Project CARSTeszt

"Project CARS... egy momentumot emelnék ki. Snetterton, Renault Clio kupa. Van egy bazi hosszú egyenes, amit egy nagyon gyenge bal kanyar követ. Gyenge bal kanyar, bármilyen játékban simán teljesíthető csukott szemmel. De a free practice közben 10-ből 8-szor megcsúsztam benne csúnyán. Egészen addig, amíg meg nem néztem a telemetriát, és nem láttam, hogy túl agresszívan fékezem az előtte levő féktávot, és durván felmelegszenek a gumik. Tehát nem csak kanyarról kanyarra kell gondolkodni és cselekedni a játékban, hanem ténylegesen tisztában kell lenni azzal, hogy mi történik az autóval, és az egyes momentumok hatással vannak egymásra..."

Elvis kolléga remélhetőleg nem veszi rossz néven, hogy kölcsönvettem a kommentjét a Project CARS teszt felütéseként, de úgy gondolom, hogy ebben a néhány sorban igazából benne van minden, amit a Slightly Mad Studios eddigi legnagyszabásúbb fejlesztéséről tudnod érdemes. Itt ugyanis valójában nem az a kérdés, hogy a Project CARS elég jó-e. A játék maga olyan, amilyen - nem számít. (Hogy pontosan milyen is, azt persze kifejtem majd, ne aggódj.) Az egyetlen dolog, amit el kell döntened, az az, hogy fogékony vagy-e arra, amiről a fenti idézet szól. A Project CARS ugyanis épp olyan élvezetes tud lenni, mint egy mesteri árkád autóverseny, csak itt annyi a különbség, hogy meg kell küzdened ezekért az élvezetekért - az autókkal, a kanyarokkal, a körülményekkel és a fizikával. Ha érdekel, és hajlandó vagy rá, akkor ne legyenek kétségeid: zsigeri autósport-élmény vár majd rád.

A Project CARS túlzás nélkül vízválasztó alkotás, efelől aligha lehet kétségünk, megmutatja ugyanis, hogy amit ezidáig a konzolosok szimulátornak hittek, azok valójában érintőlegesen voltak csak azok. Félreértés ne essék: a Gran Turismo és a Forza Motorsport kiváló realisztikus autóversenyek, a videojátékok ezen műfajának vitathatatlanul kimagasló műremekei, most azonban végre mindenki megtapasztalhatja, milyen is a valódi virtuális versenyzés, a Project CARS ugyanis sokkal közelebb áll a PC-s szimulátorokhoz, mint az előbb említett konzolos csúcsfranchise-okhoz.

Az alany persze több túlmelegedő gumiknál, sőt, hosszasan lehetne ecsetelni, hogy miként reagál az autó - sőt, mindegyik autó a maga sajátos módján - az aszfalt egyenetlenségeire, a szintkülönbségekre, az apró terhelésváltásokra, a kerékvetőkkel való kontaktusra vagy éppen az üzemanyagszintre. Ugyanakkor felesleges lenne úgy tenni, mintha a Project CARS találta volna fel a spanyolviaszt, mert erről szó sincs: a Slightly Mad játéka semmi olyat nem csinál, amit ne láttunk volna már máshol. A hangsúly itt nem is a "mi"-n, hanem a "hogyan"-on van, és pontosan ez az, amiben kimagasló a Project CARS: hogy jobban mímeli a négykeréken zajló valóságot, mint bármi más, amit korábban konzolon láthattunk. Mint ilyen, a fizikát, a vezetési modellt, és összességében a szimulációt tekintve nyugodt szívvel nevezhetjük etalonnak.

Más címeknél itt szokott jönni az a rész, amikor elmondjuk, hogy persze azok is tegyenek mindenképpen egy próbát vele, akik amúgy csak eseti jelleggel szórakoznak efféle játékokkal, hiszen számtalan segítség bekapcsolható, és bár ez a Project CARS-ra is igaz, alapvetően mégis eltér a hasonszőrű játékoktól. Egyrészt azért, mert még a leginkább játékosbarát beállítások mellett is többet követel meg az ilyenkor megszokottnál. Ám ennél sokkal fontosabb, hogy bármennyire is profi szimulátorral állunk szemben, a Project CARS videojátékként, szórakoztató-ipari termékként a legjobb esetben is csak középszerűnek mondható - leginkább azért, mert képtelen komolyabb célokat kitűzni a játékos elé.

