Nintendo SwitchTeszt

Az előző konzolgeneráció két fontos tanulsággal szolgált a Nintendo számára, ha a 3DS és a Wii U teljesítményét nézzük. Az első az, hogy a hagyományos handheld piac létjogosultsága az évről-évre okosabb telefonok terjedésével folyamatosan csökken. A másik pedig az, hogy egy hagyományos, semmiféle igazi, kézzelfogható előnnyel nem rendelkező Nintendo konzol már nem képes megváltani a világot, bármilyen jó belsős címek is jöjjenek rá. Ezen konklúziók eredője meglehetősen sokféle ösvényre terelhette volna a kiotói konzolgyártót - nekik mégis sikerült talán a leglogikusabbat kiválasztaniuk a Switch-csel...

>> Kapcsolódó: Ezzel a 15 játékkal startol a Nintendo Switch

A bevezetőben vázoltak következtében az elmúlt években a Nintendo számára egyre kevésbé tűnt kifizetődőnek megosztani az erőforrásokat két külön masina között. Hogy mit léptek ennek megoldásaként? Megfogták és egyetlen konzolba sűrítették a kettőt. Ez volna a Nintendo Switch.

A Switch lényege magában a koncepcióban rejlik, miszerint rugalmasan igazodik a különféle igényekhez. Hagyományos konzol-élményre vágysz, ahol egyszerűen csak leülsz a kanapéba, kezedbe beszed a kontrollert, néhány másodperc múlva pedig már magába is szippantott Hyrule mesés világa? Megkapod. Esetleg minőségi játékélménnyel töltenéd meg az unalmas órákat az otthonodtól távol? Ez is könnyedén megoldható. A legjobb az egészben azonban pont az, hogy egyik iránt sem kell elkötelezned magad: a Switch mindig kéznél van, bármire is legyen szükséged.

Mindennek a kulcsa maga a kialakítás. Ha esetleg egy kőszikla alól tévedtél volna ide a Gamer365-re: a Switch háromféle funkciót tesz lehetővé a játékos számára, attól függően, hogy miként helyezzük el, illetve hogyan használjuk a kontrollereket. Első ízben azonban vessünk egy pillantást magára a konzolra.

A Switch szíve-lelke egy tabletszerű készülék: ez maga a konzol, amely magában foglalja a komplett hardvert is. A lényeg egy 6.2 colos LCD-kijelző mögé lett rejtve (összehasonlítási alapként: ez pont akkora, mint a Wii U GamePad képernyője), amely természetesen érintőképernyőként is funkcionál. A 720p felbontásban arcunkba lőtt látványra nem lehet panasz: a kijelző minden tekintetben jól teljesít, legyen szó a színekről, a betekintési szögről vagy éppen a fényerősségről - a legkülönfélébb szabadtéri körülmények között sem okoz csalódást. Egy kellemes nyári záporban azért ne ezt használjuk esernyő helyett.

Lássuk, mi minden kapott helyet a kütyün! Két oldalon találhatók a Joy-Con csatlakozási pontok - erről később. A tetején a bal oldalon a bekapcsológombot, mellette a hangerőszabályozót, míg a másik szélen egy 3.5 mm-es audio jacket és a cartridge-on terjeszkedő játékok befogadásáért felelős slotot találjuk, közvetlenül a hőelvezetésért szolgáló nyílás mellett. Alul találunk még egy USB-C portot, mely a masina töltésére szolgál, de szintén innen nyílik a microSD slot, melyre hosszú távon mindenkinek nagy szüksége lesz, hiszen a Switch mindössze 32 GB belső tárhellyel rendelkezik - ebből is csak alig 26 GB áll rendelkezésünkre, így az utólagos bővítés mindenképpen jól jön majd, ha bevásárolunk letölthető címekből.

Az összeszerelés minősége és az anyaghasználat nem mondható kifogástalannak - a Switch árcédulájához mérten biztosan nem. A borításként használt puha műanyag tapintása ugyan kellemes, viszont mindenképpen nagyobb odafigyelést igényel, ha meg szeretnénk óvni gépünket a kisebb-nagyobb felületi sérülésektől. De összességében is azt mondhatjuk, hogy ilyen árkategória mellé mindenképpen egy kategóriával masszívabb szerkezet dukált volna: a tabletop módhoz szükséges műanyag támasztó például aggasztóan vékony és lötyögős, egy óvatlan mozdulattal simán feldönthetjük a tabletet. De az irányítók helyre illesztése során is érződik, hogy mégis csak a legószerű megoldással állunk szemben, akár a tabletre, akár a kontroller-foglalatba csatlakoztatjuk őket.

