Monster Jam: Steel TitansTeszt

Volt idő, amikor a nyulas reggelizőpelyhek mellé olyan ajándékokat kaptunk, mint a Crazy Taxi, vagy a Ford Racing 2. Na, ez utóbbi volt számomra a tökéletes B-kategóriás autóverseny. A játék nem tudott semmi extrát (meg hát érted, eleve a csokis gabonapehellyel érkezett), mégis élvezettel játszotta végig az ember két komolyabb NFSU meccs között. Az élvezetes B-kategória azonban nagyon kikopott mostanság - maradtak viszont a Milestone és Rainbow-féle erőlködések, fél úton a „már majdnem jó”, és a „még mindig kicsit korszerűtlen” között. A THQ és a Rainbow párosa is lelkesen próbálja az autós extrémsportokat közérthetően a játékosok elé varázsolni, a végeredmény azonban általában nem mutat túl a jó öreg középszer szintjén. Lehetnek az MX vs ATV játékok érdekesen tálalva, lehet jópofa szörnyautókkal buckákon huppogtatni. Ám, ha ezek a részek nem állnak össze korszerű, vagy csak szimplán élvezetes gameplay mechanikákat összegző egésszé, akkor a maradékkal legfeljebb csak ideig-óráig szórakozhatunk, azt is csak bizonyos korlátok között. Kitaláltátok? A Monster Jam: Steel Titans is körülbelül így összegezhető.

Már a kezdés sem ragadtatja el a játékost: egy meglehetősen lapos és unalmas tutorial (Monster Jam University) tanít be minket a monszták irányítására, majd elkezdünk szétnézni a nyitott terepen, merthogy a pályákat gyakorlatilag egy nagy nyílt homokozóban helyezték el a fejlesztők. A gyűjtögetnivaló medálokat is tartalmazó homokozó azonban hub-világként meglehetősen zárt, a kapuk kinyításához haladnunk kell a kocsik fejlesztésével, és ehhez a kampánnyal. A kampányt a főmenüből indíthatjuk (Költői kérdés: erre nem volt valami elegánsabb UX megoldás?), és sajnos itt jönnek a nagy gondok. Bár a járgányok irányíthatósága szokható, és feelinges tud lenni, a versenyek szervezése borzasztó unalmas. Az ostobenkó AI járgányok nehézségi szintjét pedig azzal tudjuk befogni, hogy a lépten nyomon megszerzett háromszög-plecsni valutát ráköltjük az amúgy valós sztár-monsztereket ábrázoló járgányok fejlesztésére. Az unalmat jellemzi, hogy van olyan versenysorozat, ahol egymás után ugyanazt a szakaszt kell megtennünk, csak egyre hosszabb nyomsávon; de mikor eljutunk a stadionos eventekig, akkor sem járunk jobban, hiszen ott is minden statikus és rideg. Csak üresnek ható díszletek között forgolódunk a benga járgányokkal.

Külcsín tekintetében annyira nem is problémás a játék. Az Unreal motor hozza, amit általában szokott, a kocsik jól néznek ki és van egy csomó kameranézet is, amivel vígan elnézelődik az ember, miközben mondjuk a talaj szörnyautóra gyakorolt hatását elemzi. A zenék terén azért lenne mit erősíteni, de nem csodálkozunk, hogy ebben a kategóriában nincs EA TRAX szintű válogatás a kerekezés mögé pakolva. A menük és úgy általában a felhasználói felület viszont eléggé fapados, ami, ha nagyon sarkosak akarunk lenni, a csúcs árkád-versenyjátékokhoz képest az egész játékra is használható kifejezés lehet.

Jó ötlet lett volna a nyílt világ bevezetése, de a kampányszervezés, a statikus és nem túl izgalmas terepek, valamint a mindenben átlagos kialakítás oda teszi a Monster Jam: Steel Titan-t, ahova való: a tipikus középszerű versenyjátékok közé. Bár vannak ambíciói, a feltételezhetően alacsony büdzsé és a zseni szikra hiánya visszaveti a felsőbb ligákból a programot. Bár a játék nem túl drága, azért jelenlegi formájában nem ajánlanám - egy komolyabb akció keretében viszont a Monster Jam iránt érdeklődők rátekinthetnek a programra. Vagy várunk, várunk az első olyan akcióig, amikor a nyulas gabonapehely mellé megint hasonló játékokat csomagolnak.

Sgt Pep