Sonic ManiaTeszt

1994. Száguldás, gyűrűk, mögöttem egy kétfarkú róka próbálja felvenni a ritmust. Elkap a sodrás, a semmihez sem fogható flow, a reflexeim automatikusan hárítanak minden akadályt. Néha elvesztem a gyűrűimet egy-egy ellenfélen fennakadva, de kit érdekel. Tovább előre, miközben a Videoton tévéből üvölt a pörgős zene. A végén gyűrű nélkül megyek neki Robotniknak, a pillanat feszült, egyetlen rossz mozdulat is halált jelent. Sikerül! Átélem a katarzis semmihez fogható érzését. Sega MegaDrive és a Sonic minden idők legmeghatározóbb játékélményében részesít.

...

2017. Türelmetlenül viszem haza a PS4-et, összedugom a rendszert, és ugyanazzal az izgatottsággal indítom a Sonic Maniát, mint anno a MegaDrive II-t a Sonic 2-vel. Megszólal egy hang: Sega. Elindul az első pálya, a jellegzetes Green Hill Zone zene üvölt a Philips tévéből, elkezdek szaladni, csilingelnek a gyűrűk. Egy perccel később jön az atomvillanás, ott vagyok újra 1994-ben, az ortodox, semmihez sem fogható Sonic hangulat szinte letépi a fejem. Katarzis újra. A Sega végre megcsinálta! Sonic visszatért! Hazaértem.

Ezzel a két felskiccelt rövid hangulattöredékkel le is zárhatnánk a tesztet. Itt a Sonic Mania, ami a régi vágású 16 bites Sonic fanok számára magát a nirvánát hozza el. Mit lehet ezen ragozni, mérlegelni, bemutatni? Ha akkor a '90-es évek elején ott voltunk, és szerettük a Sonic-ot, akkor nem is lehet kérdés, a Sonic Mania az a játék, amire a Sonic 3&K óta vártunk. A Sonic Mania ízig vérig egy alázatos 2D-s Sonic rajongó ajándéka, hasonló kaliberű Sonic rajongóknak. Egy igazi kézműves darab, egy céhes mestermunka, ami kenterbe veri a manufaktúrák sorozatgyártott vackait. Christian Whitehead, aki már a 2011-es Sonic CD remake-kel és az első két MD-os epizód telefonos portjával is megvillantotta tehetségét, most bebizonyította, hogy egy zseni, aki jobban ismeri a Sonic formula lényegét, mint az eredeti Sonic Team aktuális alkotói. Whitehead az alapokhoz nyúlt vissza a Mania megalkotásával. Fogta a klasszikus öt Sonic epizódot (1, 2, 3&K, CD), majd ezekre építette fel saját elképzelését. Ennek mentén a játék ereje két forrásból táplálkozik. Az egyik a nosztalgiafaktor, a másik a teljesen új, de az alapokat nem felrúgó újdonságok ereje, amelyek frissítik a megszokott játékmenetet. A játék a fanservice és az újító megoldások tökéletes keveréke.

A Sonic Mania - ami a Sonic 3&K folytatása, egy kisebb időutazós csavarral - visszahozza a MegaDrive-os és MegaCD-s széria pályáit, és ügyesen remixeli őket. A régi részek világainak Act 1 szintjei mind az eredeti pályák újragondolt változatai, míg az Act 2 azok alapjaira felhúzott vadonatúj pályák. Mindegyik pályán olyan új ötletek, megoldások, és annyi rajongóknak szóló poén van, hogy a kedves Sega rajongók sírni fognak a gyönyörűségtől. Egy példa: amikor a Chemical Plant végi bosst, egy Dr. Robotnik Mean Bean Machine (Puyo Puyo) párbajban kellett legyőzni, döbbenten bámultam magam elé, mert ilyen kiváló ötletre nem számítottam. De ez csak egy a sok közül, a számtalan easter egg mellett. Vannak itt Master Systemes és Game Geares epizódokra utalások, Sonic Spinball, Street of Rage, Daytona USA referenciák, és igazi rajongói kiszólások („Genesis does”). A játék egy jó értelemben vett időutazás, ami felidézi a Sega legjobb pillanatait.

