persze a fenti felsorolás felvet néhány érdekes kérdést, leginkább talán azt, hogy hogyan térhetnek vissza epizódokkal ezelőtt elhunyt szereplők? Természetesen erre is megvan a válasz és természetesen ezzel is egy méretes poént lőnék le, így legyen elég annyi, hogy egy helyről fakadnak mint a szuperképességeink. És ha már a képességeknél tartunk: ők bizony a tényleges főszereplői a negyedik résznek, olyannyira, hogy az aktivitások jelentős része tipikusan rájuk lett építve. A készítők minden bizonnyal sokat játszhattak a Crackdownnal, hősünk ugyanis hatalmasakat tud ugrani és őrületes sebességgel képes futni, de ez még nem minden: jeget, tűzlabdákat lövöldözhetünk, földrengést idézhetünk elő, telekinézissel mozgathatunk tárgyakat, vagy király kis buffokkal ruházhatjuk fel társainkat. Nem a Saints Rowról beszélnénk, ha ezeket ne lehetne több szinten fejleszteni, ehhez megfelelő szintet kell elérnünk és - újra helló, Crackdown - a pályán szétszórt bigyókból kell összeszednünk megfelelő mennyiséget. Természetesen a szokásos fejlődési rendszer is megmaradt, megfelelő szint és zseton esetén gyorsan közel sérthetetlen szuperhőssé alakíthatjuk a Főnököt.

Szuperképességek ide, régi-új szereplők oda, a Saints Row negyedik része a korábbi epizódokhoz hasonlóan még mindig a hatalmas poénokról és a temérdek tennivalóról szól. Kezdjük az utóbbival: a negyedik részben néhány régi ismerős feladat (Tank Mayhem, Insurance Fraud) mellett egy rakás, új képességeinkhez vagy a környezethez kapcsolódó küldetés található, melyekben emberfeletti sebességünket, telekinézis képességünket és hasonlóakat kell használnunk. Ezek persze csak kiegészítő elfoglaltságok, a játék gerincét a történetet előremozdító fő- és a társainkhoz kapcsolódó mellékküldetések jelentik. Előbbiek újra zseniálisan sikerültek, nem csak pusztán őrültek, de jelen esetben kitűnően figuráznak ki filmeket, vagy videojátékokat. A Streets of Ragetől a Metal Gear Solidon keresztül a Mass Effect 2-ig fogunk nem csak apró utalásokra, hanem komplett, a címekből „lopott” feladatokra, pályákra bukkanni. Az ilyen kikacsintások nem mindig sülnek el jól, azonban a Volition nagyszerűen elérte, hogy sose érezzük úgy, hogy kinevetik az inspirációul szolgáló címeket, nem rosszindulatúan csinálnak viccet belőlük, egyszerűen a Saints Row világában minden kicsit bugyutább, poénosabb, mint a való (vagy másik virtuális) világban.

Sajnos a társainktól kapható loyalty, illetve a különböző extra tárgyakért és képességekért zajló küldetések már nem sikerültek ennyire jól: lényegében a fenti aktivitásokból merítenek egy méreteset, azok közül kell néhányat megadott sorrendben végrehajtanunk a küldetések befejezéséhez. El lehet velük lenni, de a poénokat ne itt keressük. Hanem lényegében mindenhol máshol. A Saints Row minden pillanatban veszélyt jelent a rekeszizmunkra, kezdve a karaktergenerálástól (ahol a három-három férfi és női hang mellett lehet külön Nolan North hangot választani), az őrült fegyverválasztékon (Dubstep gun ftw!) és a karakterek között kitűnően működő kémián keresztül a rendkívül jól eltalált rádiókig és azok zeneválasztékáig garantált, hogy a játék egésze alatt soha nem fog lehervadni a szánkról a mosoly. És ha valaki attól félt volna, hogy a DLC-ből teljes résszé avanzsált játék esetleg rövidebb lesz a korábbiaknál, annak jó hírem van: a temérdek feladattal és gyűjtögetni valóval a negyedik epizód is képes olyan húsz órát ellopni a szabadidőnkből.

És bár nagyon szeretnék rajongani a játékért, objektíven vizsgálva sajnos el kell ismerni, hogy a Saints Row IV se hibák nélkül való. Fent már írtam, hogy a mellékküldetések inkább csak keretbe foglalt aktivitások gyűjteménye, de amellett se tudok elmenni, hogy a negyedik rész, bár megőrizte az egyedi stílusát, a látványvilága technikailag azért a közelében sincs a generáció végi kínálatnak. A korábbi részek pocsék vezetési modellje se lett jobb, bár az mindenféleképp pozitív változás, hogy a szupersebességgel lényegében kiváltották az autózás szükségét - ráadásul a játék rádióit már gyalog is hallgathatjuk, így valóban szinte semmi szükségünk nem lesz a járművekre. És sajnos a multiplayer mód se lett sokkal jobb, még mindig el lehet bohóckodni koopban, van néhány tipikusan erre a módra kihegyezett aktivitás, de nem ez lesz az a játékmód, amibe tucatnyi órát bele fogunk ölni.

Ha az előző rész a sandbox játékok Csillagközi Inváziója volt, akkor a Saints Row IV-t a stílus Csupasz Pisztolyának nevezném. Egy pillanatra se veszi magát komolyan, azonban a poénok kitűnően működnek és ami különösen tetszett: úgy viccel, hogy közben nem lesz tőle közönséges vagy alpári a játék, még akkor sem, mikor egy szál semmiben kell egy idegen űrhajón hadakoznunk. Megvannak a maga hibái, mely felett azonban a sorozat rajongói könnyedén át fognak lépni és igazából ez a rész nekik szól, a rajongóknak. Nagyon jó döntés volt a Volition részéről, hogy nem egy DLC-be erőltették be ezt a történetet, a negyedik rész nagyszerű lezárása lett a Szentek történetének.