„Inkább adok egy linket egy kalózoldalra, ahonnan letölthető a játékom.” - írta nemrég egy indie fejlesztő, ami azért nem egy olyan mondat, melyet gyakran olvasnánk tőlük. Persze ez így csak egy része a történetnek, nagyon fontos a szövegkörnyezet is: a fenti mondatot a(z egyébként igen népszerű és mind a kritikusok, mind a játékosok által elismert) Defender's Quest készítője írta egy blogbejegyzésben, ahol megpróbálta elmagyarázni, hogy számukra - azaz az apróbb, „indie” fejlesztők számára - miért jobb lehetőség még az is, ha lekalózkodják a játékukat mint az, ha a G2A-n veszik meg.
Arról a G2A-ról, mely tíz esetből egyszer biztos felbukkan böngészés közben egy kósza bannerben, amelyik arcpirító összegeket hajlandó youtubereknek fizetni a promócióért (bár az utóbbi idők botrányai miatt ezt egyre kevesebben fogadják el) és amelyik azzal lett híres és népszerű, hogy már-már pofátlanul olcsón lehet náluk játékokat beszerezni. És az, melyről egyre több eléggé vészterhes információ derült ki az utóbbi időkben…
De kezdjük az elejéről, nézzük meg, mi is ez az oldal! A definíció viszonylag egyszerű: piactér játék kulcsokhoz és egyéb digitális dolgokhoz - nagyjából egy Ebay steam kódokhoz. És ez önmagában az, mely alapvetően megkülönbözteti nagyjából az összes többi online bolttól, hiszen míg mondjuk a GoG egyenként leszerződik a fejlesztővel / kiadóval és az eladás után meghatározott osztalékot biztosít (70/30 arányban egyébként), vagy míg a GreenManGaming tőlük veszi a Steam kulcsokat (és például akciós ár esetén a saját jutalékát nyesi), addig a G2A teljesen kihagyja ezeket a lépéseket, itt felhasználó üzletel felhasználóval. És alapvetően ezzel nem is lenne nagy probléma, hiszen nagyon sokszor előfordul olyan, hogy birtokunkba kerül egy Steam kulcs (például egy Humble Bundle csomagból), melyre nincs szükségünk és elajándékozás helyett megpróbáljuk egy minimális haszonnal eladni. A probléma ott van, hogy a szinte nem létező szabályozás, valamint a cég látszólagos nemtörődömsége miatt az oldal szép lassan a tolvajok, de legalábbis nepperek melegágya lett. Tolvajok? Nepperek? Veszélyben vagyok akkor? Nos, ez a furcsa csavar a dologban, ugyanis a vásárló nem feltétlenül károsul - ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene tudnunk a bajokról.
Az egész egy Steam kóddal kezdődik. Érdemes tudni, hogy míg a Steamen történő vásárlásokért a Valve szintén jutalékot szed be (itt is 70/30 arányban), a Steamworksön keresztül elkészült kódok lényegében ingyenesen kerülnek a fejlesztő / kiadó kezébe, ezeket ők utána el tudják adni máshol (ilyen például a fenti GMG, vagy Humble), árulhatják a saját oldalukon vagy akár oda is adhatják például promócióként vagy tesztelőknek. Ez az, amit viszonylag könnyedén tudnak egyesek kihasználni. Kell a dologhoz egy vagy több lopott hitelkártya adat - ezeket jellemzően az internet elrejtett sarkaiban, a darkneten szerzik be. Van tehát egy hitelkártyád, van rajta valamennyi pénz, amit neked valahogy kifehérítve kell megszerezned, elmész tehát egy vagy több népszerű indie fejlesztő weboldalára és jelentős mennyiségű kulcsot veszel, melyeket azonnal, jelentősen olcsóbban fel is pakolsz a G2A-ra, ahol éppen azért, mert nagy az árkülönbség, természetesen gyorsan meg is veszik. Ha mindezt a saját pénzeddel csinálnád, akkor elég rossz üzletet csinálnál, hiszen veszteséggel adnád el az árut - viszont mivel a pénz másé, így az eladás utáni haszon száz százalékban a te nyereséged és ami a legszebb: alapvetően tiszta a pénz.
