Batman: The Telltale Series - szezonzáróTeszt

Eleve elrendeltség, vagy másképpen predesztináció. Az idegen szavak gyűjteménye (nem szeretném idejekorán felbosszantani a kedves fórumozóinkat) gyorsan elmagyarázza nekünk a fogalmat - a predesztináció szerint cselekedeteinktől függetlenül van elrendelve, hogy üdvösség vagy kárhozat vár minket az út végén. Hogy miért pont egy Telltale játéknál kell ezzel előhozakodni? A kaliforniai csapat művei pontosan a választási lehetőségek, a következmények és a politikai pókhálók szövevényének illúziójára vannak felfűzve. Ám a pofátlan illúziót szétromboló, megkerülhetetlen eleve elrendeltség még soha nem fájt ennyire egy epizodikus kalandjáték esetében sem, mint a Batman: The Telltale Series-zel eltöltött órák után.

A program első epizódjáról írtunk korábban, így a szezonzárónkban már nem térünk ki a játékmechanikai apróságok összességére. Gyakorlatilag minden korábban felvezetett ötlet (erre lehet elolvasni előző tesztünket) végigér az ötrészes évad során, és legfeljebb csak az adott lehetőségek kivitelezésében vagy a történet alakulásában lesz változás; a puszta gombnyomkodásban, vagy nyomozgatásban nem sok variációt láthatunk majd. A történet eleve nagyon hangsúlyos része lett a Telltale Batman sorozatának - a szokásos módon inkább interaktív filmeknek tűnnek a kalandjáték alműfajához tartozó epizódok, mint sem tényleges adventure megjelenéseknek. Szerencsére nagyon erős írógárda állt össze az alternatív DC univerzum (rajz)filmszerű bemutatására. A forgatókönyvért felelős munkatársak ügyesen fokozzák a feszültséget, Bruce (és vele együtt Batman) pedig szó szerint pokoljáráson megy keresztül, amíg a megnyugtató (?) befejezéshez nem robog az öt felvonásra bontott színjáték. Hatalmas fegyvertény, hogy minden karaktert sikerült az eredeti jelleméhez hűen prezentálni, mindamellett nincs olyan figura ebben a noir-mesében, aki ne tartogatna meglepetéseket az ingujjában. Így ügyesen lavírozik a rendezés a Bat-univerzum kötelező, de már kicsit elcsépelt elemei, valamint a friss megoldások lehetőségei között. Az illúzió ezen a ponton még működőképes, sőt, egyes jeleneteket elemezve a Batman: TTS soha nem csúszik vissza a magas minőségi szintek büszke mezsgyéjéről. Van amikor nevetünk, máskor könnyekkel küszködünk, vagy csak szimplán gombóccal a gyomrunkban várjuk majd, hogy mi lesz az adott szituáció kimenetele.

A baj akkor kezdődik, mikor a fejezeteken végiglépdelve sok korábbi döntésünk még mikromenedzsment szinten sem kacsint vissza ránk. Oké, vannak helyzetek, amelyek alapvetően csavarnak egyet a dolgok menetén, de a végkicsengést csak nagyon minimálisan tudjuk befolyásolni, vagy még annyira sem. Mivel hiába zárja le az aktuális cselekményszálat az ötödik epizód, az utolsó öt perc természetesen cliffhangerbe torkollik, és sok-sok olyan döntésünket, vagy karakterekhez intézett gesztusunkat még csak előjelek formájában sem látjuk visszatükröződni, ami alapján meg tudnánk becsülni, hogy vajon jó, avagy rossz irányba tereltük az adott viszonyrendszer kimenetét. Sajnos egy tavalyi stílustársra kell hivatkoznunk, amely legalább a mellékszereplők helyét bepozícionálta a döntéseinkre alapozva. A Life is Strange utolsó fejezetére mindenki a helyére került, és bár a választások a főszálat semmilyen formában sem befolyásolták (Ha visszaemlékeztek a játék végén lehetett kettőt választani, oszt' jónapot!), a többi szereplő a tetteink által foglalta el a világban betöltött helyét. Az ötödik, City of Light epizód úgy ér véget, hogy a játék eszközt kovácsol a fáradalmainkból azért, hogy a következő évadban is érdekeltté tegyen bennünket. Az igazság az, hogy az ilyen húzásokat már egyre nehezebben veszi be az érett gamer gyomra…