Mind ez azonban kevés lenne, ha a Sonic Maniával nem lenne kivételesen jó játszani. Szerencsére azonban a Sonic Mania egy igazi élmény bomba. A kulcsszó a hangulat, amelyet tökéletesen találtak el az alkotók. Megkockáztatom, hogy erre a Sonicra vártam már több mint húsz éve. A pályák felépítése, dijáznja patikamérlegen kimért precizitással hozza vissza azt az érzést, amiért szerettem a régi Sonic szériát. Száguldhatunk, rohanhatunk, gurulhatunk előre, akár őrült módon is, mert érzésre tudjuk már mikor lesz ellenfél, amiről tovább pattanva szaladhatunk tovább. Ha beránt a játék, ugyanazt a sodrást, ugyanazt a külvilágot megszüntető lendületet fogjuk átélni, mint régen. A változatosságra nem lehet panasz. Minden pályán lesz egy olyan ötlet, olyan elem, ami feldobja játékmenetet, és kicsit újragondolásra készteti a haladást. Ha csak Sonic-kal megyünk végig a játékon, akkor is több útvonalon el lehet jutni a végéig, és akkor még ott van a két másik szereplő Tails és Knuckles. Az ő mozgáskultúrájuk teljesen különbözik Sonictól. Tails-szel a magasba repülhetünk, Knuckles-szel pedig olyan pályarészeket is bejárhatunk, ami a másik kettővel elérhetetlen. Így a három karakter mindegyikével végig kell vinnünk a játékot, hogy teljes mélységében kiismerjük, pont úgy, mint a Sonic 3&K-ban. Van újra a MD-s időket idéző kétjátékos mód (verseny is), ahol a második játékos Tails-t irányíthatja, ami a boss-oknál kisebb cheatelésre is használható, hisz Tails nem veszít gyűrűket és mindig visszatér. Apropó boss-ok! A főellenségek elleni harcok rendkívül ötletesek. Itt is találkozhatunk számtalan ismerős dologgal, de alapvetően újfajta kihívások elé állítanak minket. Az egyik kedvencem, amikor Sonic és Robotnik helyet cserélnek Hydro City-ben, Sonic bepattan a doki gépébe és így kell őt lenyomni.

A legjobban sikerült részek kétség kívül a teljesen új világok, mert bár újrafelhasznált elemek ott is vannak, ezeknél mutatkozott meg mennyi kreativitás, ötlet szorult az alkotókba. Azt hiszem a Studiopolisszal és a Press Gardennel új kedvenceim születtek. Sajnálom, hogy a Sega kicsit biztonsági játékra játszott, és a 12 (+1) világból csak négy teljesen új van a játékban. Remélem, hogy ha lesz folytatás, akkor az arányok minimum fordítottak lesznek. Ugyanez a véleményem, a bónusz szintek kapcsán. A bónusz játékok sokkal markánsabban építenek a nosztalgiára. Én örültem volna, ha a programozók kicsit bátrabbak, és néhány teljesen új aljátékot is megalkotnak. Ha célunk a 100%, akkor össze kell szednünk a hét Chaos Emeraldot, amit a Sonic CD-hez hasonló pályákon, az UFO-k elfogásával lehet megszerezni. Emellett jelen van a Sonic 3-ból vett Blue Sphere is játékban - az összes kék gömb felszedésével érmeket lehet összegyűjteni, amelyek további érdekességeket, képességeket és módokat nyitnak meg a játékban. Dicsérendő, hogy Whitehead csapatától az önirónia sem áll távol, mivel ezek egyike az „& Knuckles” mód, ahol Knuckles Tails módjára követi a játékost. Ezzel a lépéssel a készítők a játék részévé tették az egyik legismertebb Knuckles-es mémet. Itt jegyezném meg, hogy szerintem a Sonic Mania nem könnyű. A második felétől kifejezetten nehéz. A régi szériát valahogy mindig egy szuszra nyomtam le, mentés ugye csak S3&K-ban volt, és a jó megnyerés megszerzése volt igazán nagy kihívás. A Sonic Maniában a játék közepétől, azért sokszor láttam a Game Over képernyőt. Meg kell mondjam azonban, jól áll a játéknak ez a kicsit megemelt nehézség. Hibák? Apróságok akadnak. Nagyon jópofák voltak, a pályákat összekötő kis animációk, amelyek korábban a Sonic 2-től a Sonic 3&K végéig kísérték a történetet, egyfajta folyamatosság érést adva az egésznek. A Sonic Maniában is vannak ilyenek, egy-két szinten azonban - pld. a Flying Battery és a Press Garden között, illetve a játék második felében - elfeledkeztek erről, amiért nagy kár. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy egy-két bugba beleszaladtam, olyan helyre kerülve a pályán, ahonnan nem volt kiút.

A Sonic Mania egy igazi vérbeli, profi 2D-s Sonic játék, mondhatnánk, egy gyönyörű örömóda, a rajongók megtestesült álma. A grafika csodás, igazi 16 bites szépség, de ugyanez a véleményem a zenei aláfestésről is. A régi számok remixei nagyon jók, az újak pedig fülbemászóak. A Sonic Mania hála Istennek nem reformálja meg a Sonic szériát. Aki annak idején nem szerette a sorozatot, nem ezzel fogja megkedvelni. De nem is ők a célközönség. Sokkal inkább azok a Sonic rajongók, akik arra vártak, hogy végre visszajöjjön az eredeti széria hangulata. Az pedig újra a toppon van, én alig tudtam abba hagyni a programot, mert minden egyes perce élvezet. Meghalhattam többször, szívathatott, hibázhattam, mégis előjött az a fergeteges érzés, hogy újra és újra megpróbáljam teljesíteni a szinteket. Egyetlen komoly hibája van a Sonic Maniának. Igazából nem most, 2017-ben kellett volna megjelennie, hanem húsz évvel ezelőtt, Sega Saturnra. Hosszú idő volt, de megérte rá várni, ez teljesen biztos.

Veres Miki