Dark Souls II: Scholar of the First SinTeszt

Egyike vagyok azoknak, akiknek a szíve szakad meg, hogy gép híján nem szabadulhattak rá azonnal a Demon's Souls nyomdokain járó Bloodborne-ra, de szerencsére a From Software gondoskodott róla, hogy bánatomat az újrakiadott Dark Souls II-be fojthassam. A sorozat rajongói tavaly garantáltan megvették és rongyosra játszották, így a többség számára az a nagy kérdés, hogy érdemes-e még egyszer beruzuházni rá, csak mert kapott valami fura alcímet. A válasz egyszerű: igen. Az újgenerációs konzolokra és PC-re látványos effektekkel felturbózott, DX11-es grafikával érkező játék több egyszerű újrakiadásnál, hiszen az összes eddigi DLC mellett némi új tartalmat kapott, az ellenfelek mennyisége és elhelyezése megváltozott, illetve multiban megemelték az egy játékon belül egyszerre online játékosok létszámát is.

Bár a Souls-játékok sosem az álleejtős grafikájukról voltak híresek, az elképesztő pályatervezői kreativitásról árulkodó területek monumentalitásukkal bőven kárpótolnak, ezért a kicsit kopottas külső ellenére mindegyik rész lenyűgözően látványos. Két éve a Dark Souls II-ről megjelent előzetesek láttán szemünk-szánk nyitva maradt, annyira jól festett mozgás közben. Biztos mindenki emlékszik a Forest of Fallen Giants helyszínt mutogató gameplay videókra, amelyben az undead hérosz fáklyája táncoló árnyékokat vetett a falra, majd amikor kialudt, a folyosó teljes sötétségbe borult. Az a hihetetlenül hangulatos dinamikus fény-árnyék, amit a tavaly megjelent játékban sajnos nem láttunk viszont, mostanra megvalósult, és olyannyira rá lehet kattanni, hogy sötétebb terepen már teljes természetességgel gyújtottam meg a fáklyát, pláne, hogy nélküle az orromig sem láttam. A készítők rá is tettek egy lapáttal a sötét-világos kontrasztra, és a koromsötét földalatti helyszíneken elhelyeztek egy rakás meggyújtható fáklyát, amiket érdemes mind megkeresni, mert ha az összes ég, akkor lesz meglepetés. Az életszerűbben lobogó tűz és a bonfire megérintésekor mindenfelé szálló parázs és pernye látványától is el lehet olvadni, úgyhogy a fényforrások ezentúl még könnyebben ringatnak a biztonság illúziójába.

Márpedig a legveszélyesebb abba a tévhitbe esni, hogy biztonságban vagy. Azt hiszed, kívülről tudod a játékot? Én is azt hittem, de nem csak egyes tárgyak változtattak helyet, hanem az ellenfelek is, ráadásul sok esetben nem is ugyanazok. A helyszínek néhány új tereptárgytól eltekintve változatlanok, a szörnyek megvariálása viszont gondoskodik arról, hogy ne tudjunk csak úgy rutinból végigszaladni rajtuk, hanem most is sok anyázás kísérje game overben bővelkedő utunkat. A legváratlanabb pillanatban bukkanhat fel akár egy sárkány is, az új invade-elő NPC fantomokról nem is beszélve, a címszereplő scholarhoz pedig egy új történeti szál kapcsolódik, amit teljesítve - a Dark Souls-hoz hasonlóan - elérhetővé vált egy új, sötétebb befejezés is. Nem szeretnék sok poént lelőni, de az valami egészen csodálatos, amikor a Black Gulch-ban végre átvergődsz a méregköpő szobrok és húsévő növények garmadáján, csak hogy valami jött-ment levágjon, miközben próbálnál bejutni a bonfire-höz, de nem tudsz, mert egy szobor állja az utadat. Iron Keep lakossága is viccesen változott, a szadizmus egy ponton már alulról súrolja a Dark Souls párkányról lövöldöző íjászainak a szintjét, de az erdőben szintén lesz mindenkinek pár kedélyes menete a láthatatlan fantomokkal, és így tovább.

A hosszú távon legszórakoztatóbb újítás, hogy az egy multis menetben egyszerre jelen lévő játékosok maximális létszámát négyről felemelték hatra. A csoportos mazochizmus hívei most már akár hatosával is gurulhatnak fel-alá az egymás lemészárlására tervezett arénákban, és úgy általában nagyon frissítően hat a covenant-ek működésére a több résztvevő (nincs is jobb annál, mint amikor a gargoyle-hoz menet négy bellbro próbál levadászni). Annak is megvan a bája, amikor harmadmagaddal mész neki egy bossnak, és tovább tart az egymásnak integetés és a bohóckodás, mint maga a harc. Azt azért nem árt tudni, hogy a DX11-es DS II nem kompatibilis a tavalyi verzióval, így nem csak a régi mentések nem átvihetőek, de a régi és az új verzió tulajdonosai sem egy szerveren játszanak, vagyis ha a barátod PS3-on játszik, te pedig PS4-en, akkor köztetek nem lesz jolly co-operation. Az online meccskeresés szerencsére nagyon jól működik, úgyhogy az elmagányosodástól nem kell tartani, ráadásul a bonfire-öknél mindig megnézhetjük, hogy éppen melyik területek a legforgalmasabbak. Ja, és még valami a tech oldalról - a kipróbált PC és PS4 változatok közül nyilván a pécés verzió viszi a prímet minden tekintetben, de a PS4-es változatnak sincs oka panaszra, hiszen majdnem mindig közel jár a 60 FPS érzéséhez.

A Dark Souls II: Scholar of the First Sin egy GOTY-szerű “mindent bele” kiadás, aminek megvétele mellett több érv is szól: a tartalmi bővítéseket ugyan az alapjáték tulajdonosai is megkapják, a szebb grafika, jobb teljesítmény, a DLC-k, és mindenek előtt a hatfős multi azonban olyan tényezők, amiknek egy Souls-megszállott aligha tud ellenállni. Konzoltulajoknak további szempont lehet, hogy nem kell folyton előszedni a régi gépet a Dark Souls II kedvéért, ha viszont eddig kimaradt, akkor eleve ezt a kiadást érdemes választani.