Total War: WarhammerTeszt

Remélem senkinek sem kell bemutatni a két felet: az egyik oldalon a játékvilág leglátványosabb történelmi stratégia sorozata, a másikon pedig az egyik legnépszerűbb univerzum, ami a science-fantasy levegőjét valaha is szívta. A fúzió ötlete annyira kézenfekvő, hogy tulajdonképpen az az eretnekség, hogy erre máig várni kellett. Persze ötletekkel könnyű előállni, a valódi érdem annak kivitelezésében rejlik.

Kezdjük a kampánnyal. Négy plusz egy faj áll rendelkezésre, hogy megalomán hajlamainkat kiéljük. Az Empire képviseli az emberiséget, és egyben az arany középutat: rendelkeznek mindennel, ami egy világhódító hadjárathoz szükségeltetik, ám semmiben sem nevezhetőek kiemelkedőnek. Ha csak nem soroljuk ide a diplomáciai készséget, ami a korábbi Total War-ok többségében aligha volt fegyvertény. Itt azonban komoly pénzügyi és hadászati előnyt jelent, ha hajlandóak vagyunk tárgyalóasztalhoz ülni másokkal. Kellemes meglepetés, hogy a mesterséges intelligencia rendszeresen áll elő magától is értékelhető (!) ajánlatokkal. Legyen szó szövetségről, kereskedelmi egyezségről, vagy erőszakkal kikényszerített békejobbról, nem hogy ésszerűen állnak elő ezekkel a javaslatokkal, de pénzügyi helyzetüktől függően pénzt sem restek bedobni az alkuba. Mindez kardinális jövedelmi forrást biztosít, amit a békésebb Total War játékosok minden bizonnyal üdvözölni fognak. Ebben egyik legjobb partner a törpék frakciója, akik a klasszikus mágia, a lovasság (és az ehhez szükséges testmagasság) hiányát robusztus páncélokkal, élen járó technológiai vívmányaikkal, valamint híresen szolid fegyelmükkel kompenzálják. Nemezisük, az orkok… nos, azok orkok. Ostobák, fegyelmezetlenek, agresszívak, népesedési politikájuk pedig pont annyira primitív, amennyire azt erős vonásokkal megvert ábrázatuk sugallja. Olyannyira a háborúnak élnek, hogy annak hiányában (jobb híján) egymás arcát faragják újra túlméretezett fegyvereikkel. És ha ez nem lenne elég: szükség esetén trollokat, vagy hatalmas óriásokat is bevetnek a siker érdekében. Már önmagában ez a szerelmi háromszög leteszi a konfliktus alapjait, azonban mindezen kever egyet a vámpír grófság, a maga élőhalottjaival, és egyéb istenkáromló teremtményeikkel, akik az életet nemes egyszerűséggel a világ rákfenéjének aposztrofálnak. Ennek ellenére velük sem lehetetlen a társas élet, ám az életről és halálról alkotott egyedi értelmezésük hosszútávú együttműködést egyik fajnak sem garantál. Mágiában kifejezetten erősek, természetükből fakadóan moráljuk nincs, csaták után pedig annak emberáldozatainak függvényében képesek megtépázott soraikat a halottakkal befoltozni. Azonban az igazi rosszfiúk még hátra vannak: a káosz harcosai. Nehéz lenne őket röviden összefoglalni, úgyhogy legyen elég annyi, hogy őket mindenki utálja, és ők is utálnak mindenkit. Lételemük a pusztulás, szenvedés, halál, és hát igen, a káosz. Működésre leginkább a barbár hordákhoz hasonlítanak, akik északról ömlenek ebbe a véres turmixgépbe, hogy válogatás nélkül öljenek halomra mindenkit, akik nem osztják az amúgy igencsak torz értékrendjüket. Külön érdekesség, hogy tesztalanyunk esetében a való életben sem rajonganak érte: mint játszható felet, ingyen csak azok kapták meg, akik május harmincadika előtt a vásárlás mellett döntöttek. És bár nagy port kavart a döntés, nyugodtan mondhatom, hogy nélkülük is jól megvan a játék: ez inkább egy plusz a korán vásárlóknak, mintsem mínusz a többieknek.

