Assassin's CreedM365

A videojátékok és a filmek kapcsolata immáron évtizedekre nyúlik vissza, ha pedig a nagy számok törvényéből indulunk ki, akkor ennyi idő alatt már bőven születhetett volna egy olyan adaptáció, amely széles körben elismert, valóban kiemelkedő alkotásként épült be a köztudatba. Ilyen példát azonban sajnos a mai napig nem tudunk mondani, így joggal esik gondolkodóba az ember: nem lehet, hogy valójában nem is a rendezőkkel, a színészekkel vagy éppen a forgatókönyvírókkal van a baj, hanem magával a "játékból film" elgondolással?

Az Assassin's Creed sajnos tovább erősít ezen az elméleten, hiszen hiába a nagy bizakodás, dilemmázni most is csak azon lehet legfeljebb, hogy önálló filmalkotásként vagy éppen videojáték-feldolgozásként lett-e vajon gyengébb Justin Kurzel rendezése.

Az Assassin's Creed utóbbiként igazából meg sem adja az esélyt saját magának, ha ugyanis videojátékos szemüvegen keresztül szemléljük, akkor már koncepcionális szinten elbukik. Jól tudjuk, hogy az Assassin's Creed sava-borsát - és egyben legfőbb vonzerejét - valójában a múltbéli történések és az ottani játékmenet adják, az Abstergo-szál nem több kontextusnál, ami közrefogja az egyes részeket. A film ezzel szemben játékideje kétharmadát a jelenben tölti, amivel egyben a menekülőúttól - vagyis a látványos popcornmozi státusztól - is elvágja magát.

A film főhőse Callum Lynch, a halálra ítélt gyilkos, aki a játékokból ismert vállalatnál kezdhet új életet, méghozzá asszaszin felmenője, Aguilar bőrébe bújva, a genetikus emlékeken és az Animus névre hallgató masinán keresztül. A háttérsztori alapja változatlan: a templomosok és az asszaszinok évezredes harcának modern kori kivetüléséről van szó, ahol mindennek a kulcsa az óriási hatalommal bíró ősi ereklye, az Éden Almája - pontosabban ennek elrejtése, illetve megtalálása, attól függően, hogy melyik oldalról szemléljük. Ami olyan szempontból teljesen jó, hogy három-négy játékot bőségesen ellátott munícióval, a Ubisoft ugyanis ügyesen használta fel ezeket a "mini-epizódokat" arra, hogy kicsit kiszellőztesse a játékosok fejét a sok-sok múltbéli ugrabugrálás és gyilkolászás közepette. Itt azonban fordított a helyzet, az Assassin's Creed pedig nem is nagyon tudja mivel megtölteni a jelenkori cselekményt: a dráma kimerül annyiban, hogy a Jeremy Irons és Marion Cotillard karakterei által vezényelt tudóscsoport igyekszik rávenni a Michael Fassbender által alakított főhőst az együttműködésre. Mindezt ugyan igyekszik feldobni a film némi morális, illetve érzelmi töltettel, ám ezen próbálkozásai valójában papírvékonyak - ahogy maguk a karakterek is, így hiába a gaming-mércével nézve kiemelkedő szereplőgárda, Fassbender és Cotillard alakításán is érződik, hogy igazából ők sem találják a valódi karaktert a szerepük mögött, akire támaszkodni lehetne. Vagy egyszerűbben fogalmazva: a homályos motivációk miatt nem elég hihetőek.

A múltbéli akciójelenetek még valamelyest megmenthetnék a filmet, ám ahogy említettem, ezekből egyrészt nincs túl sok, másrészt azok is többnyire egy kaptafára készültek. Egy-két parkour jelenet, néhány sokszereplős összecsapás - igazából semmi olyat nem tartogat az Assassin's Creed, amit máshol ne láthattunk volna. Arról nem is beszélve, hogy a vágás és a fényképezés óriási csalódás - inkább nem is kezdjük el sorolni azokat a filmeket, amikből tanulhatott volna az Assassin's Creed a látványos közelharci jelenetek prezentálását tekintve. Néhány pofás CG-látképet azért sikerült összehozni, összességében azonban fájóan felejthető az egész spanyol inkvizíció: ha a Szentföld, Velence, Róma vagy éppen Konstantinápoly ilyen egyszínű (szó szerint!) és unalmas lett volna a játékban, biztosan nem lenne ekkora rajongótábora a szériának.

Egy szó mint száz, az Assassin's Creed sajnos nem több újabb bizonyítéknál arra, hogy ami játékként remekül működik, az nem biztos, hogy a mozivásznon is hasonló hatást tud elérni. Ennek legfőbb oka pedig az alapanyag meg nem értése, az Assassin's Creed ugyanis lényegében mindent elrontott, amit csak lehetett.

1. A jelenkori történéseket helyezte előtérbe a múltbéli akcióval szemben, érdemi tartalommal, drámával és karakterekkel azonban képtelen megtölteni azt, így mind a "beavatottak", mint az átlagnéző számára hamar unalomba fullad.

2. A spanyol inkvizíció se nem izgalmas, se nem látványos, így az akciójelenetek sem tudják annyira feldobni a filmet, mint amennyire kellene.

3. És talán a legnagyobb hiba: a múlt és a jelen egyetlen jelenetet leszámítva nem kapcsolódik igazán. Az Assassin's Creed franchise szinten pont azért volt izgalmas és működőképes, mert kiváló érzékkel használta fel a történelmi múlt szereplőit, eseményeit, építészetét és egyéb elemeit egy modern kori összeesküvés-elmélet megalapozására - és fordítva. Itt azonban ennek szinte semmi nyoma.

Gyenge játékfeldolgozásokkal már tele a padlás, az Assassin's Creed azonban ezen felül óriási csalódás is. Maga az alapanyag ugyanis túlzás nélkül a lehetőségek végtelen tárháza, amiből lényegében semmi olyat nem sikerült kihozni, ami miatt azt mondhatjuk, hogy megérte megfilmesíteni ezt a franchise-t - pedig a produkciós érték és a színészek miatt ha valamikor, hát most joggal bizakodhattunk. Ehelyett kaptunk egy gyengén vágott, barnás CG-masszát, valamint egy filmes szinten sajnos inkább bugyutába hajló, mintsem érdekes háttérsztorit mélység nélküli karakterekkel és színészi alakításokkal. Sajnos a rajongóknak sem tudunk olyan okot mondani, ami miatt megérné a mozijegy árát.