Far Cry 5Teszt

Vajon hányszor lehet ugyanazt újra becsomagolni és eladni? A kérdés nyilván kevésbé fontos egy sportjátéknál, a Far Cry esetében azonban minduntalan fel kell tennünk, hiszen a Ubisoft sorozataira jellemző, hogy egy biztos alapot visznek tovább az egyes részek. Jelen széria esetében a harmadik epizód tekinthető ennek az etalonnak, a következő felvonások rendre ehhez nyúltak vissza, erre építettek. A kérdés tehát adott: mennyiben képes újat mutatni a Far Cry 5?

A választ azonban nem éppen könnyű megadni. Egyfelől itt van nekünk a szokásosnak mondható nagy játéktér, teletömve fő- és mellékes tennivalókkal. Vagyis inkább csak mellékes tennivalókkal, a Ubisoft ugyanis már a történetvezetés és küldetésstruktúra tekintetében is húzott egy merészet. Arról van szó, hogy a történet előremozdításáért felelős tevékenységek nem egy előre meghatározott zsinórra vannak felfűzve, épp ellenkezőleg, teljesen rendszertelenül teljesíthetőek. Az esetek nagy többségében. A kezdeti, betanító rész után a játék teljesen szabad kezet ad nekünk, oda megyünk és azt csinálunk Hope County régiójában, amit csak akarunk.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a narratíva, mint olyan, kicsit háttérbe van szorítva. A Ubisoft valószínűleg a könnyebb ellenállás felé haladva rájött, hogy ha nem képes olyan sztorit összedobni, ami játszatja magát, akkor inkább egy huszárvágással a dolgok elébe megy. A főküldetések sokkal inkább NPC-khez kötött questek egymásutánja, semmint egy jól megírt forgatókönyv elemei. Ez persze nem jelent egyből negatívumot, az viszont már egy fokkal fájóbb megoldás, amikor a nagy szabadságot (ami egyébként tényleg jelen van) egyik pillanatról a másikra elveszi tőlünk és kötelező küldetésekbe kényszerít bele, mert azért a show-nak mennie kell tovább. Ez az egyik olyan pontja a játéknak, ahol kissé kontraproduktívan teljesít.

A fentiekből következik, hogy mivel teljes egészében ránk van bízva, mivel is töltjük az időnk nagy részét, ezért a játék missziói a leginkább fókuszálatlanok. Sokkal inkább úgy érződik, mintha a történet küldetéseit feldarabolták és szétszórták volna a térképen. A dolgot csak tovább fokozza, hogy a készítők végre képesek voltak elhagyni az egyik ikonikus Ubi-örökséget: a toronymászást. Ez elsőre örömteli hírnek hangzana, a gyakorlatban azonban néhány óra után visszasírtam a mechanikát. A Far Cry 5 esetében ugyanis az újabb és újabb mellékes tevékenységek egymáshoz vannak kapcsolva, így például egy bajbajutott civil megmentése után a megmentettől kapunk információt arról, kivel is érdemes beszélni, illetve hol tudunk borsot törni a szekta alá.

A gyakorlatban ez egy olyan lavinát képes elindítani, amit már-már követni is nehéz. Csak hogy egy példát hozzak: elindulunk az éppen kinézett "fő" küldetés felé, menet közben észreveszünk egy furgont, ami civil túszokat szállít. Kiszabadítjuk a túszokat, akik hálájuk jeléül közlik, hogy a közelben van Willis, aki segíthet nekünk a harcokban. Útra kelünk, hogy pacsizzunk Willis-szel, de észleljük, hogy az út mentén egy békés helybélit éppen ki akar végezni egy fanatikus szektatag. Megmentjük, ő pedig cserébe megemlíti, hogy nem messze van egy bunker, ahol találhatunk némi extra pénzt és lőszert a túléléshez. A bunker felé tájolódunk, de mielőtt elérnénk, felfedezzük a közeli tábort, ahol rendet vágva új mellékküldetést kapunk és így tovább. Nyilván ezekből semmit sem kötelező csinálnunk, de mivel nem látjuk előre, mi vár minket a következő bokron túl, ezért könnyen térítenek el minket a korábban kinézett célunktól. Fókuszálatlanság, ugye.

