Luigi's Mansion 3Teszt

Visszagondolva a régi szép időkre: én valahogy mindig jobban kedveltem Luigi-t mint Mario-t. Még ha akkoriban az egyetlen attribútuma az volt, hogy zöld színű inget és sapkát viselt, a zöldet pedig jobban szeretem mint a pirost. Meg a zöld szín nyugtatja a szemet, állítólag. Nade azóta sok minden megváltozott: Luigi kinőtte magát (vertikálisan) Mario árnyékából és személyiséget is kapott: ő lett a Mushroom Kingdom címeres ügyi-fogyi szellemirtója, aki képes harmadszor is ugyanabba a folyóba belelépni.

A felütés merőben hasonlatos a korábbiakhoz: Mario, Luigi, Barack és három idegesítő vízfejű Tódi meghívást kapnak egy 14 emeletes luxus hotelbe - ami úgy kábé a semmi közepén helyezkedik el - és természetesen senkinek nem tűnik fel, hogy az egész egy csapda. A hotel valójában egy szellemtanya és mire felszáll a hold, már mindenki egy csinos kis képkeretben végzi. Kivéve persze Luigi-t, akire a mentőakció hárul. De hát minek is aggódjon az, akinek a hátán ott figyel a Poltergust, nem? Ennek ellenére Luigi igencsak aggódós, mondhatni félős, mondhatni… sok helyen rokon viselkedési mintákat mutat Bátorral, a gyáva kutyával.

Luigi és a tegnap elfogyasztott fánk vigyázzban állásának minősége egymással egyenesen arányos

Nade mi az a Poltergust? Meg ez az egész Luigi's Mansion jelenség? Röviden: a Luigi's Mansion a Szellemirtók nyomdokain haladó akció-kaland játék, a Poltergust pedig a gyilkos fegyvered neve, ami leginkább egy porszívóra hasonlít - mind kinézetében, mind viselkedésében. A hotelben csintalankodó különféle paranormális jelenségek - szellemek, boo-k - mind ennek a gyomrában fognak landolni, ez pedig teljesen lefedi az akció részét a játéknak, a fennmaradó időt pedig a továbbjutáshoz szükséges feladványokkal és némi zsebpénz gyűjtéssel fogod tölteni.

A ló néz, a csikó lát… Felszívnék egy kis Polter-Gázt

Hogy mi az ami változott az eddigiekhez képest? A második részben megismert anti-illúzió fény mellett a Poltergust most már lőni is tud - WC-pumpát, mi mást? - ezt pedig kombinálva a szívó hatással objektumokat tudunk megmozgatni, esetleg földhöz vágni. Ha már földhöz vágás: a vákuum-nyalábunkba került szellemeket is földhöz lehet csapdosni, ami jó, mert a becsapódás közelében levő társaik is sérülnek. A másik nagy újdonság Gooigi jelenléte. Gooigi egyfajta takony-Luigi: a speciális, magas viszkozitású folyadék-figura olyan helyekre is be tud jutni, ahova Luigi-nak esélye sem lenne, valamint a különféle gyilkos csapdák, mint például tüskék és kardok sem hatnak rá. Mert hogy takonyból van.

Gooigi most már takony gazdag

Ezek jópofa kis újítások, ellenben magához a core játékmechanikához nem tesznek sokat hozzá, csupán icipici színt visznek a kalandelemek variáció-halmazába. A gond a harmadik résszel, hogy ezek ellenére sem igazán képes frissnek hatni. Ellenben sok más Nintendo franchise-al, a Luigi's Mansion annak klasszikus iskolapéldája, hogy ha egyet láttál, mindet láttad. Egyszerűen az Ozzy Osbourne szimulátor (“mindent felszippantok!”) játékmechanika önmagában nem annyira erős és változatos, hogy sokáig lehessen variálni vele anélkül, hogy ne fáradna el. Mert mi történik? Ugye haladsz szépen emeletről-emeletre, egyre feljebb és feljebb, de már a játék első negyedében kristály tiszta lesz számodra: dacára a klassz és változatos témáknak, minden szinten ugyan azt fogod csinálni: egyszerű kalandelemeket abszolválsz és szellemeket porszívózol, miközben kvázi céltalanul tömöd a zsebed a hotel vagyonából.

Nem mehet rosszul a hotelnak, ha már a hátsót is pénzzel kell kitörölni…

A másik dolog, ami bántja a csőröm, azok az aprócska igénytelenségek, amik eddig nem voltak jellemzőek a Nintendo által gondozott játékokra. Sok kritikát kapott Shigeru Miyamoto, aki a második rész felett operatív produceri tevékenységeket látott el, és állítólag túl keményen bánt szegény kanadai srácokkal (a játék a kanadai Next Level Games műhelyében készült). Hát, azt kell mondjam, hogy a hiánya ez esetben alaposan meglátszik. A látvány amúgy többnyire abszolút rendben van, ám akadnak részek, melyek erősen elnagyoltak maradtak. Luigi animációi, mimikája szinte tökéletes, a környezetben ezzel szemben történnek furcsa dolgok. Gondolok itt a pályáról kilebegő zöldhasúkra vagy nem megfelelő finomsággal faragott poligonokra.

Luigi's Mouse-oleum

Ennek ellenére Next Level-ék igyekeztek kihozni a formulából a maximumot, becsületükre szólva a szintek tematikájukban, körítésükben egész változatosak, mindig akad valami apróság, amivel próbálják kirántani Luigit a redundáns-mocsárból. A legnagyobb eredmény egyértelműen a boss harcok: ötletesek, változatosak és viccesek. Humorban amúgy sem szegénykedik a játék és szerencsére cseppet sem veszi komolyan magát - de ez valahol el is várható egy Nintendo játéktól, ami a Gomba Királyságot választja színteréül.

Jajj nekem… te… Gyagyás Tódi… fizetek, csak mássz már vissza abba a festménybe, kérlek…

Anno a Gamecube “launch window” kínálata 1st party oldalról igazi gyöngyszemeket tartalmazott. Olyan új IP-ket, amik nagyjából azalatt az egyetlen rész alatt teljesen kibontakoztak, ám mégis jónéhány folytatást megéltek. Míg a Pikmin vagy az Animal Crossing szerencsésebb koncepcióik okán jobban viselték a továbbgondolásuk negatív élét, a Luigi's Mansion valahogy nehéz helyzetben van a saját árnyékával való küzdelemben. Ennek ellenére a harmadik rész egy kedves kis játék, sok humorral és bájos körítéssel: ha hajlandó vagy szemet hunyni az aprócska igénytelenségeken és minden vágyad a fél világ felporszívozása, akkor egy próbát egészen biztosan megér.