Rayman Legends (Nextgen)Teszt

Tavaly kétszer történt meg, hogy maximális, tizes pontszámot adtunk egy játéknak. Nem mintha nem lettek volna kitűnő versenyzők, de pontosan tudjuk, mekkora jelentősége van egy ilyen értékelésnek, így nem is szórjuk annyira bőkezűen őket. És mivel nem vagyunk egyformák, még így is van néha egy-egy tét nélküli vita a stábon belül, hogy adott produktum megérdemli-e ezt a privilégiumot, de a tavalyi kettő közül az egyik olyan volt, hogy bármelyikünk bármelyik platformon próbálta is ki, egyöntetűen az volt a véleménye, hogy igen, itt jó döntés született. Valószínűleg senki nem fog meglepődni: a Rayman Legends volt az. És persze ezt nem csak mi éreztük így, a teljes sajtó és az év végi szavazások alapján a játékosok is hasonló véleményen voltak, ezek után pedig nem meglepő, hogy az Ubisoft megpróbál még egy-két csapást mérni arra a bizonyos vasdarabra és kihozni a játékot a két újgenerációs konzolra. Mi pedig kapva kaptunk az alkalmon és megnéztük, milyen a nextgen Rayman.

A válasz röviden: pontosan olyan, mint a többi platformon. Most azonban az előző mondatot nem negatívumként kell értelmezni, hiszen egyrészt ez azt jelenti, hogy egy, a tavalyihoz hasonlóan tökéletes játékot kapunk, másrészt ezt már előre tudhattuk, itt nem egy Tomb Raiderhez hasonló definitív kiadásról van szó (ez a cím még mindig a Wii U változatot illeti). Pusztán egy lehetőségről, hogy aki esetleg ezzel a generációval lép be a videojátékok világába, annak is lehetősége legyen kipróbálni (méghozzá az újra kiadáshoz mérten nyomott áron). Van persze valamennyi tartalmi bővítés (néhány karakter, illetve pálya), de ezek inkább csak egyfajta szépségpöttyök, nem ezekért fogjuk megvenni a játékot. Ami változott az inkább a gépek technikai fejlődéséből, illetve azok új szolgáltatásaiból adódik.

Talán a leginkább észrevehető különbség (legalábbis annak, aki játszott másik platformon is) a töltési idők eltűnése. Oké, nyilván elvárjuk ezt ezektől a masináktól, mégis meglepő volt, hogy a szokásos „szívecske üldözés” jelenet most elmarad, a festménybe ugrás után azonnal jön a kiválasztott pálya, melyekbe így történt egy nagyon picike belenyúlás, hogy az így eltűnt +1 életet valamilyen módon azért visszakapjuk. E mellett a két masina tömörítetlen textúrákat is kapott, így a legszebb látványt minden kétséget kizáróan itt fogjuk megtalálni - ami jól hangzik egy brosúrában, azonban azt azért érdemes megjegyezni, hogy ezt maximum a nagyon-nagyon jó látással rendelkező játékosok fogják észrevenni, és ők is maximum akkor, mikor egymás mellé állítanak egy-egy képet a két különböző verzióból, ugyanis a Rayman Legends még mindig piszok jól néz ki, bármelyik platformon is állunk neki.

Ennél sokkal érdekesebbek a két gép speciális képességeit kiaknázó újdonságok. Ebből a szempontból az Xbox One egy picit hátrányban van, ezen a platformon a játék mindössze tíz, időlimites achievementet (vagy ahogy itt hívják: challenget) kapott - mivel ezek a játék kiadásának pillanatában élesednek, a teszt írásának pillanatában még nem sikerült találkoznom velük, de a fejlesztők szerint a játék minden módja kap egyet-egyet belőlük. A PS4 változat újdonságai valamivel érdekesebbek: a játék több módon is kihasználja az irányító érintőfelületét, egyrészt a kaparós sorsjegyeket ezen lehet lekapargatni, másrészt kapunk egy új „kamera módot”, az érintőfelület lenyomásával megállíthatjuk a játékot és azt simogatva állíthatunk be egy tökéletes képet a megosztáshoz. És természetesen a játék támogatja a Remote Play funkciót is, így Vita tulajok akkor is játszhatnak vele, ha épp más fut a tévén. Sajnálatos módon Remote Play ide, SmartGlass oda, ezeken a gépeken nem tapasztalhatjuk meg azt a zseniális multiplayer élményt, melyet a Wii U nyújthat és amiért még mindig azt tartom a játék lehető legjobb platformjának.

A Rayman Legends még mindig egy kitűnő játék, olyan, melyet tényleg nem érdemes kihagyni. Nem állítom, hogy ha már egyszer végigjátszottad, akkor érdemes csak a fent említett extrák miatt újra beruházni rá (oké, a videó rögzítés / megosztás / közvetítés miatt az exhibicionistább játékosoknak azért megéri, végre én is ki tudtam tolni netre a kötelező Castle Rock futamot), de ha még nem lett volna szerencséd hozzá, akkor kitűnő alkalom, hogy tegyél vele egy próbát. Hidd el, nem fogod megbánni.

[Az adatlapon az eredetileg tesztelt Xbox 360 verzióhoz kapcsolt pontszámot, és értékelést látod - mivel a fent említett apróságokat leszámítva a játék alapvetően változatlan maradt, így természetesen az ott jelzett pontszám ezekre a változatokra is vonatkozik]