Plants vs Zombies Garden Warfare 2Teszt

Valahol rendkívül szomorú, hogy mennyire gyorsan elfelejtette a játékos közönség a két éve megjelent Garden Warfare-t, hiszen a PopCap első multiplayer shooter próbálkozása meglepően tartalmas, jól összerakott és mindenek felett rendkívül vicces kis játék volt. Talán túlságosan is, úgy látszik ez az a mezőny, ahol csak komor kommandósoknak és klónozott rohamosztagosoknak terem babér. És valószínűleg ez a sors vár a most megjelent második részre is és újra, egyáltalán nem azért, mert egy rossz játékot kaptunk. Mondom, szomorú dolog ez.

A PopCap lényegében ott folytatja a Garden Warfare 2-vel, ahol az első részt abbahagyták, viszont menet közben, hallgatva a kritikákra itt-ott finomítottak a recepten és mellékesen még jobban csurig tömték tartalommal. A zombik nyertek, a növényeknek kell innentől támadniuk, amit továbbra is parázs többszereplős csatákban fognak lerendezni, egy tucat különböző helyszínen. A régi stáb visszatér, azonban mindkét oldal kapott három-három új karaktert, ami azt jelenti, hogy az összeszedhető variánsokkal együtt valahol a százas zóna környékére kerül a játszható karakterek száma - és ugye ezek olyan változatok, melyek más és más fegyvert és képességeket használnak, még erre kerülnek rá a különböző vizuális kiegészítők és akkor még bele se néztünk az egyes karakterek fejlesztésébe. Röviden: változatosságból csillagos ötös.

Az új karakterek pedig nem csak a létszámot növelik, hanem határozottan hatásosak is - egyik-másik talán egy kicsit túlságosan is. A növényeknél Rose célkövető lövésekkel, időlassítással és az ellenfelet kecskévé változtató varázslattal rendelkezik, Citron lézersugara mellé energiapáncélt tud felhúzni, vagy gömbbé változva surranhat el, Kernel Corn pedig viszonylagos sérülékenységét ellensúlyozva durván tud sebezni dupla kukoricaágyújával. Zombi oldalon megjelenik Superbrainz, aki bár alapvetően közelharc specialista, de néhány támadásával távolra is veszélyt jelenthet, Captain Deadbeard, aki távolra is tud lőni, de szükség esetén robbanó hordóba is bújhat, valamint személyes kedvencem: az Imp. Ő az, aki alapból fél életerővel harcol (és két akkora géppisztollyal, mint ő maga), de időnként le tud hívni egy mechát - helló, Titanfall! - amivel aztán durván oda tud durrantani. Mellettük a régi stáb is kapott kisebb-nagyobb frissítéseket, szóval még akkor is lehet egy kicsit tanulni őket, ha az előbbi részt már rongyosra játszotta az ember.

A játék gerince továbbra is a multiplayer csatározás több különböző, csapatalapú játékmódban. Itt vannak a régi ismerősök, a Team Vanquish, a Gnome Bomb, vagy a bemelegítő Welcome Mat, viszonylagos újdonságként pedig ki lehet próbálni a Turf Takeovert, mely igazából a korábbi rész Gardens & Graveyards, illetve Herbal Assault módjainak keveréke. A lényeg: akár csapatos lövöldözésre, akár valami konkrét céllal játszódó módra vágysz, itt tuti lesz valami, amibe belefoghatsz. Az első részhez hasonlóan azok is kapnak valamit, akik kooperatív játékra vágynak, a Garden Ops mellé odacsapódott a Graveyard Ops, melyek lényege ugyanaz: maximum négy játékosnak kell tíz egyre erősebb ellenfelekkel támadó körön keresztül védekeznie. Természetesen bár barátokkal a legjobb a játék, nem kötelező velük nekikezdenünk, a Solo Ops módban egyedül, három AI társsal is játszhatunk.