Talán furán hangozhat, de a Project CARS olyannyira alárendeli magát saját magának (a bizarr képzavarért ezúton is elnézést), hogy valójában neked kell belőle videojátékot csinálnod. Nem elég, hogy a korongon található autók és pályák mindegyike elérhető a legelső pillanattól kezdve, de a karrier is meglehetősen kötetlen, amolyan open-ended: nincsenek kreditek, tuning vagy garázs, csak szezonok és versenyszériák, melyek egy részére te magad nevezel be döntésed alapján, másokba pedig a teljesítményed alapján kaphatsz meghívást. Összességében progress, vagyis előrehaladás, mint olyan, nem sok van a játékban, hiszen bár megteheted, hogy a 125-ös gokartoktól indulva küzdöd fel magad a különféle túraautó-szériákon át az LMP1-es prototípusokig, valójában már a karriered elején eldöntheted, melyik autósport-diszciplínával szeretnéd kezdeni, sőt, ha meggondolnád magad, több karriert is futtathatsz egymással párhuzamosan. A szavatosság adott, efelől ne legyenek kétségeid, csupán arról van szó, hogy nincs semmiféle átfogó cél (a megnyitható trófeákat és érmeket leszámítva), amely megteremtené a kohéziót az egyes versenyhétvégék és szezonok között. Ha tehát GT- vagy Forza-szintű karrierre számítasz, akkor mindenképpen csalódni fogsz - még akkor is, ha bőven van mi kárpótoljon cserébe.

Lehet persze más szemszögből is vizsgálni a dolgot - sőt, érdemes is, hiszen ha úgy nézzük, a Project CARS sandbox-megközelítése tökéletesen megágyaz annak a fantasztikus autósport-élménynek, amit a Slightly Mad játéka tartogat, hiszen a nyitottság egyben óriási testreszabhatósággal is párosul. Ez igaz mind a funkcionalitásra, mind pedig a pályán történő dolgokra, hiszen éppúgy saját szájízedre formálhatod a HUD elrendezését, a kameraállásokat és a különféle vizuális effektusokat, mint a versenyek hosszát, az ellenfelek erősségét, az időjárási körülményeket (lásd lentebb), vagy a különféle vezetési segítségeket, akár minden egyes verseny, időmérő vagy szabadedzés előtt. Külön dícséret jár azért, hogy a kontrollerrel kapcsolatosan is rendkívül aprólékos beállítási lehetőségek vannak, hiszen bár a Project CARS a műfajbeli társaihoz hasonlóan kormánnyal teljesedik ki, a hagyományos irányítóval próbálkozók is megkapják az esélyt arra, hogy valóban számukra kényelmes és ideális legyen a kezelés.

ALKONYODIK, VIHAR KÖZELEG

Amíg a GT vagy a Forza szériában csak korlátozott formában, vagy egyáltalán nem találkozhatunk változó körülményekkel, addig a Project CARS esetében ez alapszolgáltatásnak számít. Legyen szó bármelyik pályáról, a napszak és az időjárás minden esetben beállítható, beleértve az átmeneteket, illetve azok gyorsaságát is - ezzel a funkcióval a hosszú távú versenyeket különösen izgalmassá tehetjük. A látvány tekintetében különleges körülmények esetében nyújtja a legtöbbet a Project CARS: vakító naplementében, vagy éppen tomboló viharban versenyezni óriási élmény.

