Ben 10Teszt

Jó tizenöt éve teljesen standard gyakorlatnak számított, hogy minden, kicsit is szélesebb közönséget megcélzó filmhez készült valamiféle játékadaptáció, sokszor jellemzően handheld platformokra (ami akkoriban leginkább a GBA-t jelentette). Az adaptációk között volt mindenféle, általában a gyenge / közepes kategóriában futottak, egy-egy üdítő (és ritka) kivételtől eltekintve.

A Ben 10 ezeknek a játékoknak a modernkori változata: láthatóan gyorsan, olcsón és különösebb kreatív energiák befektetése nélkül legyártott interaktív szórakoztatóipari termék, ahol a legfőbb hozzáadott értéket az ismert licenc jelenti. Ugyan Ben 10 kalandjai a népszerűségüket tekintve (érzésem szerint) már bőven túl vannak az egykori zenitjükön, de sorozat még megy, a gyerekek pedig nézik rendületlenül. Nekik készült, és ők (ha nem rendelkeznek különösebb játéktapasztalattal) "egy újszülöttnek minden vicc új" alapon talán még élvezni is fogják valamennyire.

A Ben 10 ugyanis roppant egyszerű pofozkodós akciójáték minimális platformer feladatokkal megtűzdelve, ahol a tíz (fokozatosan megnyíló) űrlény valamelyiket irányítva csaphatjuk agyon a sorozat több főgonoszát és számos elvbarátjukat. A szisztéma fapados, egy támadás, egy counter, egy darab speciális támadás, és egy darab feltöltődő, az össze ellenfelet letaroló ultimate támadás, plusz: a pályán összeszedett, ellenfelekből, ládákból és tárgyakból kiverhető zöld trutymóból (boost) a lények három fokozatban fejleszthetők. És ennyi.

A pályák semmi különösebb izgalmat nem kínálnak, kihívás maximum a (nagyon) kezdő játékosoknak van, és valószínűleg még ők is rá fognak unni, hogy folyamatosan ugyanezt kell csinálni, a Ben 10 gyakorlatilag az első tíz percében megmutat mindent, amit játékmechanikailag nyújtani tud.

Az egyes lény-karakterek között valós időben tudunk váltani ugyan, de a fejlesztésük minimálisan sem balanszolt, Gyémántfej utolsó fejlesztése minden ütésre életerő-visszatöltést ad, például, ami gyakorlatilag halhatatlanná teszi. A helyszíneket lezáró bossharcokért viszont jár egy piros pont, ezek, ha nem is szuper-kreatívak, de legalább hoznak egy adag változatosságot, és némi kihívás(szerűséget) a játékba.

Az unalomnak a játék rövidsége szab gátat, az öt helyszín nagyjából három óra alatt végigtekerhető, és akkor már a "rejtett" gyűjtenivalóból, a kártyákból is összeszedtünk jópárat. Koop nincs, pedig kéne, hogy legyen, mert az legalább adna a Ben 10-nek némi újrajátszhatóságot. Így marad maga licenc, mint a játékost (esetlegesen) bevonzó csali, gyakorlati tapasztalat, hogy (négy és hétéves) fiúgyermekeknél ez - a kezdeti lelkesedéshez legalábbis - magában is elég, ujjongva üdvözölték a képernyőn megjelenő kedvenceket (Gyémántfej és Villámmanó, a rend kedvéért, és tényleg ezek a legkúlabb karakterek!).

A Ben 10 még ezzel együtt is épphogy-talán bekúszna a gyenge közepes kategóriába, de mégse sikerül neki, mivel bugos, helyenként nem is kicsit, a tesztelt PS4 verzióban például kétszer is teljesen kikapcsolt a hit detection (megoldás: játék újraindítás) ami pedig nagyon nem oké, és ez így bizony csak Ben 4/10, srácok.