Game of Thrones - A Telltale Games SeriesTeszt

Ha feltételezzük, hogy minden címet a saját műfaján belül kell értékelni, akkor a meglehetősen hosszú című “Game of Thrones A Telltale Games Series”-zel könnyű dolgunk van, ugyanis szinte csak a cég hasonszőrű játékaival kell összevetni. Nem kérdés, hogy a Telltale újra feltalálta a pénznyomdát, és non-stop termelésre állította a gépeket: két hét alatt a Borderlands és a Game of Thrones rajongók egyaránt megkapták a maguk kis történetének első epizódját. Azok után, hogy mostanra mindenki tudja, hogy mit várjon a Telltale-től, tulajdonképpen csak két kérdés maradt, az egyik, hogy a GoT egy sima rókabőr-e, a másik, hogy mennyire jó. Megválaszolom rögtön az elején, ez bizony nem más, mint egy skin, ami száz százalékban a korábban bevált hatásvadász eszközökkel operál, és - a második kérdés megválaszolása következik - ennek ellenére, vagy épp emiatt igen jó lett.

Ellentétben azonban a szinte bárki számára befogadható korábbi Telltale címekkel, a Trónok harca valószínűleg teljesen érdektelen és élvezhetetlen lesz azok számára, akik nem ismerik a könyveket vagy a tv-sorozatot. Nyilván sokáig tanakodtak azon, hogy a rendkívül értékes IP birtokában a történetet helyileg hova és mikorra helyezzék el, a szereplők pedig ismertek vagy ismeretlenek legyenek. Érzésem szerint tökéletes döntést hoztak, a sztorit ugyanis egy ikonikus pillanatban, a vörös nász éjszakáján indítják útjára, de innentől időről időre le is szakadnak róla. Nyilván aki nem jutott el a harmadik könyvig, annak nem csak értelmetlen lesz belekezdenie, de játékos pályafutása egyik legnagyobb sokkjától is megfosztja magát, arról nem is beszélve, hogy semmit nem fog érteni a politikai viszonyokból.

Merthogy a Trónok harca egy politikai fantasy, még ha ezt a filmsorozatban ügyesen el is fedik gyakran. Minden történésnek több évtizedes/százados kulturális előzménye van, egy-egy cselekedet mögött sokszor nem az elmúlt hetek történéseit kell keresni, mert az okok sokkal mélyebben gyökereznek. A Telltale játéka ügyesen egyensúlyoz a készen kapott anyag és a saját ötletek között, amikor egy, a Starkokat támogató nemesi ház nehézségeit mutatja be több szereplő szemszögéből a sorsfordító éjszaka utáni időszakban. A helyzetük minden szempontból kritikus, nem elég ugyanis, hogy “árulókat” támogattak, de ősi ellenségeik a Boltonok fontos szövetségesei, ráadásul a családfőt is elvesztik a sztori elején. Ilyen, amikor minden balul sikerül.

Összesen öt szereplőn keresztül irányítjuk a történéseket, de belőlük csak három jelenik meg az első epizódban, pont úgy, mint a könyvekben, itt is fejezetről fejeztere ugrálunk a különböző személyek között. Nyilván nagyon fontos kérdés, hogy milyenek a szereplők. A kínálat felemás, ugyanis vannak gyengébben sikerült arcok is, de nem is ez a feltűnő, hanem hogy milyen sok karaktert másoltak valamelyik ismertebb sorozatszereplőről. Nyilván így könnyebb azonosulni velük, bár érdekesebbek ettől egészen biztosan nem lesznek. Sokkal jobbak a “másodvonalas” mellékszereplők, a legtöbb konfliktus is velük kapcsolatos, és a döntések sem könnyűek. És itt vannak nem utolsósorban az igazán komoly karakterek, akiket a könyvekből már ismerhetünk, ők itt mellékszerepet kapnak, de abban brillíroznak. Mondjuk ha van a filmsorozatnak pozitív hozadéka, akkor az egészen biztosan az, hogy Ramsey Snow/Bolton eleve jó karakteréből még nagyszerűbbet csináltak, itt pedig ezt még magasabb szintre léptetik.

Nyilván komolyabb interaktivitást már senki nem várt ettől a Telltale címtől (aki mégis, az rossz helyen jár), ennél sokkal fontosabb az, hogy ezúttal is precízen tudják hozni a felhasznált világ hangulatát. Persze itt-ott bénácskák a karaktemodellek, nem minden szinkron sikeredett jól, és a vizuális körítés is leginkább 2004-et idézi, de egyéniségeket és érdekes konfliktusokat továbbra is hitelesen tudnak ábrázolni. Valamiért mindig rajongtam az olyan sztorikért, amik egy nagyobb történetfolyamban egy lokális eseményt mutatnak be, mert sokszor emberközelibb, részletgazdagabb a kidolgozás, és sokkal hihetőbb az egész. Itt pontosan ezt kaptam, és olyan durva befejezést, hogy elképzelésem sincs, hogy ezt hova lehet fokozni még több részen keresztül. A következő részben debütáló egyik új szereplő ebben a konfliktusban ráadásul kimondottan ígéretesnek tűnik, egyértelműen lehet majd rá építeni.

Az van tehát, mint mindig, van egy nagyon ígéretes első rész, ami pont olyan, amilyennek a rajongók várják, aztán a folytatást majd meglátjuk. Alapvetően az utolsó öt perc miatt jár neki a hét helyett a nyolc pont - ha ezt a feszültséget sikerül fenntartani, nem lesz később sem ok panaszra.

8/10