Hogy mire vágyik még egy magára valamit is adó autósportrajongó? Természetesen versenypályákra, méghozzá minél többre és minél híresebbekre, a Project CARS pedig ilyen szempontból pazarul teljesít, a felhozatal ugyanis szintén jobb, mint eddig bármelyik konzolos címben. Miután egy kattintás után megnézhetitek őket, ezért nem is kezdenék felsorolásba - legyen elég annyi, hogy ennél sokkal többet aligha kívánhatnánk, extraként ráadásul kaptunk egy-egy igen hosszú "utcai" szakaszt is a kaliforniai tengerparton, illetve a francia Riviérán is.

Minden adott tehát ahhoz, hogy a benzingőz szerelmesei a fotelből is aktívan élvezhessék imádatuk legfőbb tárgyát - nagy kár, hogy maradéktalanul aligha lesz rá képes bárki is. Hiába kiváló szimulátor ugyanis a Project CARS, sajnos nem csak videojátékként középszerű emellé, de a megvalósítás tekintetében is bőven hagy kívánnivalót maga után, méghozzá több területen is. Engem személy szerint a mesterséges intelligencia viselkedése zavart leginkább, úgy érzem ugyanis, hogy az ellenfelek nem tisztelik kellően az ideális íven elfoglalt pozíciónkat, és akár kigyorsítás közben is képesek kiforgatni bennünket, úgy húzódva a pálya szélére, mintha mi ott se lennénk - örök problémája ez a műfajnak, de úgy érzem, láttunk már azért ennél jobbat az AI terén más címekben. A jól hangzó 1080p / 60FPS értékek sem mondhatóak sajnos stabilnak, mert bár normál körülmények között általában tükörsimán futnak a dolgok, egy komolyabb viharban, vagy éppen 30 fő feletti mezőnyben már előjöhetnek framerate-problémák, mely az erre fogékonyakat zavarhatja. A csiszolatlanságot azonban nem is feltétlenül ezen tényezők példázzák, hanem a különféle bugok. A rengeteg csúszás után is voltak olyan vélemények, miszerint a játéknak még mindig nem lett volna szabad megjelennie ilyen formában, és ha a hibákat nézzük, akkor talán van is benne igazság, a lehető legkülönfélébb helyeken képesek ugyanis felbukkanni a bogárkák, legyen szó a hangokról, a boxutcában zajló dolgokról, a menük viselkedéséről, vagy konkrét funkciókról, melyek különösebb előjel nélkül képesek elromlani. Ami pozitív, hogy a Slightly Mad dolgozik a javításokon, így hosszú távon biztosan egy még profibb produktumot kapunk majd, ám sajnálatos módon bőven akad javítanivaló a játékban - a profi szimuláció mellett különösen kontrasztos ez a fajta csiszolatlanság.

"Hosszú táv" - a modern videojátékok egyik kétes megítélésű sajátossága, hogy már időbeliséggel is bírnak, ez pedig a Project CARS-ra is igaz, egészen biztosak lehetünk benne ugyanis, hogy aki 3 hónap múlva ül majd le a Slightly Mad autóversenye elé, az érezhetően egy jobb játékot kap majd, mint aki a premiervásárlás mellett döntött (és azért ne feledjük: egy közösségi finanszírozással megvalósított projektről beszélünk). Hogy ennek aztán milyen is az üzenete, az már egy más téma, annak azonban örülhetünk, hogy már a kiindulási pont is nagyon jó, a játék lényegi része pedig túlzás nélkül kiemelkedő - ha neked ez számít a nap végén, akkor nincs más dolgod, mint kormányt ragadni, és élvezni.

A Project CARS új szintre emeli konzolokon a realisztikus autóversenyzést, fantasztikus pályafelhozatallal és változatos járművekkel kiszolgálva az autósportok szerelmeseit, mind a szimulációt, mint pedig az élmény egészét tekintve. Nyitott, kötetlen, és kissé céltalan megközelítése miatt inkább nevezhető programnak, mint videojátéknak, és csiszolatlanságából adódó hibái is meggátolják abban, hogy az összképet tekintve kiemelkedőnek mondhassuk, ha azonban úgy érzed, fogékony lennél az ilyesmire, akkor ne legyenek kétségeid: a Project CARS neked szól, és nem érdemes kimaradni belőle.