Említettem már a segítőket, ez pedig néhány további sort érdemel. A sorozat történetében először van lehetőségünk komoly tűzerőt felvonultatnunk magunk mellett, legyen szó neves vagy tizenkettőegytucat NPC-ről. Előbbiek egyedi képességekkel és "fegyverekkel," utóbbiak némileg egyszerűbb arzenállal rendelkeznek és különböző támadástechnikát képviselnek. A feláldozhatók előnye, hogy velük gyakrabban akadhatunk össze és bármikor képesek hozzánk csapódni, míg a speciális segédek csak a hozzájuk tartozó küldetések teljesítése után válnak elérhetővé és nem is tudjuk bármikor hadrendbe állítani őket. Mindezeket megfejelendő többedmagunkkal is belevághatunk a felszabadításba, ráadásul a mesterséges segítőkről ilyenkor sem kell lemondanunk. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a segítők a játék bármely pontján hozzánk verődhetnek, bár a neves segítők időnként várólistára tesznek minket. Sajnálatos módon a gép által irányított karakterek esetében felüti a fejét a hozzájuk tartozó intelligencia eseti rakoncátlankodása, gyakran képtelenek teljesíteni a nekik kiadott parancsot. Ezt ellensúlyozandó (vagy éppen ezt rontandó) az ellenfelek is képesek rendkívül cifra megoldásokra, már ami az IQ-jukat illeti.

Dacára a már említett változtatásoknak, a Far Cry 5 továbbra is hű marad az alapokhoz, így a némileg átalakított küldetésrendszer mellett ezúttal is kapunk táborokat, amiket felszabadíthatunk, foglyokat menthetünk, szabotálhatunk, tehát minden korábban már látott mellékes tevékenységet megkapunk. Ezekből aztán úgynevezett Resistance Pontokat kapunk (Renaissance-ként mennyivel viccesebb lenne), melyek a térkép eltérő zónáinak felszabadításához szükségesek. A különféle állatok levadászása mellett ezúttal már horgászni is lesz lehetőségünk, azonban az így szerzett zsákmányok már csak eladásra szolgálnak, a korábbi részekből ismerős craftolás szintén egyszerűsödött, a különböző robbanóeszközök és egyéb tárgyak gyártásához szükséges alapanyagokat szó szerint bármelyik bungalóban megtaláljuk. Karakterünk fejlesztése is egyszerűbbé vált, a küldetések teljesítésén túl a helyiektől kapott információ alapján felkutatható rejtekhelyeken a fegyvereken és pénzen túl már úgynevezett Perk pontokat is találunk (hasonlóan a Ghost Recon Wildlands-hez), amikből új képességeket nyithatunk meg.

Ez a fajta áramvonalasítás a játék egészén tetten érhető, hiszen a korábban már említett küldetésbegyűjtés mellett a nálunk lévő tárgyak menedzselése is sokkal egyszerűbbé vált. A fiktív város lakói rendszeresen róják a vidéket prédák után kutatva, a megfelelő emberek leszólítva rögtön boltosokká is előlépnek, akiknél az éppen aktuális fegyvertárunkat módosíthatjuk, fejleszthetjük, a feleslegessé vált tárgyainkat eladhatjuk vagy éppen alapanyagot vehetünk a craftoláshoz. Ezzel együtt a játék maga olyan, mint egy best of válogatás, ami a korábbi Far Cry játékok legjobb elemeit igyekszik egybeolvasztani. Ennek köszönhetjük például, hogy az aktuális főgonosz és egyik rokona egy az egyben igyekszik megidézni Vaas Montenegro szellemét, vagy az Arcade módot. Azt az Arcade módot, ami a maga nemében zseniális és leginkább a Blood Dragon kiegészítővel útjára indított hullámot lovagolja meg. Ebben az egyedi módban a mások vagy magunk által létrehozott speciális küldetéseket teljesíthetjük, a lehetőségeinknek pedig csak a rendelkezésre álló elemek és a képzeletünk szab határt.

Technológiai oldalról mindenképpen említésre méltó a Dunia motor által elénk tárt tájak kidolgozottsága. Bár a részletek bizonyos pontokon kissé elnagyoltak, az összkép mégis kifogástalan, a fényjátékok pedig zseniálisak. Az erdős területeken a bevilágítással játszadozva kétségkívül kimagasló munkát végeztek a Ubisoft munkásemberei. Hasonlóan elismerő szavakat érdemel a zenei felhozatal, a soundtrack egytől-egyig remekül összeválogatott, a fanatikus kultusz rádióadója könnyűszerrel idézi meg a szintén hasonló hangulatra építő BioShock Infinite-et, míg a vidéki bázisokon hallható country nóták legalább ennyire jól alapozzák meg a lázadó attitűdöt.

A Far Cry 5 az alapjaiban továbbra is egy élvezetes lövöldét kínál, mely hibátlanul mondja fel a kötelezőt a Ubisoft nagykönyvéből, saját ötletei azonban már nem teljesítenek ennyire hibátlanul. Ennek ellenére képes izgalmas órák tucatjaival szolgálni azok számára, akik ezúttal vidéki köntösben tennék azt, amit a sorozattól már megszoktunk.