Kövessük viszont vissza picit a pénz útját és látjuk, hogy a fenti megoldással a lopott összeg a fejlesztő számláján parkol. Nyilván ekkor már az adott kártya tulajdonosa is észreveszi, hogy valaki jogtalanul költött helyette, így a bankjának segítségével elindít egy úgynevezett chargeback eljárást. Ezt tipikusan „card not present” tranzakcióknál használhatjuk, azaz jellemzően online bankkártyás fizetésnél, mikor a fizetés után nem azt az árut kapjuk amiért fizettünk, vagy (és esetünkben ez történik) észrevettük, hogy jogosulatlanul vontak le pénzt a számlánkról, akkor azt a banknak köteles megvizsgálnia és a követelést visszaterhelni az eladóra. Ráadásul a chargeback nem csak annyit tesz, hogy a kifizetett összeget visszaveszik, általában a bank eljárási költségeit is az eladónak kell kifizetnie, sőt bizonyos esetekben még az online bankkártyás fizetési lehetőséget is megvonhatják.
És itt válik az egész már-már tragikomikussá, hiszen nézzük meg az ügylet szereplőit! Van egyszer a tudatlan ember, akinek ellopták a kártyaadatait, ő az ügy végén nullán van, nem vesztett, nem nyert semmit. Van a tolvaj, aki viszont jelentős összegre tehetett szert, hiszen a G2A eladások olyan 90 %-a nála landol. A másik 10% pedig a G2A-nál, ami így szintén haszonra tesz szert. Van a G2A-n vásárló, másik tudatlan ember, aki (látszólag) nyert az ügyön, hiszen mondjuk féláron vette meg azt, amit akart. És a sor végén ott van a vétlen fejlesztő, akitől nem csak „elloptak” x értékű kulcsot, neki ez x+y% veszteséget jelent a chargeback költségei miatt. És jelen esetben nem dollárszázmilliókat mozgató nagy kiadókról beszélünk, hanem olyan emberekről, csapatokról, akiknek azért elég fájdalmas tud lenni egy-egy ilyen, néha több százezer dollárra rúgó csapás.
Felmerül a kérdés: miért nem tesznek valamit? Ennek két oka van. Egyrészt relatíve nehéz visszanyomozni, hogy pontosan melyik kulcsok azok, melyeket jogtalanul vettek, itt azért nem az történik, hogy Petike nézegeti az Excel listát és minden kiadott kód után kihúz egy sort. Eben a legutóbbi időkig a G2A például nagyon nem akart partner lenni, látszólag jobban védte a sáros eladókat, mint a „meglopott” fejlesztőket. Másrészt, még ha meg is tudják a kulcsok listáját szerezni és technikailag lehetőségük is van visszavonni ezeket (erre például a Steam lehetőséget ad), úgy általában rajtuk csattan az ostor. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy volt már rá példa. Tavalyi év elején derült ki, hogy nagy mennyiségű Far Cry 4 kulcs került ki a G2A és Kinguin oldalakra egészen olcsón, melyeket lopott kártyaadatokkal vásároltak az Originen keresztül. A Ubisoft elkezdte ezeknek a kulcsoknak a visszavonását, azonban a net népe erre azonnal kitörő dühvel reagált és nem azon oldalak, azon személyek irányába, ahonnan és akiktől vették a kulcsokat, hanem a francia céget megcélozva. Az eredmény az lett, hogy a Ubisoft részben meghátrált és bár minden joguk meglett volna rá, a már felhasznált kulcsokat végül nem érvénytelenítették. És ez jól mutatja, hogy a vásárlói nemtörődömség és tudatlanságot használják ki ezek a nepperek: az átlag vásárló nem tudja és nem is érdekli, hogy a kulcs kitől van - olcsó és kész.
Oké, de akkor miért nem csapnak le a helyre a nagy kiadók? Azért, mert egy-egy ilyen esetet leszámítva ők a legritkább esetben sérülnek. Ennek egyik oka az, hogy ők azért jellemzően zárt rendszerben üzemelnek, a Steamet leszámítva az EA játékokat az Originen, a Blizzard játékokat a BattleNeten, a Ubi játékokat a Uplayen keresztül vesszük és aktiváljuk és ami nagyon fontos: jellemzően saját célra, azaz kód nem kerül ki a rendszerből. Másrészt ezeknek a cégeknek megvan a pénzük és lehetőségük arra, hogy az ilyen esetleges csalásokkal foglalkozó csapatokat foglalkoztassanak, ami hatékonyabb és egyszerűbb, mint a piacterekkel vesződni. Ráadásul ezen piacterek jellemzően olyan helyeken vannak bejegyezve, ahol a nemzetközi törvények a legritkább esetben tudnak érvényesülni - talán nem is véletlenül.
