ResogunTeszt

Talán senki nem gondolt arra, hogy egy újgenerációs csodavas legszélesebb kritikai sikereit elérő játéka egy arcade cím lesz. Pedig de, és ez a játék megint nem a megavállalatok csodastúdióitól, hanem egy aprócska finn cégtől érkezett. A Housemarque már nem mai gyerek: az Amigás időkben is bizonyította rátermettségét, és a PlayStation brandnek is csak jót tett a legutóbbi Stardust játékaival. Ám a Resogun talán még a korábbi címeknél is nagyobbat durran. Talán a retro hangulata, talán a hihetetlen vizuális intenzitása, talán a közel hibátlan játékmenete miatt figyelünk rá ennyire. De mit mondasz? Te csak egy egyszerű Defender klónt látsz, csilli-villi grafikával? Olvass tovább, és kiderül, hogy ettől azért jóval többről van szó.

Első pillantásra persze gondolom te is a voxelgrafikus megjelenítés miatt hegyezted ki a figyelmed a játékra. Ez nem csoda. Minden apró kockákból épül fel, az elemek pedig egészen döbbenetes fizikai szimuláció mellett potyognak, hullanak, durrannak és pukkannak szanaszét, miközben apró űrhajónkkal aprítjuk az idegen inváziós hordát. Itt nem csak az 1080p és a 60 FPS házassága jelenti az új generációt. Hanem az a brutális inger- és információáradat, amit az érzékeinknek fel kell dolgoznia. És ekkor még csak az abszolút felszínt kapargattuk, a tényleges játékmenetről még nem is beszéltünk.

Nem is a látvány, és nem is a retro hangulat az, ami a Resogun játékmenetét naggyá teszi, hanem a tény, hogy a finn srácok hihetetlen eleganciával modernizálták és csiszolgatták az ősi shooter-mechanikát, amit valódi klasszikusoktól merít. Hajónkkal egy hengerpalást pörgő-forgó lapján (tehát valójában egy saját magába visszatekert 2D síkban) kell helyt állnunk, miközben tökéletes precizitással megkomponált ellenfélhullámokat kell ripirtyára lőnünk. A trükk a kombózás, és a szorzó magasra tornászása. A számértéket persze könnyű elbuknunk. Ha sokat tökörészünk két ellenfél kiiktatása közben, akkor a számláló visszaugrik egyesre, de a halál is instant bukta a ponthalmozás szempontjából. A hullámok között találunk agresszív tapadós mobokat, távolsági ágyúval rendelkező egységeket, vagy épp a zöld energiát tartalmazó konténer-hajókat. A roncsok után maradt zöld pontok felvétele nem csak a pontszámot boostolja, hanem az overdrive-ot is tölti, aminek telítődésénél (valamint jól időzített elsütésénél) brutális pusztítást okozhatunk és még durvább ponthegyeket tehetünk magunkévá. A mechanikát bolondítja az, hogy időnként „őrzők” jönnek 1-1 hullámmal, akiket módszeresen ledarálva kinyílik egy kalicka a háttérben. Az innen kimenekített emberek aztán különböző bónuszokat hozhatnak a gáláns védelmezőnek.

Az egyik legkirályabb dologról pedig még csak nem is beszéltünk. A magától (és sikeres találat esetén extra mód) töltődő boost segítségével sebezhetetlenek leszünk, és dugóhúzó mozdulattal hozhatjuk ki magunkat a reménytelen helyzetekből. Amikor pedig a készítők csábító láncokra fűzik a mob-hullámokat… nos, ha szeretnéd átélni a pofonegyszerű, mégis hihetetlenül bódító jutalomélményt, amit videojátéktól megkaphatsz, akkor kezdj rágyúrni ezekre a jelenetekre. Hihetetlen milyen helyzeteket fogsz produkálni a kis űrhajóddal, a Resogun pedig elhiteti veled, hogy te vagy a voxeltér királya.

Persze a mechanikának további ravaszságai is akadnak. Ha tényleg a leaderboardokra akarsz feljutni, akkor érdemes betanulni minden hullámot, hiszen vannak optimális pillanatok az overdrive elsütésére, ahol jóval hatékonyabbak lehetünk, mint egy esetlenebb mozzanat során. Figyeljünk a konténer-típusú ellenfelekre, hiszen a zöld ködből feltöltött overdrive a kulcs, ezt nem is lehet eléggé hangsúlyozni. A teljes paláston végigrohanó Bomb hatása gyakran károsabb, mint gondolnánk, hiszen a leradírozott térképen baromi nehéz lesz fenntartani a szorzót, ha már nincs mire lőni. Az igazán magas pontszámokhoz aztán el kell gondolkodni különböző trükkös megoldásokon. Az első pályákon még működik az emberek falkákba terelése, majd az egyszerre történő begyűjtésük… később azonban ezeket a taktikákat keresztülhúzzák a pályatervezők 1-1 jól odaillesztett medencével, szakadékkal. Azt se feledjük, hogy a nehézség növelésével nem csak a tempó fokozódik, és nem csak az ellenfelek váltanak hamarabb „agresszív” formájukba, de a szorzót is magasabbra vihetjük és a pontszámok is hamarabb közelítik a tizenmilliókat. Persze ez is sovány vigasz, ha megnézzük a listák első 10-20 versenyzőjét. Hihetetlen, hogy néhányan mire képesek…

*Többek számára kevés lehet az öt pálya és a három alap űrhajó. Talán a játékmenet sem fekszik majd mindenkinek, sőt, ha a ponthajkurászás nem húzza be az embert, akkor a PS+-ból ingyen elérhető program talán egy óra után már nem is izgatja a játékost. A Resogun viszont akkor fedi fel igazán a bájait, ha kicsit a felszíne alá nézünk. A mechanika olajozott voxelkerekei a Stardustok és Geometry Wars óta a legkellemesebb absztrakt, retro-shooter játékórákat nyújtják, ami a kezdőknek és profiknak is tartogat valamilyen formában egy jó nagy adag sikerélményt és klasszikus videojáték életérzést. A Resoguntól azt kapjuk, ami miatt szeretünk játszani, és ami miatt a videojátékok odáig juthattak, ahol ma tartanak.

És talán pont ez a legszebb a dologban. A PlayStation 4 a jövőbe tekint, a Resogun pedig tisztelettel kalapot lenget, és emlékeztet minket: a technológia hullámainak tetejéről is érdemes visszatekintenünk, hogy honnan is jöttünk. Kiitos, Housemarque!

Most pedig jöhet az armageddon!*