AlienationTeszt

Milyen az, amikor a Diablo keveredik a Dead Nation stílusával és a Destiny esztétikájával? Erre a finnek adnak most frappáns választ. A PS4 exkluzív Alienation bombasztikus twin-stick akcióval és heves coop küzdelmekkel várja az ARPG és a sci-fi rajongókat. De vajon elég az árkád tapasztalat és egy közkedvelt zsáner a mennybemenetelhez? Teszteltük a Housemarque legújabb adrenalin bombáját!

Úgy látszik, a Destiny népszerűsége (minden problémája ellenére is) töretlen, hatása pedig kezd legyűrűzni más stíluselemekkel tarkított játékokba. A sci-fi FPS-be oltott Diablo most egy olyan programban ölt testet, amely visszatér az ARPG-k klasszikus nézetéhez, az egészet pedig megbolondítja egy kétkaros vezérlésű akciójáték szabályrendszerével. A lövöldözős anyagokat mesteri szinten kezelő finnek ezúttal sem nyúltak mellé, az Alienation játékmenetében ugyanis mindent megtalálni, ami azonnali függőséget okoz az óvatlanok számára.

Az Alienation mechanikailag nagyon hasonlít a Dead Nation-re (Ehm, elvégre szellemi örökösök, vagy mifene…), azaz egyik analóg karral megyünk előre, jönnek az ellenfél hadak, a másik analóg karral pedig célzunk, és közben húzzuk a ravaszt. Egy másodperc leforgása alatt akár 5-10 ellenfél is halálhörgéssel nyugtázza a vesztét, de nincs idő pihenni, mert egy sarokkal odébb dupla létszámban jönnek a randaságok. Persze nem véletlen a Diablo-Destiny párhuzam, ugyanis loot is van, nem is kevés.

A négy féle kategóriába tartozó fegyverek (SMG, másodlagos, heavy és kiegészítő) a szokásos ritkasági osztályzás szerint hullnak az ölünkbe. Alapanyagokra bontva őket, a további, magasabb kategóriájú fegyvereken eszközölhetünk statisztikai újraelosztást. (Pl. hátha picit jobb lesz a sebzés, vagy nagyobb lesz a tár, mint korábban.) A különböző statokat a menet közben összeszedett orbokkal is durvíthatjuk, mégis, az első végigjátszás során egy frissen hullott ,magasabb szintű fegyverrel általában többre megyünk majd, mint egy nudlibb cucc tupírozásával. A három kaszthoz tartozó speckó képességek mellett a vetődés és a közelharci csapás is fontos szerepet kap a játékban - ezek segítségével tudunk hamar kimenekülni a szorult helyzetekből. Abból pedig sok lesz, mert az idegenek létszáma már a meglehetősen sablonos sztori elején is azt a bizonyos "orosz hadsereget" idézi...

A kaland Földünk több vidékén és az inváziós Xeno seregek nevezetes állomásain is keresztülível, az igazi bogárirtás azonban csak akkor kezdődik, ha ketten-hárman csatlakoznak hozzánk. A drop in/out kooperatív játékmód az Alienation sava borsa, ahol a seregek menedzselésén túl a társak segítése, a random eventek/véletlenszerű események leküzdése, és a fokozott lootolás (pl. a respawn állomások szétlövésével) jelenti az igazi szórakozást.

Persze egy jól képzett társaság magasabb nehézségi szinten is nekivág a csatáknak, és nekik van igazuk - az Alienation így mutatja ki igazán a foga fehérjét. Sőt, a becsatlakozás lehetőségét akkor is érdemes aktiválni, ha a haverok nem érnek rá egy kis lövöldözésre, mert egy két lengyel-német-kanadai komával máris izgalmasabb és intenzívebb lesz az élmény. Kár, hogy amúgy idővel el tud laposodni a móka, és némi idő után rutinszerű (valamint picikét száraz) lesz a játékélmény. Amint kiismerjük a szörnyeket, a támadási mintákat, a fegyvereket, a fix térképeket - utána már csak a közepesen izgalmas lootolás viszi majd előre az osztagot.

A Resogun fejlesztőitől maximális látványt várunk, ami félig-meddig igaz a játékra. Stílusban nem túl erős az Alienation, a hátterek elég sablonosak (még a Halo-tól is kölcsönöznek az északi tesók), de amikor minden robban és szikrázik, nos, olyankor elég intenzív és parádés tud lenni az összkép. (Ghz kollégának egy ilyen fokozott pillanatban még a PS4-e is megadta magát, a cikkíró nem találkozott hasonló hibával.) A zene és a szinkronhangok a „szódával, meg némi alien vérrel elmennek” kategóriába tartoznak, az intuitív újratöltési mechanikát viszont ténylegesen hangsúlyosabbá teszik a kontrollerből megszólaló fegyverzörejek. Apropó, a játék hangkeverése szuper - egy 5.1-es rendszernél csak úgy dörög-morog a nagyszoba, a szomszédok pedig készíthetik az alusapkát, mert a fal másik oldaláról tényleg úgy érezhetik, az inváziós seregek már a spájzban vannak!

Hiánypótlónak éppen nem lehet nevezni az Alienationt, mivel egy olyan zsánert választott magának, ami konzolon is egyre népszerűbb. Az árkádos lövöldözés házasítása az ARPG stílusjegyekkel viszont ténylegesen innovatív megoldás. A relatíve rövid kampány (kb. 3-4 óra alatt ledarálható a 20 pálya) pedig ellensúlyozható azzal, hogy több karaktert is elbír a kaland, arról nem is beszélve, hogy a végigjátszás után szintet lépő világgal kezdődik a vérbeli, őrült kacagásba torkolló mókázás. A Helldivershez képest mindenképp előrelépés az anyag, de sajnos egy picit több egyéniséggel, jobb sztorival, hosszabb távon is változatosabb játékdesignnal erősebb lenne az értékelésünk is. Amíg a Destiny-t vagy a Diablót hosszú hónapokig nyúzza az ember, addig az Alienation maximum egy hónap után már ki fog fáradni a legkitartóbb űrgárdistáknál is. De ez talán nem is olyan kardinális probléma egy húsz Euróért letölthető játéknál…