És ezek nem csak kozmetikai különbségek. Mind a térképen, mind a csatákban számottevő a különbség faj és faj, egység és egység között. A repertoár pedig hatalmas, csak arról oldalakat lehetne regélni. De nem fogok, hanem rátérek a mechanikai sajátosságokra. A térképes szegmens sokat örökölt a Rome 2-től, azonban nagy általánosságban egyszerűbb lett. Maradt a provinciális tagolás, az építkezés kevesebb opciót tartogat, viszont ebből következik az is, hogy könnyebben átlátható. Személy szerint nem bánom a döntést, mert ennek köszönhetően a körökre osztott rendszer is sokkal gyorsabban pörög (arról nem is beszélve, hogy az AI is mérhetően kevesebbet gondolkodik a korábbiakhoz képest). A városok és provinciák kezelése helyett a lordok, hősök, illetve a hozzájuk csatolt seregek mozgatása vette át a főszerepet. Az előző Total War-októl eltérően itt rejtőzik egy igen kellemes meglepetés: MINDEN szereplő - akiket opcionálisan haderőinkhez is csatlakoztathatunk - tiszteletét teszi a csatatéren. És ezek mindegyike magában hordoz némi RPG potenciált is: fejlődési fákkal rendelkeznek, felszereléseket aggathatunk rájuk, passzív bónuszokat adhatunk, illetve kapnak is attól függően, hogy miket éltek át. Vagyis ahol egyik kézzel elvettek, ott a másikkal adtak. Belpolitika csak alapszinten működik, és az is kizárólag embereknél és törpéknél, viszont ha emlékeztek arra, hogy a Rome 2-ben ez milyen túlbonyolított és rossz rendszer volt, akkor a mostani lenyesett verziója még inkább mondható pozitívumnak, mint hiányosságnak. Rendszeresen kapunk küldetéseket, és bár ezek közül néha akadnak lehetetlenül távoli célkitűzések, mentségükre szóljon, hogy az értük járó jutalom nem olyan mértékű, ami miatt érdemes lenne bosszankodni. Egy fakultatív program, ha épp nincs jobb dolgunk. Természetesen váratlan események, döntéshelyzetek is felütik a fejüket, de messze nem olyan horderejűek, mint azt eddig megszokhattuk. A már emlegetett diplomácia már nem csak alibiből van, rajta keresztül drasztikusan növelhetjük esélyeinket, főleg azokban a gondterhes időkben, amikor a káosz szülötteinek, vagy épp a zöldbőrűeknek portyázni támad kedve.

Azonban a Total War: Warhammer leghangsúlyosabb eleme a harc. Persze sosem volt elhanyagolható komponens, grandiózus mivolta pedig lényegében a sorozat védjegye. Ezzel szemmel láthatóan a Creative Assembly is tisztában van, hiszen ez az az aspektus, amiben nem hogy erős, de páratlan az egész piacon. Kezdjük azzal, hogy a Rome 2 botrányos debütálásának okait szinte maradéktalanul kigyomlálták. Medium beállításokkal (de nagy sereggel, néhány extra grafikai opcióval) hozta 25-30 fps-t egy HD 7790+Phenom II, már öregedőnek számító konfigurációval. Ez bizony nagy előrelépés, de ami ennél is fontosabb, hogy teljesen korrekt performansz a műfajban. Az AI az ostromok kivételével remekül vizsgázott: jól manőverezik, könyörtelenül oldalba és hátba támad, amint a legapróbb esélyét is látja a kivitelezésnek. És miután az összecsapások is gyorsabbak, olykor elég egy pillanatra elbambulni, hogy megtörténjen a baj. A hősök, valamint azok képességei, plusz a mágia léte friss vért pumpál az amúgy már megfáradt rendszerbe, nem utolsósorban pedig vizuálisan egy izgalmas és új módját kínálja a védekezéshez és támadáshoz egyaránt. Persze az egyensúlyon még van mit csiszolni, de miután több tucat varázslatról van szó, a kezdetek-kezdetén nem tartom fairnek ezt felróni neki. Azt annál inkább, hogy a már ősidők óta elérhető formációk, illetve egyes egységek speciális képességei egy az egyben hiányoznak. Gyanítom ez az az ár, amit a mágiáért és a sokszínűbb seregekért kellett fizetnünk. Összegészében én mégis úgy érzem, hogy nem rossz üzlet, valamint az új játékosoknak is barátságosabb közeget teremt. Ahogy azt már pedzegettem, az egységek száma és egyedisége letaglózó. Farkason lovagló (farkaló?) orkok, pókokat nyergelő goblinok, óriások, trollok, denevérek, lidércek, törp tüzérség számos kaliberrel, gőztank, repülő, vagy épp röpképtelen griffek, vámpírok, sárkány ogrék, mérgező káosz óriásfarkasok… van itt minden, mint egy nagyon vidéki búcsúban! 20 óra alapján írom ezeket, és még mindig nem láttam az összeset, kiismerni őket pedig végképp nem sikerült. A 4+1 egyedi kampány mellett több tucat előre koreografált csata játszható le (mint anno a történelmiek, csak nagyobb mennyiségben), a skirmishben pedig ennél is több pálya áll rendelkezésre. A társasági embereknek a kampány (akár kooperatívban is) és a gyors harc lehetősége egyaránt adott. Ergo a tartalom miatt nem érheti szó a ház elejét.

Vannak apróságok, melyek zömét modokkal orvosolni lehet - ami nem mellesleg pofonegyszerű a Steam Workshop korszakában. Ilyen például a szabály, ami fajonként korlátozza az elfoglalható városok típusát. Vagy ha a balansszal vagy elégedetlen, akkor csak annyit mondok, hogy Radious. A közösség már most nagyszerű modokat alkotott, azonban azon vélhetően semmi sem fog változtatni, ami a keményvonalas Total War rajongók szemét a legjobban csípi: sok mechanika leegyszerűsödött. Eltekintve a tesztalanytól a legtöbb esetben egyet is értek ezekkel a szólamokkal, ugyanis a PC mindig is az összetett játékok mentsvára volt, ami általában a háta közepére sem kívánja a trendi „áramvonalasítást”. Most azonban nem állok be a sorba. Annak ellenére, hogy néhol valóban veszített stratégiai, illetve taktikai mélységéből, nálam az év stratégiája, instant kedvenc Warhammer-je, és nem utolsósorban a Medieval 2 óta a leginkább szórakoztató Total War-ja. A násznép a Dark Omen óta erre várt, hát Sigmar áldja a boldog párt!