Degrees of SeparationTeszt

Egy pici norvég stúdiónak köszönhetjük a Degrees of Separation-t, amely a februári indie-termés egyik érdekes, ámbár nem elsöprően erős megjelenése volt. A programot annak idején még preview-állapotában PC-n kezdtem el tesztelni, de menet közben átváltottam a Switch kiadásra.

És milyen jól tettem.

A Degrees of Separation ugyanis mintha csak a kézikonzol képernyőjére termett volna. Ami nagyobb monitoron már kissé elcsépeltnek, urambocsá unalmas látványnak tűnik, az a Switch hordozható módjában jóval nagyobb impakttal rendelkezik. Amíg PC-n próbáltam elhessegetni a darabos animációk és a nem túl változatos hátterek által keltett negatív érzéseket, addig Switchen rácsodálkoztam a színek használatára, az apró kelta (vagy északi kultúrához tartozó) assetek részleteire, és valahogy a játékmenet is jobban csúszott, mint az asztalnál ülve…

A Degrees of Separation egy nem túl bonyolult metaforára húzza fel a játékmenetét: adott a tűz és a jég, a férfi és a nő. Elhidegültek egymástól? Vagy eleve nagyon távolról indultak el egymás irányába? Esetünkben ez majd szépen kiderül, a játékórák során pedig ez az ellentét úgy kerül gyakorlati bemutatásra, hogy a két karakter között konkrétan egy dinamikusan mozgó választóvonal jelenik meg. A jégherceg Rime háta mögött az örök tél uralkodik, Ember kisasszony pedig a késő nyarat idézi narancs-vörös vidékeivel. A fiú alatt befagy a jég, a lány játékterében felgyúlnak a lámpások. Ez, és kettejük geometriai elhelyezkedése, valamint a fokozatosan megnyíló logikai elemek jelentik majd a DoS savát-borsát.

A caplatós, narratíva erősítésére hangolt pályarészek mellett három további szint jellemzi a játék felépítését, ezeken sálakat gyűjthetünk össze, amelyek gyakorlatilag mind 1-1 apró puzzle darabkát jelentenek a 2D-s platformer formátumába belecsomagolva. A két karakter irányítása könnyed, a narrátor minden lépés után továbbfűzi a meséjét, a kihívás viszont folyamatosan fokozódik. Olykor eléggé agyzsibbasztó feladványokat is bedobnak a norvég fejlesztők, a nehézségi tüskéket azonban nem az okozza, hogy túl összetettek a kihívások. Az úgynevezett signposting, azaz a mechanikák működésére utaló képi jelek és formaságok tűnnek kiteljesületlennek, és néha az is előfordul, hogy Nyilvánvaló Kapitány felejt el a homlokunkra rácsapni. Ilyenkor érdemes pihenni, és később újra elővenni a játékot. Húzóra nehezen lehet teljesíteni a Degrees of Separation-t, és a néhány órás Youtube végigjátszások is félrevezetőek, a játékidő simán megduplázódhat, ha magunknak agyalunk a megoldásokon.

Természetesen a kooperatív játék lehetősége is ott van a Degrees of Separation-ben, a Switch verzió pedig újabb gyomrost lök be a nagytesóknak: a kis Nintendo gépet mintha csak arra teremtették volna, hogy a két játékos játszi könnyedséggel vesse bele magát a kontrasztokon alapuló kihívásokba. Fokozzuk ezt a már fentebb említett tényezőkkel, és nyilvánvaló lesz, hogy választási lehetőség esetén a Switch verzió a kívánatos megoldás.

Nem az általános platformer játékosoknak van becélozva a Degrees of Separation, sokkal inkább a puzzle mágusok, vagy a koop-kihívások kedvelői jelentik a játék célközönségét. Néhány buktatója miatt, valamint az idővel ellaposodó összkép végett sem kerül be a legnagyobbak közé (Hahó, Braid!). Mégis van benne valami érdekes, valami rokonszenves, valami olyan, amitől - akárcsak az ellentétek esetében - vonzódást érezhetünk. Ez pedig önmagában egy olyan kontraszt, ami csak érdekesebbé teszi a Modus és a Moondrop játékát.