Pure PoolTeszt

Vannak azok a műfajok, amelyek húsz-huszonöt éve nagy divatnak számítottak, most pedig rácsodálkozunk, hogy egyáltalán van még valaki, aki az adott zsánerben lehetőséget lát, jobb esetben újraértelmezi, végül kompletten revitalizálja is. Bizonyára vannak, akik a VooFoo Studios fejlesztői közül emlékeznek a C64-es, Amigás billiárd kalandokra, de ha azt nézzük, hogy az előző generációban is ők reprezentálták a zöld posztót a Hustle Kings-el, akkor máris érthető, hogy honnan jött az a profizmus, amivel cikkünk tárgyát, a Pure Pool-t elkészítették.

A Pure Pool, mint neve is mondja, egy rettentően letisztult billiárdjáték, amely a fókuszt nem a különféle csicsa-micsa apróságokra és a lehetőségek kiszélesítésére helyezi, hanem a tiszta fizikai szimulációra, a makulátlan fotorealiszikus grafikára és a kulturált pub-hangulat átadására. A Pure Pool asztala körül végigtekintve szinte egyből magunkba szívjuk a kellemes atmoszférát, a remek lounge muzsika pedig sec perc alatt lelazítja az embert. Egy ilyesforma játéknak ez az egyik legfontosabb szerepe, ezt pedig nagyon ügyesen hozzák a készítők.

Aztán kezünkbe vesszük a dákót (sic!), és látjuk, hogy a játékmechanika középpontja, a szimuláció is nagyon rendben van. Az irányítás kvázi két analógos, az egyik karral célzunk, a másikkal pedig a lökés erejét szabályozzuk. A célzás pontosításához körbe tudunk nézni az asztalon, finomítani tudjuk a bal analóg kar célzási érzékenységet, de csavarást is tudunk alkalmazni a lökésen. A golyók várható pályáját persze előjelzi a program, így a messziről jött kezdő is hamar hozzá tud idomulni a billiárd által nyújtott kihívásokhoz.

Rövid betanítás után gépi ellenfelekkel akár single-player tornákon is részt vehetünk (8, vagy 9 golyós játékszabályokkal, nem mindig következetes AI nehézséggel), de a Pure Pool tágabb értelemben vett sava-borsa az áramvonalas multiplayer partikban rejlik, melyet vagy hot-seat módban, vagy az online tanyázó játékosokkal lehet lezavarni. Bár a teszt során nem jutottunk el odáig, hogy kedvenc ellenfeleket találjunk, de választott játékosok stílusát (ahogy a játék hívja: DNS-ét) egyfajta „driveatar” módban letölthetjük, és úgy is gyakorolhatunk ellenük offline módban.

A Pure Pool talán legnagyobb hiányossága, hogy a zsigeri szimuláció és a makulátlan ábrázolásmód mellett kissé elhanyagolja a tartalmi extrákat. Bár a játék implementálja a mostanában divatos „szintlépés” rendszert (és néhány speciális teljesítésért, úgynevezett „accolade” akciókért extra XP-t is szór), ezen túl kevés extra motivációt, megnyitható cuccot tartogat. Nincsenek választható hátterek, saját képünkre szabható eszközök… pedig ezeket az bónuszokat már akár a PS1-es korszakban is láthattuk…

A Pure Poolt azok fogják sokáig játszani, akik el tudnak mélyülni a szimuláció finomságaiban, vagy épp akik összeszokott haveri körrel járnak fel a hálózatra lökni néhányat. Több, mint korrekt belseje mellé kicsit szegényes körítést kapott, de a mag, a szimulációs megvalósítás, a megnyugtató prezentáció és az ügyes többjátékos implementáció miatt érdemes ránézni a tízeurós áron ketyegő billiárdjátékra.