És akkor a már említett eleve elrendeltségről nem is beszéltünk még. Az írók óriási hangsúlyt fektetnek az egyik ikonikus karakterre, és szinte ezüst tálcán kínálják a Reményt a tragédia kimenetelében. Jómagam konkrétan majd' az egész végigjátszást annak szenteltem, hogy ezt a virtuális barátot megmentsem. Ám hiába a megbocsájtás, hiába az igyekezet, ha a játék eleve az ellen dolgozik, hogy a saját mechanikáinak értelmet adjon. És nem tudhatni, hogy a következő évadban mi lesz, mert nincs számszerűsíthető, mérhető visszajelzés arra nézve, hogy a drámai léptékű döntésemnek volt-e értelme. Csak azokban a végletekig leegyszerűsített választásokban lehetek biztos, hogy ha balra megyek akkor megmarad a Wayne torony, de valószínű leég a kúria, vagy oda-vissza ugyanígy, csak épp ellenkezőleg…

Ráadásul technológiailag is csúnya nagy perecelés a Batman: TTS. A tesztelt XO verzió olyan cifra szaggatásokat produkál minden jelenet elején, hogy egyik-másik csatában elbuktam a döcögés miatt, ahol több másodpercre is 1-2 FPS értéket vett fel a képfrissítés. Komolyan, szó nélkül kéne ezt elviselni egy olyan játéknál, ami PS3-tól Androidig szinte minden létező eszközre megjelenik? Ezt a látványt és technológiát nem húzza el vígan egy XO szintű konzol? Nevetséges, és ezt még talán le is nyelnénk, ha ezek a problémák egyszer-egyszer, a beszélgetős vagy a nyomozgatós részek közben tűnnének fel. De könyörgöm, egy gyors QTE szekvenciánál a játékélményt alapjaiban rengeti meg az ilyen szintű igénytelenség. Ráadásul a fejlesztett motor sem tud túl sokat vizuális trükkök tekintetében - tényleg a stílus viszi el a program vizuális körítését. Ami viszont a mérleg másik oldalára hajít egy méretes súlyt, az a hangok kidolgozottsága. A sorozat muzsikái csodálatosak. Bármely halivúdi produkcióban megállnák a helyüket, minden túlzás nélkül. Nem különben a szinkronszínészek, akik a meglepő értelmezésben bemutatott főgonoszokat is képesek újrahangszerelni, rajzfilmesen túlzó (ám a Batman: TTS környezetében helyén lévő) bájjal felruházni.

Az első évad tehát inkább csalódás, mint a képregényjátékok féktelen örömünnepe. Persze, le sem tagadhatnánk, hogy élveztük az öt epizódot. A DC univerzum és Gotham sötét világa továbbra is egy olyan méregerős esszencia, ami röhögve tartja el a hátán Telltale-ék egyre csak ócskásodó megoldásait. Az írók munkája is dicséretre méltó, a Bat-kedvelő műértő közönség garantáltan jól szórakozik majd a sokszor döbbenetesen újszerű karakterábrázolásokon. Mi több az összesen kb. 8 órás végigjátszás a szezonbérlet áráért teljesen jóféle értéknek tűnik. Ennyi jót viszont nagyon könnyű koncepcionális problémákkal a középszerbe rántani. De ki tudja - lehet, hogy a Batman: The Telltale Series eleve a fogantatásakor már erre a szintre lett elrendelve.