És még egy kérdés: akkor miért nem tesz valamit a G2A / Kinguin ez ellen? Ez a kérdés könnyen megválaszolható: mert brutális haszonra tesznek szert belőle. Nem véletlen az, hogy dacára annak, hogy ilyen esetekben mit kommunikálnak, egyik oldal sem próbálja leellenőrizni az eladót a kereskedés előtt. Személyesen kipróbáltam: egy nagyon egyszerű regisztrációs folyamatot követően lényegében két perc után már pakolhattam volna fel a kulcsokat. Az eladások után pedig jár nekik az összeg ~11 százaléka (plusz külön listázási és eladási díjak!), amiből igen jelentős summát lehet nagyon gyorsan összeszedni. És nyilvánvalóan ők is tudnak a lehetséges veszélyekről, miután minimum bicskanyitogató, hogy azt a vásárlói biztosítást, melyet mondjuk egy Ebay ingyen és bérmentve garantál, ők még külön pénzért árulnak. Mi a G2A Shield üzenete? „Tudjuk, hogy van esély arra, hogy visszavonják a lopott kulcsot, de ha fizettek nekünk valamennyit, akkor garantáljuk, hogy ilyen esetben visszakapjátok a pénzeteket.” Gyönyörű, nem? És persze az utóbbi idők botrányaira is kénytelenek voltak **reagálni**, bár nem feltétlen a legjobb módon: talán javíthat valamennyit az, hogy fejlesztők hozzáférhetnek az adatbázisukhoz, valamint szerződve velük a „legális” boltokhoz hasonlóan kaphatnak részesedést az eladásból, de látszólag még ezek se olyan lépések, melyek afelé irányulnának, hogy a saját üzletmenetüket megpróbálják kifehéríteni. Az is jelzésértékű, hogy bár a szabályzat szerint a többszörösen vétkező eladókat kitilthatják és lefoglalhatják a rendszerben lévő egyenlegüket (ezzel akár kártalanítva a Shield használókat), azt nem különösebben tiltják, még kevésbé ellenőrzik, hogy ugyanaz a felhasználó nem regisztrál-e újra két perc múlva egy másik néven.
Ez pedig azt jelenti, hogy az egyetlen szereplő, aki igazán tenni tud az ügy érdekében, azok mi, a játékosok, a vásárlók vagyunk. Pontosan tudom, hogy manapság azt mondani, hogy inkább vegyünk valamit drágábban, mennyire disszonáns lehet, pedig most tényleg nagyjából erről van szó. Persze nem szabad azt feltételezni, hogy minden, ezen az oldalon hirdető felhasználó valamilyen sötét üzletet kínál, nyilvánvalóan sokan vannak, akik mondjuk a videokártya mellé kapott kódtól akarnak megszabadulni - azonban az a minimum, hogy kicsit nyitva tartjuk a szemünket és ha valami egyrészt feltűnően olcsó, másrészt ugyanaz az ember nagy mennyiségben kínálja, akkor feltételezzük, hogy vaj van a füle mögött. Van rengeteg teljesen legálisan üzemelő online üzlet (ebben a cikkben is felsoroltunk néhányat), melyek viszonylag gyakran akcióznak, így valamennyi kutatással lehet, hogy ugyanolyan ajánlatokat fogunk ki, mint amiket találnánk a G2A-n. Viszont ezzel egyrészt legalább biztosak lehetünk abban, hogy nem kell „váltságdíjat” fizetnünk azért, hogy biztosan tiszta, nyugodtan használható kulcsot kapjunk, másrészt az is biztos, hogy a vásárlásunkkal a fejlesztőt és nem a feketepiacot támogattuk. Hogy megéri-e ez? Azt mindenkinek a saját lelkiismeretével kell lerendeznie - én bízok benne, hogy egyre többen a helyes lehetőséget fogják választani.