NBA 2K19Teszt

Nem hiszem, hogy van még egy olyan fejlesztőcsapat mint a Visual Concept aki jobban várná már a generációváltást. Az évről-évre megjelenő sportjátékok egyik legnagyobb kihívása szerintem az, hogy elképesztően nehéz mindig valami újat, valami mást letenni az asztalra, amikor mondjuk már a vizualitást két évvel ezelőtt kimaxolták. Nincs ez másképp az NBA 2K sorozatnál sem, ahol már a 2017-es verzió is döbbenetesen jól nézett ki. Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor nem hiszem, hogy csupán a látványból meg lehetne e állapítani, hogy éppen melyik verzióval játszunk, annyira jól néz ki az összes. Nyilván a mozgások, az animációk, a játékosok megjelenítése folyamatosan javul, már-már eléri a valóság szintjét, de még így is nehéz a differenciálás.

Az idei részben is inkább arra mentek rá, hogy minden jobb, folyamatosabb és legfőképpen játszhatóbb legyen. A nagy újdonság az idén bevezetett takeover rendszer, amit talán a már ezer évvel ezelőtt megjelent NBA JAM "on fire" rendszeréhez lehetne hasonlítani. Minden játékosnak van egy, vagy több olyan “képessége” amit aktiválni tudunk meccs közben, meglepő módon úgy, hogy ha jól játszunk. A nagyobb sztároknak több ilyen is van, attól függően, hogy az életben is mik az erősségeik. Itt arra kell gondolni, hogy ha egymás után bemegy több dobás és aktiválódik a játékos feje mellett a kis ikon, akkor nagy valószínűséggel a következő dobások is nagyobb százalékkal mennek be. Ez igaz a passzokra, vagy a labda lopásokra is. Ezek a “boostok” amúgy az egész csapatra kihatnak, növelik a morált és úgy általában a csapat hatékonyságát. Ezzel próbálták meg igazából szimulálni azt, hogy egy-egy kiemelkedő játékos ha elkapja a fonalat, valóban meg tudja nyerni az egész meccset. Ennek tükrében idén a védekezés és a támadás is nehezebb lett. Már az előző részekben is nagyon sok órát kellett beletolnunk a játékba, hogy valamire jussunk, viszont idén már teljesen vége a “csinálunk pár cselt, megverjük a védőt és zsákolgatunk” mentalitásának, egyszerűen sokkal jobb a MI, és a gépi karakterek jobban lereagálják a mozdualtainkat. A védekezés hasonlóan nehezedett, ám ez igazából sokkal valósághűbbé tette a játékot, hiszen muszáj lesz kitalálni a támadó játékos következő mozdulatát, hogy merre akar elmenni mellettünk, mikor akar dobni vagy passzolni. Ez a valóságban is így van, hiszen elég csak egy pillanatra a rossz oldalra helyezni a súlypontunkat és egy jobb játékos ezt azonnal kihasználva már állva, vagy rosszabb esetben ülve is hagyott minket. Szóval idén tényleg ne várjon senki túl sok sikerélményt az elején, viszont ha megtanuljuk és begyakoroljuk a mozdulatokat és megértjük a játékosokat mozgató fizikát, fantasztikusan jó meccseket lehet játszani és ami a legfontosabb talán, hogy nem lesz két ugyanolyan játszma, hisz minden csapat minden ellenfele és legfőképp sztárja más játékstílust követel meg.

Évek óta próbálkoznak a 2K-nél a MyCarrirer mód “filmesítésével”, ami több-kevesebb sikerrel ment is, viszont a sekélyes történet és a még sekélyesebb vagy inkább nonszensz alap motivációnak köszönhetően ezek tényleg csak ilyen D kategóriás butaság szinten futtatták ki magukat. Most viszont végre megértették, hogy a sport, főleg a professzionális része, mennyi kihívást és lemondást követel meg még az utolsó cserejátékostól is és, hogy ez mennyivel érdekesebb téma, mint a “híres akarok lenni” témakör. Saját hősünket idén A.J.-nek hívják, aki bár nagyon szeretett volna bekerülni a nagyok közé, sajnos egyik csapat sem választotta ki a drafton. Ezek után jött, ami általában szokott, elment megélhetési kosárlabdázónak Kínába. A történetünk is ott kezdődik, és nagyon érdekes betekintést kapni abba a valóban távoli, keleties világba, ami köszönhetően a rengeteg pénznek, látványban és megvalósításban tényleg vetekszik az NBA cirkuszával. Természetesen relatíve hamar Amerikában találjuk magunkat és indulhat a küzdelem, hogy a legjobbak legyünk. A megvalósítás idén tényleg profi lett, nagyon jók az átvezetők és olyan “sztárok” teszik tiszteletüket mint például Anthony Mackie (a MCU Sólyma) és Haley Joel Osment, akit a legtöbben a Hatodik érzék és a A.I.mesterséges intelligencia gyerek színészeként ismerhetnek. A történet teljesen vállalható és megfelelően mély, viszont igazából feleslegesen kevertek bele RPG-és elemeket, hiszen a döntéseink igazi súllyal nem nagyon rendelkeznek. Ettől függetlenül üdítően minőségi lett, érdemes egyszer mindenképpen végigjátszani a karriert.

A tavalyi év nagy botránya volt, hogy a 2K teletette a MyCarrrier módot olyan nehézségi falakkal, aminek köszönhetően konkrétan rá voltunk kényszerítve, hogy a játék teljes árának kicsengetése után még súlyos pénzeket költsünk el mikrotranzakciókra, hogy fel tudjuk fejleszteni a karakterünket. Na ezt idén megváltoztatták, most már rendesen fejlődünk és elég sok mellékes aktivitás van, hogy ne kelljen pénzt költenünk. Viszont aki most úgy gondolja, hogy végre észhez tértek a fejlesztők, azokat el kell, hogy keserítsem, mivel bár a MyCarrier-ben ezen finomítottak, cserébe a MyTeam módban durvább ez a rendszer mint valaha. Ha szeretnénk a legjobb játékosokat a csaptunkban tudni, kénytelenek leszünk mélyen a zsebünkbe nyúlni, vagy elképesztően sokat grindelni. Ez a fajta hozzáállás még mindig bicskanyitogató egy teljes értékű játéknál, de tekintve az össznépi felzúdulást, valószínűleg vagy kiveszik ezt jövőre, vagy (remélhetőleg) erősen meg fogják érezni az eladások visszaesésében. És az egészben tényleg az a legszomorúbb, hogy amúgy meg a világ egyik legjobb sportszimulátoráról beszélünk, aminek talán párja sincs a sportjátékok között. Még szerencse, hogy nem a MyCarrier módot építi le a mikrotranzakciók intézménye.

Ezen kívül minden más, szokásos mód is megtalálható, mint a MyLeague, a MyGM és a Blacktop ami az utcai kosárlabda szerelmeseinek szánt aszfaltjáték. Az NBA 2K19 összességében egy méltó rész lett a sorozat 20. évfordulójának a megünneplésére, még tovább finomították a játékmenetet és a körítést, egyre jobbak és változatosabbak a kommentátorok, nagyon király a sok játék előtti és közbeni show amit Shaq-ék tolnak. Szokás szerint remek a soundtrack és a látványnak nem nagyon van párja. Ha eltekintünk a mikrotranzakciótól az idei részbe sem lehet igazából belekötni, ha otthon szeretnél a téli hónapokban pattogtatni egy kicsit akkor ennél jobbat keresve sem találhatsz.