Ha már szóba kerültek az irányítók, beszéljünk is róluk egy kicsit, hiszen ha van olyan eleme a Switch-nek, amely továbbviszi a Nintendo örökös innováció-hajhászását, akkor az mindenképpen a Joy-Con. A két részből álló irányító lényegében az az elem, ami értelmet ad a Switch egészének, hiszen ez alapozza meg a különféle funkciókat (ezekre később szintén kitérünk majd részletesebben). Használhatjuk őket a két kezünkben tartva, a Wiimote és a Nunchuk megoldását mímelve. Rácsatlakoztathatjuk őket a tabletre, teljesen hagyományos handheld-élményt kapva. Belehelyezhetjük őket a gép mellé kapott foglalatba, ami egy teljesen hagyományos konzolos irányító benyomását adja. De akár át is passzolhatjuk az egyiket a cimboránknak, hiszen a két Joy-Con fél önmagában is használható - még csuklópántokat is kapunk melléjük, melyek a csatlakozó részben elrejtett hátsó gombokat is könnyen kezelhetővé teszik.

Ez egy szép hosszú lista, amiből már önmagában következik persze, hogy ha úgy nézzük, a Joy-Con semmire sem igazán tökéletes. A Nintendo azonban ügyesen megtalálta azt a határt, ahol még létjogosultsága a sokféle módnak, ugyanakkor maga a Switch is egy kényelmes, jól kezelhető, funkcionalitásában aligha kifogásolható kütyü. Arról nem is beszélve, hogy a Joy-Conokba olyan finomságokat sikerült még becsempészni, mint a giroszkopikus mozgásérzékelés, az NFC-olvasó, az infravörös érzékelő, na meg persze a rendkívül precíz rezgőmotoros megoldás, az "HD rumble". Maguk a gombok és a kialakítás összességében nem adják vissza azt a színvonalat, amit egy "teljes értékű" konzolos irányítótól várnánk, valamint a hírek szerint a bal oldali Joy-Con esetében sokan kapcsolódási problémákat is tapasztalnak (mi szerencsére megúsztuk őket). Az ötlet azonban bőven kárpótol a hiányosságokért - már az önmagában óriási fegyvertény, hogy bármiféle extra ráfordítás nélkül tudtok ketten játszani a konzollal.

Sok szó esett már a különféle funkciókról, itt az ideje konkretizálni is őket! A Switch három különböző módot kínál a játszadozásra vágyók számára.

Handheld módban a tablet oldalára csatlakoztathatjuk a két Joy-Cont, ilyenkor pont úgy funkcionál a gép, mint bármelyik hordozható konzol. Az akkumulátor nagyjából háromórás Zelda-szeánszokat bír el (kevésbé hardverigényes játékok esetében ez akár hat óráig is kitolható), ami nem sok, ám tekintve, hogy - ha így nézzük - minden idők legerősebb, legnagyobb kijelzőjű handheld konzoljáról beszélünk, még bőven az elfogadható kategória. Ha trükkösek vagyunk, egy power bank használatával akár meg is duplázhatjuk masinánk rendelkezésre állását, ami már bőven elég kell hogy legyen egy napra.

A tabletop mód leginkább azt a szituációt hivatott megoldani, amikor minden körülmény adott a viszonylag nyugodt játékhoz, csak éppen egy televízió már nem fért bele a hátizsákunkba. A korábban már említett kitámasztó segítségével úgy helyezhetjük el a gépet egy asztalon, hogy akár több játékos is figyelheti a kijelzőt egyszerre - lényegében a handheld mód házibulira és repülőútra hangolt változatáról beszélhetünk. Egyetlen fontos különbség van: miután az USB-csatlakozó a tablet alján kapott helyet, ezért - a handheld móddal ellentétben - itt sajnos nincs lehetőség arra, hogy használat közben töltsük is a konzolt.

A TV módhoz meg kell még ismerkednünk a Switch dobozának egy eddig még nem tárgyalt tartalmával: ez nem más, mint a dokkolóállomás. Az átlagos build quality-t ez az elem húzza le a leginkább: nem elég, hogy meglehetősen olcsó hatása van az egésznek (sajnos nem a Switch lesz a szoba dísze), még érezhető nyomai is vannak a spórolásnak, hiszen a foglalatra, amibe belecsúsztathatjuk a tabletet csupán egy egészen apró védőfelület került. Leginkább ennek köszönhető, hogy számos horrorkép jelent meg a gép premierjét követően összekarcolt kijelzőkről. És bár a helyzet valójában közel sem ilyen drámai (óvatos helyreillesztéssel aligha lesz baja a tabletnek), azért itt is kissé lötyögős az egész megoldás érzete. Két dolog nem tetszett még a dokkoló, illetve a TV mód kapcsán. Ez egyik, hogy a HDMI és a hálózati madzagot elvezető kimenet úgy lett megoldva, hogy ha nem szeretnénk sanyargatni a kábeleinket, akkor csak a tévé bal oldalára rakhatjuk a dokkolót. A másik pedig, hogy dokkolás közben nem kapcsolható ki teljesen a gép, csak Sleep módba tehetjük. Magyarul ha szeretnénk több napra magára hagyni a konzolt, mert tudjuk, hogy nem fogjuk használni, akkor energiatakarékossági szempontból jobban járunk, ha a dokkolón kívül tároljuk - fura döntés, meg kell hagyni.