És míg az első részben itt véget értek a lehetőségek, a Garden Warfare 2-be végre egy egész méretes egyjátékos kampány is elindítható - sőt, kapásból kettő is, egy a növényeknél és egy a zombiknál. Méretesnek méretes, bár azért nem kell egy Call of Duty komolyságra gondolni, lényegében apróbb feladatok és néhány Solo Ops rész váltogatja egymást, viszont amit veszít változatosságban, azt bőven visszahozza humorban, nincs olyan párbeszéd, nincs olyan helyzet, mikor ne lenne valami vicces dolog a képernyőn. Ha pedig ez nem elég, ott van a Backyard Battleground, ami lényegében a főmenüt váltotta fel, egy méretes hub, melynek két oldalán ott van a zombik és a növények bázisa, középen pedig folyamatos harcok zajlanak. Ez azt jelenti, hogy úgy is csatázhatunk, ha nem is lépünk be valamelyik játékmódba: tökéletes néhány percnyi kikapcsolódáshoz.

Szóval tartalom szempontjából nincs gond és a fejlesztők szépen kidobták a játékmenet felesleges, vagy zavaró részeit is. A fejlődés végre nincs különböző feladatokhoz kötve (bár vannak questek, azok mindössze az XP szorzókat növelik és teljesen opcionálisak), a kampány miatt az érmék is gyorsabban gyűlnek, de még talán az online meccsek alatt is többet kapunk, ami azt jelenti, hogy gyorsabb ütemben lehet nyitogatni az új karaktereket, tárgyakat vagy dizájnokat tartalmazó matrica csomagokat. A csaták dinamikáján is javítottak, picit gyorsabb lett az egész, de viszonylag egyszerűen átláthatók, mellé pedig meglepően méretes pályákat kapunk, melyek legtöbbjében lesz valami különlegesség. Van olyan, ahol teleportok választják el az egyes területeket, de olyan is, ahol helyszínenként változik a gravitáció.

Technikai oldalról az előddel se volt probléma, de ez a rész egész egyszerűen állati jól fest. Nem egyszerűen szép és részletes, de teli van vizuális gegekkel, tényleg percekig lehet akár a különböző kinézeteken nevetni, mozgásban meg még a vesztes meccseknél is folyamatos vigyor van az ember arcán. Az egész nagyon színes, nagyon vidám, nagyon idétlen. Ráadásul az egész… nincs rá jobb szó, teljesnek érződik. Nem kell kifogásokat keresni, hogy miért hiányzik ez vagy az belőle, nem kell azzal kezdeni, hogy milyen DLC-k jönnek, nem kell azonnal szezonbérletet váltani, a Garden Warfare 2 egy befektetéssel képes brutális tartalmat a képünkbe tolni - sajnos egyre ritkább ez AAA földön…

Mindazonáltal akad benne néhány kisebb-nagyobb probléma is. A legfontosabb és legzavaróbb: a játék jelenleg eléggé félrebalanszolt, amit nyilvánvalóan ki is használnak a játékosok. Arról van szó, hogy az új Rose karakter túlontúl erős lett, ami azt jelenti, hogy egyes meccseknél egyszer csak azt vesszük észre, hogy a növény oldalon mindenki erre a karakterre vált és onnantól a zombiknak kapáltak, rendkívül nehéz őket kivédeni. A PopCap ígéretet tett ennek kijavítására, de egyelőre meg kell próbálnunk együtt élni a problémával. A másik ami engem zavart az furcsa mód a menük hiánya: a játék minden egyes opcióját ugyanis a bázisok különböző pontjain érjük el. Ez elsőre tök jó móka, fel lehet fedezni a helyszíneket, azonban mikor hozzászoktunk, akkor zavaróvá válik, hogy egy szimpla „kinyitok két matrica csomagot, felszerelem a karaktereket, elindítok egy multi meccset” folyamat nem három kattintás, hanem egy adag járkálással és töltögetéssel jár.

A Garden Warfare 2 tehát nem lett tökéletes, de még így is egy rendkívül kellemes játék lett. A tartalom bőséges, a látvány lenyűgöző, a hangulat vicces - nem sok multiplayer shooter mondhatja el ezt mostanában magáról. Adjunk egy kis időt, hogy a gyermekbetegségeket kijavíthassák, ha pedig az megtörtént, akkor ez a játék lesz az, amit bátran ajánlok majd a hozzám hasonló „nem túl hardcore” multiplayer shooter kedvelőknek.