A konzol bekapcsolását követően már csupa jó tapasztalattal gazdagodtunk: az általános felhasználói élmény abszolút pozitív. A Switch főmenüje nagyon letisztult, átlátható és könnyen kezelhető, amolyan nintendósan egyszerű megoldásokkal - egyedül leginkább amiatt lehet hiányérzete az embernek, hogy amíg más gépeken már hozzászoktunk az applikációtengerhez, addig itt nem nagyon válogathatunk még semmiből.

A felhasználókreálás folyamata ettől függetlenül gyors és logikus, aki nagyon ragaszkodik hozzá, az a könnyen összeállítható avatarok helyett Mii-karaktert is csinálhat magának. A különféle frissítések, illetve a digitális címek is egészen szép tempóban vándorolnak lefele a Nintendo szervereiről. Feltéve persze, hogy sikerül összeapplikálni gépünket a routerünkkel, ilyen tekintetben ugyanis a tapasztalatok alapján adódhatnak kisebb nehézségek. Összességében azonban a Switch egy kényelmes, egészen gyors konzol rendszerszinten - bízunk benne, hogy ez pár frissítéssel később is így marad.

DIGITÁLIS ELŐJÁTÉK

A közeljövőben több Switch játék tesztjét is olvashatjátok majd tőlünk, ám addig is álljon itt néhány mondat egy-két apróbb digitális megjelenésről, melyek az eShop nyitókínálatát bővítik.

Az **Othello** egy jól ismert táblás stratégiai játék, a Reversi (magyarul Fonákolós) digitális változatát kínálja. Az AI, illetve egymás ellen is játszható korongrakosgatós párbaj lényege, hogy el kell rabolnunk az ellenfél korongjait azáltal, hogy közrefogjuk őket a mieinkkel. És lényegében ennyi: az Othello tényleg nem több egy egyszerű digitális kópiánál, ami ha valamire, akkor gyakorlásra mindenképpen jó, hiszen gép ellen játszva 16 nehézségi szint közül választhatunk, illetve a "hint" opció is segít az optimális következő lépés megtalálásában. A Joy-Conos multi természetesen adja magát! (Ár: €4.99)

A **Metal Slug 3** lassan már csak kenyérpirítóra nem jelent még meg, az SNK oldalnézetes run-and-gun klasszikusa azonban még mindig borzasztóan szórakoztató tud lenni egyszerű, de mégis komoly kihívást nyújtó játékmenetével. Ha valaki nem ismerné: a cél az, hogy végiglőjük magunkat az egyes pályákon, legyűrve a végén várakozó boss-t, az ellenfelek legyőzésében pedig speciális fegyverek és power-upok segítenek bennünket. Az emuláció nem tökéletes: a játék többször is produkál durva belassulásokat. A stílusos vizuális dizájn és a remek animációk azonban mai szemmel is sokat hozzátesznek az élményhez. (Ár: €6.99)

A **King of Fighters '98** - bármennyire is furán hangzik, de - a legjobb verekedős játék, amely jelenleg elérhető a konzolra. Az SNK bunyós klasszikusa háromfős csapatok összecsapását kínálja: ha egyik harcosunk kiesik a ringből, a következő lép be helyére - ennek megfelelően akkor nyerjük meg a párbajt, ha az ellenfél összes karakterét kiütjük. Retro bulikra ideális - feltéve, hogy van Pro Controllerünk, klasszikus D-pad híján ugyanis a Switch alapjáraton nem feltétlenül verekedős címekre lett kitalálva. (Ár: €6.99)

A **Waku Waku 7** egy jóval kevésbé ismert gyöngyszeme a bunyós műfajnak - a játékmenetet tekintve is van egy-két szokatlan húzása. Mindössze csak hét karaktert kínál, melyek között azonban ennek megfelelően elég markánsak a különbségek a harcstílust tekintve. Az összecsapások során pedig komoly jelentősége van a charge-olt speciális támadásoknak. (Ár: €6.99)

Oké-oké, ez mind szép és jó, de még mindig nem derült ki a lényeg: megér több mint 100 ezer forintot egy Nintendo Switch? A kérdés olyan szempontból bonyolult, hogy a játékkínálattól mindig nehéz függetleníteni a döntést - ilyen tekintetben pedig egyelőre igen sivár a helyzet, egyetlen gigantikus húzócímmel. Más szempontból viszont igen egyszerű: ha szeretnéd minél előbb magadénak tudni minden idők legrugalmasabban használható konzolgépét, semmiképp se habozz, a Switch koncepciója ugyanis több mint működőképes. Technikai és kivitelezési szempontból nem képvisel a konzol csúcsminőséget, mint ahogy a szokásos gyermekbetegségek is megvannak az első tapasztalatok alapján. Összességében azonban olyan tulajdonságokkal bír, melyek valódi újításnak számítanak a videojáték-piacon - akár handheldként, akár otthoni konzolként tekintünk rá. Ha valamire, erre mindenképpen lehet alapozni - meglátjuk, hogy a Nintendo a Wii U kudarca után képes lesz-e élni a helyzettel.

Hamarosan további cikkek is érkeznek a konzolról - maradjatok velünk!!